2019 nehéz év volt. Most pedig, hogy lassan alábbhagy a kezdeti lelkesedésünk, egyre valószínűbbnek tűnik, hogy 2020 sem lesz könnyebb. Sőt, ha hihetünk az előrejelzéseknek, akkor 2020 igazán pokoli év lesz. Hogy milyen előrejelzésre gondolok? Természetesen az olasz B-kategóriás filmgyártásra, és annak is egyik legtermékenyebb ikonjára, Joe D’Amatora.

Noha leginkább az erőszakos horror (illetve hardcore pornó) filmjeiről ismert, Aristide Massaccesi néven született, és a filmgyártás szamárlétrájának minden fokát megjáró rendező-producer-forgatókönyvíró szinte az összes létező műfajban alkotott. A spagetti westerntől az Emanuelle koppintásokig, az olcsó fantasytól a kannibálfilmekig: ha fizetőképes kereslet volt egy trendre, akkor D’Amato nem volt rest meglovagolni azt. Mivel pedig olcsón és gyorsan forgatott, így az sem meglepő, hogy (rendezőként) közel 200 film fűződik a nevéhez. Érthető, hogy a magyar szórakoztató irodalom megdönthetetlen bástyájához, Nemere Istvánhoz hasonlóan ő is több álnevet használva volt kénytelen alkotni.

Mindezek ismeretében egyáltalán nem lehet meglepő, hogy a Mad Max filmek által keltett poszt-apokaliptikus mániából sem maradt ki. Így alig két évvel Az országúti harcos nyomán el is készítette a maga vízióját arról, hogy mit hoz a civilizáció bukása utáni, távoli jövő homályába vesző 2020-as év. A Texasi gladiátorokat (Anno 2020 - I gladiatori del futuro) az olasz műfaji film gyártás másik állandó alakjával, a leginkább színészként ismert George Eastmannal közösen forgatta. A párbeszédes részeket rendező Eastman később a következőképpen beszélt a filmről:

 „Ezek a (poszt-atomháborús) filmek, amelyek a Mad Max sorozat hatására készültek, szándékosan voltak ócskák. A díszletek olcsók voltak… a műfaj pedig gyorsan és megérdemelt módon elhalálozott. Csupán pénzért írtam ezeket a pocsék filmeket, meg sem próbáltunk bármiféle eredetiségre törekedni.”

A ROHAMBRIGÁD a hamarosan debütáló power-metal albumát promózza  

Tagadhatatlan, hogy az olyan korábbi olasz filmes trendeknek, mint a spagetti western vagy a giallo még megvoltak a maga esztétikai és valódi értelemben vett filmművészeti értékeik. Hiszen ezek a műfajok olyan kétségtelenül zseniális alkotókat adtak a világnak, mint Sergio Leone, Dario Argento vagy éppen Mario Bava. A Mad Max sikerét meglovagló posztapokaliptikus filmek azonban tényleg nem szóltak többről, minthogy az alkotók gyorsan, kevés kreatív energia befektetésével keressék meg a napi betevőt. Persze a túlzott kreativitásra igazán idő sem volt. Hiszen amikor az olaszok rákaptak egy aktuálisan populáris műfajra, azt kifulladásig tolták. Csak 1983-ban, A Texas Gladiátorokon túl még minimum 10 Mad Max koppintást termelt ki az olasz filmgyártás.

 A Texas Gladiátorok pedig még ebben a műfajban is az egyik legolcsóbb alkotás. Noha túlzott kreativitással ezt sem lehetne vádolni, de azért van pár szórakoztató (vagy inkább totálisan röhejes) ötlete. Szóval nézzük is, hogy mi vár ránk 2020-ban!

A globális felmelegedés utáni világ férfi divatja, és a szuper-futurisztikus fegyver, amin egy Nintendonak is van hely!

Vagyis kezdjük azzal, mire ne számítsunk: szinte semmire, amit a VHS kazetta borítóján láthatunk. A filmben ugyanis nincsenek sem égő metropoliszok, sem azok közvetlen szomszédságában lévő tanyák, sem futurisztikus, kályhacső méretű flinták, és sajnos a mohikán frizura sem fog visszajönni a divatba. A cowboy stílus azonban igen! A film egyik legegyedibb tulajdonsága, hogy épp annyira érződik rajta a spagetti western hatása, mint a Mad Max filmeké.  Ami pedig a különleges fegyvereket és a véres összecsapásokat illeti, nos, ugyan akad pár különlegesnek – de nem túl praktikusnak – mondható fegyver, ám a rengeteg akció ellenére a film meglepően vértelen.

