Holnap végre a mozikba kerül minden idők egyik legnagyobb filmes franchise-nak a záró epizódja (már ami a számozott mozifilmeket illeti). A Disney égisze alatt készült újkori Star Wars filmek kaptak hideget és meleget egyaránt. Ám talán minden negatív kritika közül a leginkább szembetűnő az, hogy mintha az elmúlt pár évben számos rajongó felértékelte volna a korábban „Star Wars kivégzésével” vádolt előzménytrilógiát. Így a finálé előtt talán érdemes egy kicsit visszatérni a „kezdetekhez”. Már csak azért is, hiszen idén húsz éve mutatták be a Star Wars egyik legellentmondásosabb korszakát elindító Baljós árnyakat. Két évtízed alatt pedig meglepően sokat módosult a film megítélése is.

1999 egészen eseménydús év volt: belépünk a NATO-ba, megjelenik a Harry Potter és a bölcsek köve, kirobban a Koszovói háború, kitör a Y2K pánik...  Ám a nyolcéves önmagam ingerküszöbéig ezek közül semmi sem jutott el. Már csak azért is, mert minden figyelmemet egyetlen dolognak szenteltem: hamarosan lesz új Star Wars film. Aztán jött Darth Maul, Jar Jar és rendesen fel is borzolták a rajongók kedélyeit. Az enyémet nem. Nyolc évesen imádtam. Miért ne imádtam volna az elképesztő látványos űrcsatát, fénykardpárbajokat és fogatversenyt? Aztán tíz évvel később már sokkal kevésbé szerettem. Miért szerettem volna? „Hiszen Jar Jar tönkre tette a Star Warst!”. Újabb tíz év telt el, azóta lepörgött féltucat új Star Wars film, és én is árnyaltabban látom a Baljós árnyakat. A sosem múló, legyőzhetetlen nosztalgia keveredik az azóta kialakult filmkritikusi énem meglátásaival. Félig személyes, félig kritikusi meglátások következnek minden idők egyik legellentmondásosabb Csillagok háborúja filmjéről, az előzmény trilógiáról, és arról, hogy miben volt jobb az, és miben lett sikeresebb a Disney trilógia.

Pro: Valamennyire egységes koncepció

Szögezzünk le valamit: az, hogy Lucasnak előre kidolgozva meg lett volna a teljes saga története (beleértve a VII.-IX. részeket is) alapvetően túlzás. A folytatásokat tekintve folyamatosan változott a koncepciója (volt, hogy droidos/wookies spin-off filmet is akart csinálni), ami pedig az előzményeket illeti: 70-es években mindössze egy 15 oldalas, főbb pontokat megnevező háttértörténete volt. Példának okáért (ahogy Obi-Wan utal rá az Új reményben) ebben már szerepelt a Klónháború, ám az még teljesen mást jelentett akkor, mint ami később megvalósult. Miután pedig a 90-es években hozzálátott megírni az előzményeket, a történetek menet közben is sokat változtak. Jar Jar szerepét az első rész fogadtatása miatt nyeste vissza, de eredetileg a III. epizódban is sokkal többet láttunk volna a Klónháborúból (sőt, ami ezt a részt illeti, volt olyan sztori változtatás, amit már a forgatás befejezése után eszközölt.)

Ám minden hibája, vagy zavaros mellékszála ellenére mégis már az elejétől érezhető, hogy mit szeretne Lucas elmesélni. Érezhető, hogy volt egy alapvető koncepciója a trilógia egészére, és hogy valaki végig felügyelte, átlátta, hogy milyen irányba haladjon a sztori. A Disney filmek legnagyobb hibája pedig az, hogy láthatóan nem volt egy lefektetett alap vázlata az új trilógiának. Nem volt ott egy Lucas vagy Kevin Feige (az MCU összetartója), aki átlátta, kordában tartotta volna a trilógiát. Persze az előzmények sem mutatnak egy olyan szép egységes képet, mint az eredeti trilógia, de ott legalább érezhető, hogy ezek a filmek egy alkotó elképzelését tükrözik. Nem lett volna baj, ha a Disney filmek mindegyikét más rendezi (hiszen az eredeti trilógiánál is ez történt), de kellett volna pár lefektetett biztos pont, jól meghatározott irány és valaki, aki átlátja az egészet. Az előzményeknél ezek megvoltak, persze ez még nem jelenti azt, hogy Lucas minden döntése abszolút jó lett volna, ami a történet mesélés egységét illeti. Sőt…

Kontra: Túl korán kezdődik a – nem épp kifogástalanul megírt - történet.

