2019 nehéz év volt. Most pedig, hogy lassan alábbhagy a kezdeti lelkesedésünk, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 2020 sem lesz könnyebb. Sőt, ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor 2020 igazán pokoli év lesz. Hogy milyen előrejelzésre gondolok? Természetesen az olasz B-kategóriás filmgyártásra, és annak is egyik legtermékenyebb ikonjára, Joe D’Amatora.

Tűzijáték, pezsgő, kilónyi virsli és a másnapi lencsefőzelék felett érzett megbánások, és elhatározások megállíthatatlan közeledése. Vagyis: szilveszter. Persze remek dolog egy hatalmas bulival búcsúztatni az óévet, remélve, hogy a naptár lecserélése majd mágikusan megoldja minden gondunkat, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy mit is ünneplünk ezen a napon. Ne feledjük, hogy kinek is köszönhetjük, hogy biztosak lehetünk benne: másnap is fel kell majd a nap. Ideje, hogy megemlékezünk a szilveszter igazi hőséről,  avagy éppen 20 éve volt, hogy Arnold Schwarzenegger megmentette a világot a Sátántól, és ezzel – karrierjében másodjára - elhalasztotta az Ítéletnapját.

Holnap végre a mozikba kerül minden idők egyik legnagyobb filmes franchise-nak a záró epizódja (már ami a számozott mozifilmeket illeti). A Disney égisze alatt készült újkori Star Wars filmek kaptak hideget és meleget egyaránt. Ám talán minden negatív kritika közül a leginkább szembetűnő az, hogy mintha az elmúlt pár évben számos rajongó felértékelte volna a korábban „Star Wars kivégzésével” vádolt előzménytrilógiát. Így a finálé előtt talán érdemes egy kicsit visszatérni a „kezdetekhez”. Már csak azért is, hiszen idén húsz éve mutatták be a Star Wars egyik legellentmondásosabb korszakát elindító Baljós árnyakat. Két évtízed alatt pedig meglepően sokat módosult a film megítélése is.

Dick Maas 2010-es filmjében egészen új értelmet nyer a „…majd, ha piros hó esik” kifejezés. A Sint (Saint) című horrorban ugyanis a (nem túl) kedves, öreg Télapó vérrel festi vörösre Amszterdam utcáit. Az őt kísérő Fekete Péterek zsákjában pedig „minden jó” helyet is legfeljebb csak elrabolt gyermekeket találunk.