A nem túl okos, de annál zavarosabban elmesélt történet szerint az atomháború utáni világban dúl az erőszak. 2020-ra lecsengett a „politikai korrektség terrorja” és a #metoo hatásából sem érezhető már semmi. Ellenben, elnézve a szereplők lenge öltözetét: a globális felmelegedést még is csak komolyabban kellett volna venni. Ebben a világban a nők megerőszakolását már hobbi szinten űzik a libafos zöldre mázolt arcú szekta tagjai (noha semmit nem tudunk meg róluk, de ez ne zavarjon minket, hiszen a film első tízpercében mind meg is halnak). Ez lenne a sorsa Maidanak is, ha nem jönne a különleges ROHAMBRIGÁD: a militarista fitnesz osztag, akik leszámolnak a sárosképű gaztevőkkel. Maida ugyan örül a megmenekülésnek, de azért kissé elszomorítja, hogy mennyire erőszakos ez a ROHAMBRIGÁD. Hiszen a kegyetlen neo-barbárok megölése is erőszak. Erőszakkal pedig nem lehet előre vinni a világot. A rombolás helyett építenünk kéne! A nő a háború értelmetlenségéről szóló, filozofikus értekezése komolyan elgondolkodtatja a brigádot vezető Nisust. Úgy dönt, felhagy a kalandor élettel, és inkább családot alapít Maidaval, hogy az utóbbi békés közösségében kezdjék újjáépíteni a civilizációt.

Jó látni, hogy a hagyományok tisztelete és a Gojko Mitić öröksége 2020-ban sem megy ki a divatból! 

Sajnos azonban, hamar rosszra fordulnak a dolgok! Hiszen még mielőtt hőseink elérnék a CSOKhoz szükséges gyerekszámot, a lepusztult hőerőműben felépített közösségükön rajtaüt a kíméletlen, teknősfejű, kvázi-náci hadvezér az öltözködésükben és szexualitásukban egyaránt liberális elveket valló martalócokból álló hadseregével. (Akiket nem más, mint Nisus volt bajtársa vezet, és most bosszúra szomjazik, mert hősünk anno nem engedte neki, hogy megerőszakolja Maidat!)  

Sajnos az ostromban Nisus is életét veszti. Valamennyi idővel később, egy valahol lévő country bárban vesszük fel a fonalat, ahol Maida a helyi orosz rulett bajnok rabszolgája. Ám visszatér a ROHAMBRIGÁD! Miután a félmeztelen igazságosztók (egy nem túl szabályos rulettjátékban) elnyerik  a bosszúszomjas asszonyt, elindulnak, hogy revansot vegyenek a teknősfejű tábornokon. Útközben pedig – a multikulti trendeknek megfelelően – megszerzik maguknak helyi erdőkben élő indiánok támogatását is. Ez pedig különösen jól jön, hiszen a posztapokaliptikus Winnetou különítmény valamiért nyilakkal is képes legyőzni azokat a náci rohamosztagosokat, akiknek energia pajzsán korábban a géppuska golyó sem fogott.

Debütál a Tesla Cybertruck kabrió változata!

Amennyiben úgy véli, hogy ez a leírás semmiben sem hasonlít a VHS kazetta hátán olvashatóhoz: nem az ön szeme káprázik. Sajnos, hiába a hangzatos fülszöveg, azzal ellentétben a filmben sem helikopterek, sem szuperfegyverek sincsenek. Az „Egyszemű” név pedig gondolom a teknősfejű hadvezért jelenti. Mondjuk ő eredetiben a „Black one” titulust kapta, és valljuk be: „Fekete”-ként hivatkozni egy ennyire vakitóan fehér alakra, semmivel sem kisebb dőreség, mint az Egyszemű megnevezés.

Igazi ritkaság! Egy VHS borító, ami nem csak látványos, de olyan dolgokat ábrázol, amik a filmben is szerepelnek!

A mozgalmas 90 perc mindenesetre sok megpróbáltatást tartogat. Ám a silány díszletek, a minősíthetetlen hangkeverésű szinkron, a pocsékul szerkesztett forgatókönyv és a röhejesen bénán vágott akciók után minden jó, ha a vége jó. Azért remélhetőleg 2020 ennél nívósabb évnek bizonyul majd. De nézzük a jó oldalát, legalább sárkányok nem terrorizálnak majd minket…