Az, hogy a Bajlós árnyak és a Klónok támadásának történetei között tíz év telik el, rettentően megtöri a trilógiát, és még inkább Anakin karakterívét. Az ő bukása lenne a trilógia központi része, ám mivel Lucas túl messziről kezdte a történetét, így ez a bukás a végére kissé(?) összecsapottá válik. Hiszen míg az első részben megismerünk egy lelkes, reményekkel teli, vidám gyereket, a folytatásban hirtelen egy dühös, sértődött 20 évest láttunk. Egy olyan fiatal férfit, akiben simán benne van egy komplett falu kiirtása (beleértve nőket és gyerekeket is). Jake Lyold és Hayden Christensen külön-külön sem igazán jó színészek, de ennél még nagyobb probléma, hogy teljesen más habitusú karakterek lettek nekik írva. Minden féle látható, érezhető átmenet nélkül.

Az első és a második rész közötti 10 éves szünet miatt az előzményeknek sajnos nincs meg az az egységes sodrása, mint az eredeti trilógiának. Ez a nagy időugrás pedig nem csak Anakin karakterfejlődésére van káros hatással, de más zavaró dolgokkal is jár. Egyfelől az első rész behoz egy csomó új karaktert, akiket épp csak megismertünk, de utána örökre el is tűntek a sagaból (most kizárólag a filmekről van szó). Illetve az Anakin és Padme közötti korkülönbség is kifejezetten fura.

Mégis a legnagyobb gond, hogy a Baljós árnyak cselekményében tulajdonképpen nem történik semmi olyan, ami kiemelten fontos és jelentős lenne a későbbiekre nézve. Nem csoda, hogy a manapság egyre népszerűbbé váló „Machete” nézési sorrendből is kimarad. A Machete sorrend lényege, hogy a Csillagok háborúja saga legfőképp Luke története. Így a IV. résszel kezd, majd a Birodalom visszavág cliffhangerét egyfajta visszaemlékezésként követi A klónok támadása és A Sithek bosszúja, amelyek elmesélik Anakin Vaderré válását. Az eposzt azután a Jedi visszatér zárja, amellyel mind Luke, mind pedig Anakin története teljesé válik. Ám azért jegyezzük, meg bár a mitosz egészét nézve kevésbé tűnik fontosnak, a Bajlós árnyak még mindig egy jobb, koherensebben megírt film, mint A klónok támadása.

Pro: Új világ(ok)

A Disney korszak filmjeit érő egyik leggyakoribb kritika, hogy semennyire sem mer elvonatkoztatnia régi filmektől. Nos Lucast meglepő módon anno sokkal kevésbé kötötte gúzsba a saját hagyatéka (az más kérdés, hogy sok rajongó gyomra ezt nehezen vette be).

Az ébredő Erő legnagyobb, sokat hangoztatott hibája, hogy felépítésében szolgaian másolja a IV. epizódot. Nos, ami a cselekmény felépítését illeti, Lucas sem volt sokkal kreatívabb: a Baljós árnyak szinte pontosan ugyanarra a dramaturgiai sémára épül, mint az eredeti Csillagok háborúja.

Ám ennek dacára az előzménytrilógia első fejezete mégis sokkal nagyobb mértékben bővítette a Star Wars univerzumát, mint a folytatás filmek első darabja. Noha a Baljós árnyak jelentős részét is a Tatuinon töltjük - igaz olyan oldalát is megismerjük, amit a klasszikus filmekben nem láttunk -, de a Naboo - különösen a gunganek víz alatti világa - és a Coruscant olyan helyszínek, amihez hasonlók nem szerepelnek az eredeti filmekben. (Azért megjegyezném, hogy Az utolsó Jedik a galaktikus kaszinóval, és a fantasztikusan kinéző, vörös kristályos só bolygójával ebből a szempontból sokat javított a folytatásfilmek renoméján.

