Nem létezik a filmnél összetettebb, sokoldalúbb, komplexebb és éppen ezért nehezebb művészeti forma.  Ellentétben ugyanis a zenével, irodalommal vagy a képzőművészet különböző ágaival, egyedül senki sem képes arra, hogy összehozzon egy jó filmet. Még a legzseniálisabb rendező is kénytelen arra, hogy együtt működjön a saját területükön nála tehetségesebb alkotókkal. Míg pedig a sikerhez (legyen az pénzügyi, kritikai vagy művészi) muszáj, hogy minden érintett a maximumot nyújtsa, addig a bukáshoz sokszor az is elég, ha csupán egyetlen apró homokszem kerül a gépezetbe. Így felmerül a kérdés: mégis mit várhatunk egy olyan filmtől, melyet számszerűsíthető költségvetés nélkül, jórészt amatőr színészekkel forgatott egy olyan iráni rendező, aki még az angol nyelvet sem beszélte rendesen? Egy csodálatosan abszurd, negatív értelemben vett remekművet. Minden idők egyik legszórakoztatóbb rossz filmjét, a Szamuráj Zsaru-t.

Azt valószínűleg már minden jól tájékozott Star Wars rajongó tudja, hogy a Jedi Visszatér végén eredetileg a wookiek segítették volna a lázadóakat. Gondolom, azzal sem vagyok egyedül, hogy ez a szcenárió sokkal jobban és „hihetőben” hangzik annál, mint, hogy a Galaktikus Birodalmat végül egy rakás plüssmackó döntse meg. Az ewokokkal korántsem az a baj, hogy léteznek, hiszen egy gyerekfilmben tök jól működhetnének, hanem az, hogy véglegesen komolyan vehetetlenné tették a rohamosztagosokat. Ezután, hogyan higgyük el, hogy veszélyt jelent a Birodalom bárkire is, ha egy csapat teddy maci is könnyedén legyőzi – az uralkodó szerint – a legelitebb katonáit.  Sajnos azonban – és itt lép közbe a sors iróniája – Lucasnak annyira megtetszett a wookiek koncepciója, hogy nem akart várni vele az utolsó filmre, így Chewbaccát előléptette Han Solo másodpilótájának, ezzel azonban szembe ment az eredeti koncepciójával, miszerint a VI. epizód fináléjában egy primitívebb, technológiát nem ismerő faj küzd majd meg a Birodalommal. Így aztán felcserélte a wookie szó betűit, úgy hogy az új faj neve rímeljen az észak-amerikai Miwok indián törzsre, majd pedig az elismert maszkmester  Stuart Freeborn egy Brüsszeli griffon fényképe alapján megalkotta az Endor holdjának új lakóit, az ewokokat. (Ami a gerilla harcmodorukat illeti, azt Lucas állítólag a Vietkong-tól leste el, a beszédüket pedig az orosz kalmük nyelv alapján találta ki Ben Burrt hangmérnök)

És akkor nézzük is, hogy milyenek az intergalaktikus-gondosbocsok különálló filmjei.

 Ahogy azt két évvel ezelőtti összealításomban is írtam, nem a Christmas Evil (eredeti címén: You better watch out, de fut Terror in Toyland néven is) volt az első karácsonyi slasher (ezt az érdemet a klasszikus Black Christmas tudhatja magáénak), ellenben ez volt az első olyan karácsonykor játszódó horror, amely felfedezte, a Mikulásban, mint zavarodott elméjű gyilkosban rejlő potenciált. Viszont mégsem sikerült akkora ismertségre és népszerűségre szert tennie, mint az évekkel később érkező, ám a mai napig leghíresebb gyilkos télapós filmnek a Silent Night, Deadly Night-nak. Sőt, éppen ellenkezőleg: köszönhetően annak, hogy az MPAA megtiltotta a film újságokban való hirdetését, a forgalmazó sem vállalta, hogy széles körben bemutatja azt, akiknek pedig ennek ellenére mégis sikerült megtekinteniük, azok szinte egyöntetűen utálták. Ennek megfelelően a film hosszú időre a feledés homályába veszett. Pedig a Christmas Evil műfaján belül határozottan egy érdekes film, csak éppen nem az a karácsonyi díszbe öltöztettet Halloween, amire a címe vagy a plakátjai alapján asszociálhatnák.

Az amerikai független trash filmezés zászlós hajójaként számon tartott TROMA Entertaiment sosem a művészi igényességgel és profi technikai kivitelezéssel megalkotott filmjeiről volt ismert. Sőt, filmjeik éppen e jelzők totális ellentétét képviselik: ízléstelen, amatőr módon elkészített mélytrash alkotások. Persze éppen eme kvalitásaik miatt imádjuk őket. A 2006-os Poultrygeist: Night of the Chicken Dead pedig mindközül talán a legelborultabb és legőrültebb.