Godzilla (1954)

Két hét múlva végre bemutatják  új Godzilla filmjét, ami számomra az év egyik legjobban várt filmje. Tehát, hogy csillapítsam a várakozást, az elkövetkező két hétben Godzilla maratonba kezdek a blogon. Persze nem fogom végignézni mind a 28 eredeti japán filmet, de úgy tervezem, hogy minimum öt, a sorozat szempontjából jelentős részen végigmegyek. Na, vágjunk is bele! Természeten hol máshol kezdhetnénk ismerkedésünket a szörnyek királyával, mint az idén 60 éves eredeti, Gojira-val. 

ba28b887fccc487787fede98c1c5ef0a.jpg

Világszinten nem a Godzilla volt az első óriásszörnyes film (ez a King Kong érdeme), azonban ez volt az első japán kaiju film. Egy műfajteremtő klasszikussal van tehát dolgunk.

1954-et írunk, a japán köztudatban még élénken él Hirosima, Nagaszaki illetve a Daigo Fukuryū Maru tragédiája (egy japán halászbárka volt, amelynek személyzete halálos mértékű nukleáris sugárzást kapott az első amerikai hidrogénbomba tesztrobbantásától). A hidegháború legkiélezettebb időszaka ez, mindkét oldal egy gombnyomásra elpusztíthatná a másikat és vele együtt a földünket. Miért fontos ez? Mert ha tisztában vagyunk a film hátterével, egyértelművé válik, hogy a Godzilla nem csupán egy óriás szörnyes katasztrófa film, hanem egy kőkemény társadalomkritika. Gyakorlatilag egy példabeszéd az atomkísérletek és fegyverkezés ellen.

Már a film kezdő képsorain egyértelműen idéződik meg a Daigo Fukuryū Maru legénységének balsorsa (egy békés halászhajó legénysége figyelmes lesz valamire a vízben, majd egy hirtelen atomvillanás után elsüllyednek, az eset kivizsgálásra küldött hajó is hasonlóan jár). Majd pedig fény derül arra, hogy a szörny, ami évezredekig élt békésen az óceán mélyén, az atomkísérletek - amik során Godzilla képes volt elnyelni egy nagy halom sugárzást, amit képes lesz ellenfeleire fújni - szorították ki a megszokott élőhelyéről és bőszítették fel. Godzilla maga a két lábon járó Hidrogénbomba, ami letarol mindent, ami az útjába kerül (ez esetben fél Tokiót) és úgy néz ki, semmi sem tudja megállítani. Amíg a tudós Serizava (Akihiko Hirata) fel nem fedi legújabb találmányát az Oxigén Pusztítót. Az ő karaktere is simán párhuzamba állítható a hidrogénbomba megalkotóival, illetve minden olyan tudóssal, akik a tudományt szolgálva hoztak létre tömegpusztító fegyvereket.

Maga a film mai szemmel is jól megállja a helyét. Kellően izgalmas, az elején jól adagolja a feszültséget azzal, hogy sokáig nem látjuk teljes egészében a szörnyet. A cselekmény is végig jó tempóban halad előre, pont megfelelő időközönként látjuk rombolni a szörnyet. Talán csak a butuska romantikus szál felesleges egy kicsit, de ez szerencsére nem vesz el jelentős időt a filmből. A színészekre úgyszintén nem lehet panasz. Nincsenek kiemelkedő alakítások, de ez a film nem is erről szól. A főszereplők (Akira Takarada, Momoko Kôchi, Takashi Shimura, Akihiko Hirata) pedig tisztességgel hozzák a rájuk írt szerepeket.  

Nyilván a technikai megvalósítás felett már jó régen eljárt az idő, de a Godzilla korának egyik leglátványosabb filmje lehetett. Ha az ember kellő nyitottsággal ül le elé, még ma is hatásos. Sőt szerintem a film technikai szempontból is sokkal szebben öregedett, mint - az amúgy zseniális trükkmester - Ray Harryhausen stop motion technikával készült hasonló filmjei. A fekete-fehér képi világtól pedig Godzilla rombolása elég nyomasztóvá tud válni. Amit csak erősítenek a szörny robbanás erejű léptei és félelmetes üvöltése (de komolyan, aki kitalálta ezt az effektet az valami díjat érdemelne). A zene pedig egyszerűen nagyszerű, Akira Ifukube. szerzeménye igazán fülbemászó.   

  alkotása tehát méltán vált klasszikussá (szomorú, hogy nálunk sosem forgalmazták és sokan a külsőségeiről és a sok jóval gyengébb folytatás fényében ítélik meg) ami amellett, hogy korának egyik leglátványosabb és leghatásosabb katasztrófafilmje volt, egy máig érvényes üzenettel is rendelkezik.

A siker természetesen nem maradt el, bár pénzügyileg komoly sikereket ért el, korának kritikusai nem voltak elragadatva tőle. Annak ellenére, hogy jelölték a Japanese Movie Association legjobb film díjára is - amit végül a Hét Szamuráj kapott meg - sokan úgy vélték, hogy a film pofátlan módon használja ki a közelmúlt tragédiáit. Viszont az USA-ban is komoly sikereket ért el, bár ott egy újravágott változatot mutattak be Godzilla, King of Monsters címmel, amelybe egy amerikai színészt is belecsempésztek. Természetesen az eredeti Japán verziót érdemes megtekinteni.

Annak ellenére pedig, hogy a filmet eredetileg egy önálló lezárt történetnek szánták, azóta 27 folytatás, egy amerikai remake (a másodikat is hamarosan bemutatják) és rajzfilmsorozat, illetve számtalan paródia és utánzat készült. Mára Godzilla Japán (és a világ) egyik legismertebb kulturális ikonjává vált).