 De nem csak az újszerű flóra és fauna, hanem a status quo is sokkal izgalmasabb az előzményfilmekben. Míg a folytatások a klasszikus trilógiából ismert katonailag erős, legyőzhetetlennek tűnő Birodalom kontra egy maroknyi lázadó felállással operálnak, addig az előzményfilmekben végre megismerhettük a legendás köztársaságot és a Jedi rendet. Illetve az “ellenség köztünk van, és az árnyékból manipulál” is sokkal izgalmasabb felütés volt. A politikai szállal is inkább Lucas száraz írása a gond, mintsem, hogy bekerült a Star Wars világába.

Sajnos azonban Lucas eredeti univerzumbővítése sem volt minden szempontból teljesen átgondolt...

Kontra: Midichloriánok, ellentmondások és magyarázzuk meg azt is, amit nem kéne

Ne kerülgessük a forró kását: a Star Wars mítosz egyik, de valószínűleg „A” legindokolatlanabb húzása a midichloriánok bevezetése. Az erő ugyanis egyfajta varázslat, és ahogy a Harry Potterben vagy A gyűrűk urában sem várjuk el, hogy pontos, tudományos magyarázatot kapjunk a mibenlétéről, úgy az erővel kapcsolatban is bőven elég annyi magyarázat, amennyit Yoda elmond A Birodalom visszavágban (vagy Luke Az utolsó Jedikben). 

Lucas sosem volt az a nagyon precíz, mindent teljesen átgondoló és kiagyaló univerzum építő, mint akinek sokan szeretnék látni. Már az eredeti trilógiában is voltak kisebb nagyobb ellentmondások (pl.: Luke az ötödik rész végén minden szempontból megalázó vereséget szenved, a hatodik rész elején mégis magabiztos Jedi lovagként jelenik meg), de az előzmény filmekbe meglehetősen sok jutott. Különösen, ami a klasszikusokkal való kapcsolódásukat illeti.

Félreértések elkerülése végett: itt nem technikai dolgokra gondolok. A Csillagok háborúja sosem volt egy komolyan gondolt, tudomány alapú science-fiction. A fénykardtól kezdve, a forró láva felett történő ugrabugrán át, az űrbéli bombázásig. Egyik sem nagyobb pontatlanság, mint a másik, így számomra ezek a dolgok a Star Warsban mindig is olyanok voltak, mint az erő: elfogadtam a létezésük. 

Ellentmondások alatt olyanokra gondolok, mint hogy az öreg Kenobi miért nem ismeri fel a két droidot. Apropó droidok: ugyan Lucas az előzmény filmekben sokkal kevésbé nyúlt az erőltetett, öncélú fanservice-hez mint a Disney – ennek legrosszabb példája a Solo - Egy Star Wars történet –, ám itt-ott beleesett ebbe a csapdába. Ilyen C3PO és R2D2 jelenléte, hiszen a történethez semmit nem ad hozzá, hogy előbbit Anakin építette, utóbbi pedig Padme hajójának, majd Anakinnak a droidja volt. Olyan kérdéseket válaszolnak meg ezek, amelyek sosem voltak lényegesek vagy érdekesek.

Pro és Kontra: Látványtervezés és a technológiai arányvesztés

Az előzmény trilógia látványát sokan kritizálták, amiért nem árasztja azt az az ütött-kopott űr western hangulatot, mint a “későbbi” filmek. Kezdetben engem is zavart, hogy valahogy minden modernebbek tűnik.

Ám ma már kifejezetten tetszik a letisztultabb, elegánsabb világ, ami a film témához is jól illeszkedik. Hiszen így vizuálisan remekül jelenik meg a dicső Köztársaság és az elnyomó Birodalom közötti ellentét. Kicsit olyan ez, mint amikor az ember szembe állítja a Római köztársaság fénykorát a “sötét” középkorral.

Ám sajnos az előzmény trilógia látványa számos helyen nem öregedett valami szépen. Ennek pedig az az oka, hogy a CGI technológiai “robbanása” idején készültek. Lucas vérszemet kapott az új technikáktól, és ahogy haladtak előre a filmek, egyre-több mindent számítógépes effektusokkal helyettesített. Olyan dolgokat is, amiket nem feltétlen kellett volna. Emiatt pedig sajnos a filmek látványa számos helyen jóval súlytalanabb, mint a régebbi, vagy az azt követő filmeké. A Baljós árnyakban amúgy még meglepően sok praktikus effektet és klasszikus megoldást használtak, ám a folytatások nagy része már szinte egy az egyben zöld háttér előtt forgott. A CGI fölösleges túltolásának talán legjellemzőbb példája, hogy A klónok támadásában és A Sithek bosszújában szereplő minden (sisakos) klón harcos CGI karakter. 

