Tűzijáték, pezsgő, kilónyi virsli és a másnapi lencsefőzelék felett érzett megbánások, és elhatározások megállíthatatlan közeledése. Vagyis: szilveszter. Persze remek dolog egy hatalmas bulival búcsúztatni az óévet, remélve, hogy a naptár lecserélése majd mágikusan megoldja minden gondunkat, ám nem szabad elfelejtenünk, hogy mit is ünneplünk ezen a napon. Ne feledjük, hogy kinek is köszönhetjük, hogy biztosak lehetünk benne: másnap is fel kell majd a nap. Ideje, hogy megemlékezünk a szilveszter igazi hőséről,  avagy éppen 20 éve volt, hogy Arnold Schwarzenegger megmentette a világot a Sátántól, és ezzel – karrierjében másodjára - elhalasztotta az Ítéletnapját.

Szilveszterkor az egész világ megőrül egy kicsit. 20 éve pedig különösen nagy volt az őrület. Hiszen nem csak újévbe, de új évezredbe léptünk bele. Ennek megfelelően a szokásos, értelmetlen petárdás és kínos anyósnyelves őrület mellett az úr 1999. évének utolsó napján a világvégétől való rettegés is ott volt a levegőben. Több keresztény és muszlim lelkész, prédikátor és jós is úgy vélte, hogy a világnak még 2000 előtt vége szakad. De nem csak a vallási, hanem a technológiai eredetű világvége gondolata is ott lebegett a levegőben. A Y2K-bug (avagy a 2000. év problémája) talán minden idők legnagyobb felhajtást kapott világvége szcenáriója volt. A rettegés abból indult, hogy az akkori számítógépes rendszerekben az év azonosításához, csak az utolsó két számjegyet használták (ezzel is tárhelyet spórolva). Így sokan attól tartottak, hogy amikor a naptár átgördül 2000. évre (azaz 00-ra) az összezavarja majd a számítógépeket, és világszintű gazdasági katasztrófához vezet. Nos, ez nem történt meg. Hogy ennek végső soron az volt az oka, hogy rengeteg erőfeszítéssel sikerült időben elhárítani a problémát, vagy az hogy eleve túlaggódtuk annak a jelentőségét, arról ma is vitatkoznak.

Mindenesetre a Y2K remek számos „világvége prófétának” és amatőr videósnak bizonyult nagyszerű üzletnek. Utóbbiak borzalmas, és pofátlan „felkészítő kazettákkal” hergelték a népet, és fokozták a pánikot. (Az egyik ilyet maga Leonard Nimoy narrálta!) Persze Hollywood sem nézhette tétlenül, hogy mások profitálnak a világvégéből, mégis magáról a Y2K szcenárióról meglepően kevés film készült. A „legkomolyabb” talán a Louis Gosset Jr. főszereplésével készült Atomcsapda, ahol az Oscar-díjas színész egy kommandós csapat élén próbál megakadályozni egy lehetséges, a Y2K -bug miatt kiváltott atomkataszrófát.

Ám a legemlékezetesebb ezredfordulós világvége film érdekes mód nem a Y2K pánikon alapul, hanem bibliai végítéleten. Pontosabban a Jelenések könyve 20. fejezetén, amelynek 7. bekezdése így szól:

„ Amikor pedig eltelik az ezer esztendő, a Sátán elbocsáttatik börtönéből”

Ez a Peter Hymas rendezte Ítéletnap alaptézise, amely már majd egy évvel Dan Brown Angyalok és Démonok című regényének megjelenése előtt vatikáni/sátánista összeesküvésekkel riogatta a nagyérdeműt. (Azért a háttérben van pár utalás a Y2K hisztériára is.)

A film szerint, amikor az égen megjelenik az Úr szeme (egy kis csálé felhő a Hold mellett) megszületik az Antikrisztus anyja (Robin Tunney), akivel ha a Sátán (Gabriel Byrne) 1999. december 31.-én 23:00 és 00:00 óra között együtt hál, akkor eljön a végítélet. Persze felmerül a kérdés, hogy a jóslat melyik időzónát vette alapul. A kérdés olyannyira jó, hogy azt maga a film főszereplője, a sátán jövendőbeli hitvesét védelmező Jericho Cane (Arnold Schwarzenegger) is megkérdezi, ám sajnos a papok kitérnek a válaszadás elöl. Tekintve azonban, hogy a film New Yorkban játszódik, fogadjuk el, hogy az ősi bibliai jóslat amerikai keleti parti idő szerint íródott.

Ahogy fogadjuk el azt is, hogy a sátán pribékjei (élükön a mindig hátborzongató Udo Kier) pontosan tudták, hogy az Antikrisztus anyja melyik városban és melyik kórházban fog megszületni. Továbbá fogadjuk el azt is, hogy a legyőzhetetlen, mindenható Sátán immunis a lövedékekre és a tűzre, kivéve akkor, amikor nem. Illetve ne lepődjünk meg azon sem, amikor az Ördög teljesen értelmetlenül, akkor is életben hagyja, a számára jelentéktelen Cane-t, amikor már nincs is rá szüksége. Hiszen az ő útjai kifürkészhetetlenek, ahogyan a forgatókönyvíró Andrew W. Marlowe-é is. (A védelmére legyen mondva: miután az eredetileg kiszemelt Tom Cruise helyett Schwarzenegger lett a befutó, jelentősen átírták a forgatókönyvet. Ám érdekes módon olyan irányba, hogy a film még kevésbé tűnjön tipikus Schwarzenegger opusznak, mint amilyen az eredeti elképzelés volt.)

