Hogy mi? Egy Drakula film Dario Argento rendezésében? És Rutger Hauer játssza benne Van Helsing professzort? Hát ez egyszerűen túl szép ahhoz, hogy igaz legyen! Pedig sajnos igaz. 

Na, kár, hogy ennek a hangulatnak a tizede sem került bele a filmbe!

A mozi történetének bő egy évszázada során Drakula karakterét többször filmesítették meg, mint bármelyik más irodalmi alakot (Sherlock Holmes kivételével). Az 1922-es Nosferatu óta már szinte minden formában, műfajban, hangulatban láthattuk már a havasalföldi vámpír grófot. A klasszikus és szöveghű feldolgozásokon túl, többek között készült már Drakulás sci-fi, blaxploitation, western, Marvel képregényen alapuló anime és persze pornó is. Mégis: ez nem jelenti azt, hogy ne lenne érdemes időről-időre újra elővenni a gróf történetét. Hiszen a Drakula amellett, hogy megteremtette minden idők egyik legikonikusabb szörnyetegét, azért is válhatott örökzöld klasszikussá, mert többféle értelmezési/feldolgozási lehetőségnek is alapot ad. Arról nem is beszélve, hogy a közelmúltban is készültek kifejezetten izgalmas, újszerű feldolgozások, mint például az idei BBC sorozat, vagy a Castlevania anime. Noha már csak a nagy számok törvényéből kiindulva is, kétségtelen, hogy ezen feldolgozások többsége nem túl jó, azért nem egy emlékezetes és különleges Drakula film készült az elmúlt évtizedek során. Az pedig mindig izgalomra add okot, ha egy markáns és egyedi stílussal bíró alkotó dönt úgy, hogy adaptálja minden idők leghíresebb rémtörténetét.

Például egy olyan vizuálisan merész alkotó, mint amilyen mondjuk Dario Argento. Mármint a 70-es és 80-as években alkotó Dario Argento, aki olyan nem mindennapi horrorfilmek rendezője, mint a Sóhajok, az Inferno vagy a Mély vörös. Elmondása szerint Argento ezt megelőzően már évek óta meg akarta filmesíteni Bram Stoker regényét, csak sosem tudta, hogy miként kéne hozzá állnia.  Őszintén kívánom, hogy ez bárcsak így maradt volna. Ha Argento sosem kap elég pénzt, vagy nem találja meg az ihletet, akkor talán a Drakula 3D-t most olyan legendás, sosem megvalósuló filmekkel emlegethetnénk egy lapon, mint Jodorowsky Dűnéje vagy Verhoeven keresztes hadjáratos eposza, a Crusade.

Legközelebb majd kevesebb mozzarellával kérem a nyaki ütőeret!

Sajnos azonban a Drakula 3D végül elkészült. Bár a végeredményt elnézve megkérdőjelezhető, hogy Argento valaha is megtalálta-e volna az ihletett a Drakula feldolgozásához. A Drakula 3D nem csak minden idők egyik legrosszabb Drakula- vagy horror-, hanem úgy általánosságban vett filmje. Nem pusztán Argento korai remekműveihez nem ér fel, hiszen elnézve a rendező utóbbi 20 évben készített filmjeit, ez még nem lenne túl meglepő, de a Drakula 3D úgy általában, a filmek elé támasztott, alapvető (vagy inkább minimális) elvárásoknak is képtelen megfelelni. Na jó, nem leszek túl szigorú: hiszen sikerült felvenni a filmet úgy, hogy nem hagyták rajta a kamerán a lencse védőt, és a mikrofon sem lóg be a képbe. Ám nagyjából ennyi pozitívum van, amennyit el tudok mondani róla.

A Drakula 3D cselekménye olyan, mintha Argento (és három! tettestársa) úgy írták volna meg a forgatókönyvet, hogy félálomban megnézték Francis Ford Coppola Drakuláját, majd négy héttel később, tíz perc alatt kapkodva összefoglalták, hogy miről is szólt. A végeredmény egy elnagyolt, felszínes kivonata egy sokkal jobb filmnek, amely épp annyira száraz, mint amilyen tömény és letaglózó volt Coppola víziója. Argento rendezését azért vagyok kénytelen a Coppola filmhez hasonlítani, mert tekintve, hogy újra hasznosítja annak egyik fő konfliktusát – Drakula Mina Harkerben meglátja elhunyt szerelme reinkarnációját – még mindig közelebb áll hozzá, mint Bram Stoker eredeti regényéhez. A Drakula 3D mondhatni csak a szereplők neveit tartja meg az eredeti forrásműből. Az igazi probléma pedig nem is az, hogy megváltozat egy-néhány elemet, vagy, hogy kicsit máshogy meséli el a történet - hiszen épp ez lenne egy adaptáció lényege - hanem épp ennek az ellenkezője. Azaz, amellett, hogy totálisan leegyszerűsíti, és kilúgozza az alapanyagot, semmi újat vagy egyedit nem tesz hozzá.

Én az egész filmet ebben a pózban ültem végig.