Pro: Fénykard balett és fogatverseny

Ezt szerintem nem kell agyonmagyarázni: két fantasztikus, dinamikus és ma is rendkívül látványos akció szekvencia, amelyet kiskoromban és most is lélegzetvisszafojtva tudom nézni. Ezen pedig az sem ront, hogy igazából sosem akartam Darth Vadert “yippie”-t kiabáló gyerkőcként látni, vagy hogy Obi-Wan, Qui-Gon és Darth Maul párbaja látványosan túl van koreografálva, és inkább hasonlít táncra, mint valódi kardcsörtére. Ott a helyük a saga legszuperebb szekvenciái közt. Kár, hogy Lucas gyengén megírt karakterei miatt ezek a jelenetek messze nem olyan gazdagok érzelemben (és így valódi izgalomban), mint látványban. 

Kontra: Jar Jar

Ezt sem szeretném túlmagyarázni: (felnőttfejjel nézve) Jar-Jar egy idegesítő, infantilis karakter. Ráadásul túl sok szerepe sincs: gyakorlatilag onnantól, hogy elviszi a jediket a Gungan városba, a jelenléte abszolút fölösleges. Sokan már az új filmek elkészülte előtt azért ekézték a Disney-t, hogy majd „infantilizálja” a sorozatot. Pedig az infantilizálást nem a Disney, hanem még Lucas kezdte el. Sőt nem is Jar Jar volt az első lépés ezen a téren, hanem az Ewokok. Illetve az ő főszereplésükkel készülő filmek és rajzfilmek.

Ám kétségtelen, hogy a saga összes komikus, vagy cukiság miatt kitalált mellékszereplője közül Jar Jar a legotrombább. C3PO és R2D2 pörlekedései idősebb fejjel is viccesek, az Ewokok aranyosak, és sokkal jelentősebb szerepük is van, a Porgok pedig csupán pár percre bukkannak fel. Jar Jar azonban egy suta, végtelenül fárasztó, majdnem teljesen fölösleges karakter, aki cserébe még viszonylag sok játékidőt is kapott.  (Viszont ettől még egyáltalán nem lesz jogos az a gyűlölethadjárat, amit anno Ahmed Best kapott a szerep eljátszásáért! Ahogy semmilyen esetben sem helyes azért zaklatni egy színészt, mert nem tetszett a karaktere/alakítása!)

Pro: Remek színészek, és új karakterek…

Az előzmények egyik legnagyobb fegyverténye a remek színészi gárdája. Liam Neeson, Samuel L. Jackson, Ewan McGregor, Natalie Portman, Christopher Lee…

Arról nem is beszélve, hogy a film hemzseg az új, érdekesnek tűnő karakterektől. Az ismert szereplők fiatalkori változatán túl felbukkannak olyan, azóta kultikussá vált figurák, mint Darth Maul, Mace Windu, Dooku gróf vagy Jango Fett.

A legjobban viszont az Uralkodót játszó Ian McDiarmid járt, aki nem csak színészként uralja ezeket a filmeket, de a karakterének is volt lehetősége kiteljesedni (még ha Lucas annyira nagyon nem is árnyalta). Sajnos nem minden új szereplőnek jött ez össze... 

Kontra: … Akik többsége nem tudott kibontakozni

A két leginkább elvesztegetett szereplő az előzmények közül épp az a kettő, akikben talán a legnagyobb potenciál lakozott: Qui-Gon és Darth Maul.

Liam Neeson generációjának egyik legtehetségesebb színésze, a “szürke”, önfejű Jedi Mester karaktere pedig kifejezetten érdekes adalék lett a Star Wars világában.  Sajnos Lucas forgatókönyvének hála a karakter máshogy lett szürke. Ez pedig a Baljós árnyak legnagyobb hibája: a legtöbb karakter teljesen élettelen, és kissé enervált.