Az Ítéletnap cselekményében ugyanis több hézag van, mint amennyi étel- és italmaradékot rak főhősünk a reggeli kávé-gyümölcslé-alkohol-másnapos kínai kaja-földről felvett pirítós turmixába. A bajnokok reggelije, amihez képest Marion 'Cobra' Cobretti hadnagy hírhedt „ollóval vágott hideg pizzája” is a legmagasabb szintű konyhaművészetnek minősül.  

Forgatókönyv slendriánsága ellenére a film több szempontból egy érdekes lábjegyzet Arnold Schwarzenegger karrierjében. Egyfelől a Predator és az első Terminator mellett ez a klasszikus korszakának a leginkább horrorfilmesebb főszerepe. Illetve ez az egyetlen olyan filmje, ahol – nem terminátort játszva – egyértelműen meghal a film végén. Ez pedig egyenes ágú következménye annak, hogy most nem a rá jellemző egyszemélyes hadsereget, hanem egy másfajta, emberibb akcióhőst igyekszik életre kelteni. Sajnos végeredményben ez annyit jelent, hogy az egyik sablon helyett, egy másik sablonszerepet kapott.

Mindenesetre Jericho Cane karaktere így is egészen atipikus szerep a terminátor-kormányzó akciófilmes karrierjében. Az Ítéletnap főhőse ugyanis az a kiégett zsaru sablon, amit inkább Bruce Willistől szokhatunk meg. Az öngyilkos hajlamú, cinikus, tragikus múltú ex-rendőr, akinek azért mégis csak helyén van a szíve sokkal inkább Bruce Willis, mintsem az Osztrák Tölgy területe. Ám, annak ellenére, hogy ez a karakter az ő alkatához kevésbé passzol, azért láthatóan igyekszik. Ez sajnos nem minden szereplőről mondható el: a Sátán kijelölt menyasszonyát alakító” Robin Tunney -t például érthetetlen, hogy miért nem jelölték Arany Málnára. Ritkán látni ennyire érzelem mentes és halvérű alakítást valakitől, aki a szerepe szerint épp a kanos Sátán elöl menekül. Gabriel Byrne viszont csodálatosan tenyérbe mászó és önelégült Lucifer. Messze a film fénypontja. Az ő Arany Málna jelölése teljesen érthetetlen.

Mivel a Batman és Robin bukását illetve a szívműtétjét követően Schwarzenegger számára ez a film jelentette a visszatérést, igyekezett valami igazán eredetivel és jóval előrukkolni. Hogy utóbbi nem igazán sikerült, az már kevésbé az ő hibája.

Hiszen ahogy azt később testépítő-színész is elismerte, hogy James Cameron ajánlása ellenére Peter Hymas nem bizonyult megfelelő rendezőnek. Hiszen a film színészi és forgatókönyvi problémáin túl az Ítéletnap legnagyobb hibája a fókuszálatlan rendezés. Hymas nem igazán talált fogást a sztorin, így a végeredmény horrornak nem elég nyomasztó és félelmetes – noha a képi világ kifejezetten sötét, ez inkább zavaró, mint hangulatos –, akciófilmhez képest pedig nincsen benne elegendő, és kellően nagyszabású/emlékezetes akció. Ennek ellenére a film második fele, amikor már szinte egész New York hőseinket üldözi – hogy a Nagy Almában mindenki titkos sátánista, vagy csak a Sátán irányítja őket, az nem derül ki – kifejezetten lendületes. Gabriel Byrne és Schwarzenegger kettősének karizmája, a pörgős cselekmény, a baljós zenei aláfestés (John Debney), néhány jobb akció (mint a metrós hajsza), Stan Winston csapatának remek praktikus effektje, pár emlékezetesebb vizuális megoldási és az olyan abszurd jelenetek, mint amelyikben egy házvezetőnő fél kézzel elnáspángolja Schwarzeneggert  végül azért megmentik a filmet a totális unalomba fulladástól.

Túlzás lenne azt mondani, hogy ez a legrosszabb film Arnold karrierjében. Sőt vannak kifejezetten szórakoztató elemei is, ám sajnos összességében mégis a gyenge-közepes felé tendál. A legnagyobb baj vele mégsem az, hogy klasszikus értelemben véve nem igazán jó, hanem hogy cserébe nem is annyira elborult és kreatív, amilyennek egy Terminátor kontra a Sátán filmnek lennie kéne. Így bár 2000-ben az Ítéletnapja elmaradt, Schwarzeneggernek sajnos ez a film jelentette a vég kezdetét. Ettől kezdve, egészen a politikai karrierje kedvéért történő (ideiglenes) visszavonulásáig – a T3 kivételével – már nem csak a kritikusoknál, de a kasszáknál is egyre rosszabbul teljesítő filmekben szerepelt. Kár érte, mert az Ítéletnapban meg lett volna a potenciál. Talán, ha az eredetileg kiszemelt Sam Raimi vagy Guillermo del Toro rendezi. Így azonban az Ítéletnap, ha nem is egy kifejezetten jó film, egy megmosolyogtató mementója az ezredfordulónak, és a rosszaságában is félig-meddig érdekes, rendhagyó darabja a Schwarzenegger oeuvre-nek.