Igaz, Argento azt mondta, hogy leginkább az új 3D technológia miatt készítette el a filmet. Szóval, hogy ha cselekményében és történetében nem is tud semmi érdekessel szolgálni, akkor lehet, hogy audiovizuális téren találunk hozzáadott értéket? Hiszen mégis csak egy Argento filmről van szó! Ráadásul a kamera mögött visszatérő operatőre, a Sóhajokat is fényképező Luciano Tovoli állt, a zenét pedig az olasz műfaji-film ikonikus komponistája, az egyik Goblin alapító, Claudio Simonetti szerezte. De mindebből semmi sem érződik. Olyannyira, hogy fogadni mernék rá, hogy valójában lepasszolták a munkát pár gyakornoknak, ők meg elmentek borozni. A Drakula 3D vizuálisan élettelenebb, mint a kereskedelmi tv-k délutáni műsorsávjába száműzött szappanoperák többsége. Nem pusztán azért, mert a díszletek és a röhejes CGI effektek árulkodnak a film olcsóságáról, hanem mert a film minden tekintetben a lehető legunalmasabban van felvéve. És ezen sajnos a zene sem segít. Szállodák liftjében is hallottam már izgalmasabb, nagyszabásúbb kompozíciókat.

Tényleg olyan az egésznek a hatása, mintha egy városi TV kivonult volna, hogy felvegye a helyi színjátszó kör előadását. Azzal a különbséggel, hogy a helyi színjátszó kör tagjai motiváltabban játszanak. Aki pedig láthatóan nem unja a szerepét, az cserébe röhejesen ripacs, mint a film csöcs faktoráért felelő Asia Akira, vagy a Renfieldet játszó Giovanni Franzoni. Mentségére legyen mondva, utóbbi talán az egyetlen, aki tényleg mindent beleadott ebbe a filmbe. Ez alól sajnos Rutger Hauer sem kivétel. Szegény úgy ténfereg végig a filmen, mint akinek fogalma sincs, hogy éppen hol van, és mit csinál. Amikor pedig harcra kerül a sor, akkor vámpírok és Drakula csatlósai szinte beleesnek Van Helsing karójába, gondolom azért, hogy a láthatóan fáradt Hauernek minél kevesebbet kelljen mozognia. Thomas Kretschmann pedig valószínűleg minden idők legunalmasabb és legszenvtelenebb Drakula grófja.

Tuti Romantikus tipp Drakulától: ha tetszik egy lány, akkor sáskává változva, a szeme láttára öld meg az apját!

És bár úgy tűnhet, hogy élvezem, hogy a földbe tiporhatom ezt a filmet, de ez nem igaz. Tisztelem mind Argento, mind Hauer, mind Tovali, mind pedig Simonetti munkásságát. Éppen ezért vagyok mérhetetlenül csalódott most. Egyszerűen nem fér a fejembe, hogy ilyen életművel bíró alkotók közös munkájából, miként születhetett ilyen mérhetetlenül rossz végeredmény. És persze az igazsághoz hozzá tartozik az is, hogy a film szűkös 6 millió euróból készült. Ez hollywoodi, de magyar szemmel is, még zsebpénznek sem menne el (a Kincsem is több pénzből forgott). Ám, vannak dolgok, amelyekre az alacsony költségvetés nem szolgál elégséges kibúvóként. Ilyenek a (ismétlem: négy ember által, a világ egyik leghíresebb regénye nyomán írt) sekélyes, elnagyolt forgatókönyv, a gyenge színészi játék, a fantáziátlan zene vagy éppen a hihetetlenül durva és ügyetlen vágások. Illetve a jó filmkészítő képes felmérni a lehetőségeit, és azokhoz igazítania a filmjét. Tehát ha minimális büdzsé áll rendelkezésemre, akkor talán nem az a legfontosabb, hogy CGI várost tartalmazó főcímet készítsek – amelynél mellesleg a 2003-as Morrowind játék is részletgazdagabb grafikát alkalmazott – vagy, hogy 3D-ben forgassam le a filmet. Különösen, ha a 3D-t láthatóan semmi sem indokolja, és a film egyáltalán nem használja ki. Persze Argento elmondása szerint nem is bazári módon akarta alkalmazni a 3D-t – így ne is számítsunk arra, hogy sok dolog, hirtelen az arcunkba ugrik – ám ellenben a példaként emleget Hitchcock-kal, feszültség keltésre sem használja ki a különböző mélységek közötti kontrasztot. Ha 2D-ben nézed a filmet, alig árulkodik róla valami, hogy ez 3D-ben készült.

Gondolom a hozzám hasonló trash huszárok, most elégedetten dörzsölik a tenyerüket, ám most őket is ki kell ábrándítanom. A Drakula 3D ugyan minden téren borzalmas, de leszámítva azt, hogy a film egy pontján a címszereplő – mindenféle magyarázat nélkül - óriás sáska képében jelenik meg, és így végez az egyik áldozatával, nincsenek benne olyan szürreális vagy elborult ötletek, amelyektől szórakoztató trash élményé válna. Pár percig még képes meglepni az embert, hogy mennyire rossz az egész, aztán megszokjuk. Végül nem marad más, csak a kínos feszengéssel súlyosbított unalom.  

Ha pedig még ezután szomjazol egy sokkal jobb Drakulára, akkor hallgasd meg a legújabb podcast műsorunkat is!