Darth Maul ugyan az animációs sorozatokban új életre kelve igazán érdekes sztorikat kapott, de a filmekben ettől még durván alulhasznált. Az egyik legnagyobb problémám az előzményekkel, hogy nincs egy darab, az egész trilógiát leuraló, látható gonosztevő (mint amilyen Vader vagy Kylo Ren). Maul pedig nagyszerűen alkalmas lett volna erre a szerepre (de Dooku is). A történet is sokkal áramvonalasabb és összetartóbb lett volna, ha Lucas elhatározza magát egyetlenegy Sith harcos mellett. Az új trilógia kissé jobban kibontotta az új figuráit, ám sajnos az esetben a trilógia történetének nem túl átgondolt lényege rájuk is rányomta a bélyegét.

Pro: John Williams

Ez az a kategória, ahol nem hiszem, hogy sokat kéne írnom. Ha van egyetlen, konstans módon zseniális eleme a Star Wars filmeknek, akkor az John Williams, aki az összes epizódhoz képes volt valami új nagyszerű zenei témát írni. Az első rész esetében ez természetesen a Duel of Fates, ami talán nem véletlenül az egyik legismertebb és legközkedveltebb Star Wars téma. A nagyszabású, baljós férfikórussal kísért aláfestő zene önmagában megduplázza a végső párbaj eposziasságát. De a teljes soundtrack album nagyszerű (másik kedvenc témám még az Invasion of the Droid Army, ami remekül tölti be az Imperial March funkcióját).

És, hogy mi a tanulság? 

Igazán semmi. Legfeljebb az, hogy a Star Wars ugyan Lucas gyermeke, és joga van úgy alakítani, ahogyan akarja, még akkor is, ha ez a keményvonalas rajongóknak nem  tetszik, de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne kritizálni és megkérdőjelezni egy-egy kreatív döntését. Illetve azt sem, hogy esetleg mások – most épp a Disney, illetve az általa felkért rendezők/írók - ne tudnák érdekesebben, adott esetben hűebben tovább vinni az örökségét. 

George Lucas megalkotta az egyik legnagyobb és legfontosabb modernkori közös mítoszokat. Ezt senki nem vitathatja. Ám e mellett sajnos az is igaz, hogy sokkal jobb marketing zseni, üzletember, producer, mint kreatív filmes. Az írói-rendezői problémái pedig igencsak meglátszanak az előzmény trilógiában. A Baljós árnyak sok szempontból nem egy jó film, ám kikövezte az utat számos tehetséges(ebb) alkotónak, akik az abban és a többi előzményben lefektetett alapokból kiváló videojátékokat, animációs sorozatokat és képregényeket alkottak.  Maga a film pedig mindig is olyan volt, amilyen. A Disney korszak óta nem lett jobb, csak felnőtt az én generációm, akik ugyanakkorra nosztalgiával közelednek hozzá, mint a klasszikusokhoz. A nosztalgia azonban egy veszélyes, kétélű fegyver: hiszen a régen kedvelt dolgokban hajlamosak vagyunk csak a jóra emlékezni, míg az attól kicsit eltérő, új, akár jobb, vagy ötletesebb megoldásokban pedig görcsösen keressük a negatívumokat. Felróva akár olyan problémákat is, amelyek felett a gyerekkori kedvenceink esetében könnyen szemet hunyunk. 

Végső soron a Csillagok háborúja egy mese. Mese gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, amin generációk nőttek, és fognak felnőni. Ez a mese azonban messze túl nőt saját magán, így talán az idei Skylwalker kora után tényleg érdemes lenne a mozifilmeket hosszú időre pihenőre küldeni. Lucas még szabadabban garázdálkodhatott, ám a rajongói elvárások, és a kreatív döntések közötti ellentétek már ott is komoly vitákat szültek. A vitákkal semmi baj, ám a Star Wars esetében már olyan toxikus mértéket öltöttek, ami szerintem senkinek sem az érdeke. Egy új Star Wars filmnek akkorra örökségnek kell megfelelnie, ami ma már teljesíthetetlennek tűnik. A letéve a nosztalgia szemüvegét, a Bajlós árnyak egy nem túl jó film. Viszont vannak benne remek elemek is, amelyek hozzá járultak a Star Wars mitológia egyik legtermékenyebb korszakának elindításához. 20 évvel később úgy érzem, hogy talán ideje lenne, ha a Star Wars csak az ilyen ("Expanded Universe") alkotók munkáiban élne tovább, de erről majd máskor, a Skywalker kora kapcsán...