A társadalmilag érzékeny gyilkos madárijesztő

The Dark Night of the Scarecrow

Tudom, Magyarországon nincsen halloween, nálunk mindenszentek van! A probléma ezzel csak az, hogy sajnos mindenszentekről nem igazán készültek (horror)filmek, így amennyiben aktuális akarok lenni, mégis kénytelen leszek a halloweenél maradni. Hogy pedig a halloween, ne mindig csak a Halloweenről szóljon, íme egy alulértékelt gyöngyszem, ami valószínűleg minden idők legjobb gyilkos madárijesztős filmje. Egy feszült "poszt-horror", három évtizeddel az előttről, hogy megszületett volna ez a fogalom.

scarecrow_cover.jpg

Egy bő harmincéves, gyilkos madárijesztős TV film.  Teljesen megértem, hogy ez a leírás elsőre nem túlzottan csigázza fel a mai nézőket. Pedig az itthon szimplán A madárijesztő címen megjelent Dark Night of the Scarecrow sokkal érdekesebb alkotás, mint amilyennek első blikkre tűnhet. Sőt, van egy olyan sanda gyanúm, hogy ha ez a sztori ma készülne el, mondjuk Jordan Peele (Tűnj el!, Mi) vagy Ari Aster (Örökség, Fehér éjszakák) rendezésében, akkor a horrort amúgy ritkán fogyasztó, a műfaj iránt kis sznobériával közeledő kritikusok/újságírók nem győznék túlharsogni egymást, olyan lózungokkal, hogy „ez nem is horror, hanem egy drámai pszicho-thriller”. A madárijesztő ugyanis már akkor „poszt-horror” volt, amikor még egy darab „kisujj eltartó” véleményvezér sem akarta „megmenteni” a jó horrorfilmeket a horror műfajtól.

Hiszen mi is az úgynevezett „poszt-horror”? Egy blöff. Ez a jelző legtöbbször ugyanis nem jelent többet annál, minthogy az adott horror nem pusztán öncélúan ijeszteget, de komoly drámai/társadalomkritikus tartalma van, hajlandó arra, hogy szembe menjen a beidegződésekkel, és kiforgassa a kliséket. Ilyenkor pedig a horrort nem kedvelő (sőt a műfajt tipikus sztereotípiák mentén lenéző) kritikus megrémül, hogy „miként lehet az, hogy tetszik neki egy horrorfilm?”. Hát úgy, hogy ez már nem is „rendes-horror”, hanem poszt-horror. Pedig semmi „poszt” nincsen abban, ha egy horror reflektál társadalmi jelenségekre, hiszen már a harmincas években léteztek társadalomtudatos horrorfilmek. Sőt, éppen a társadalomban jelen lévő, elfojtott feszültségek feltárása a horror egyik legősibb és legfőbb feladata.

scarecrow5.jpg

Hogy mennyire értelmetlen poszt-horroról beszélni, azt remekül bizonyítja az is, hogy CBS műsorán 1981. október 24-én debütáló Dark Night of the Scarecrow az úgynevezett poszt-horror minden kritériumának megfelel. Most kell kiábrándítanom azokat, akik a cím és a borító alapján arra számítanának, hogy egy tipikus, vériszamos slasherről van szó, amiben a megállíthatatlan madárijesztő rém különféle kerti szerszámok segítségével darabolja fel a pajzán és alulöltözött tiniket. Noha a film a slasherek fénykorát jelentő nyolcvanas években készült Frank De Felitta író-rendező olyannyira eltávolodik a műfaj bevett szokásaitól, hogy főszereplőinek/a madárijesztő potenciális áldozatainak nem bohém fiatalokat, hanem egy csapat, középkorú férfit tesz meg. Négy vidéki suttyót, aki a helyi postás vezetésével könyörtelenül kivégeznek egy szellemileg visszamaradott Bubát, aki jelenlétével, és mert barátkozni mert egy kislánnyal, „bemocskolta” a városukat. A törvény azonban, annak ellenére menti fel őket, hogy utólag kiderül: a félkegyelmű férfi nem bántotta a lányt. De miért is kéne bűnhődniük, hiszen "megbecsült és jóravaló polgárok, akik minden bizonnyal önvédelemből cselekedtek”? Dolgos férfiemberek, a társadalom pillérei (ellentétben a tragikusan elhunyt hasztalan félkegyelművel)! Ám, ahogy az áldozat anyja is mondja nekik: nem a törvény az egyetlen igazság ezen a világon. Ez a másik igazság pedig hamarosan egy bosszúszomjas madárijesztő képében jelenik meg, ami szép sorban elkezdi levadászni a gyilkosokat.

Az inkább íróként ismert Frank De Felitta filmje egy roppant stílusosan rendezett horror-thriller, ami nem a vérgőzös belezésekre, hanem az elegáns feszültség keltésre, illetve a cselekmény háttérben megbúvó morális tanulságra helyezi a hangsúlyt.  A Dark Night of the Scarecrow még abban az időben készült, amikor még sokkal lényegesebb különbségek voltak a TV-s és mozis produkciók között. Mégis a TV-s jellegéből (alacsonyabb költségvetés, 4:3-as képarány) adódó korlátok alig látszódnak meg rajta. Vizuálisan pusztán a nem szélesvásznú képarány árulkodik arról, hogy nem mozifilmet nézzünk, hiszen az operatőri messze nem olyan statikus, mint ahogy azt a legtöbb ez idő tájt készült TV film esetében tapasztaljuk. Az alacsony költségvetésről egyetlen egy dolog árulkodik igazán: a vérbő gore jelenetek szinte teljes hiánya. De Felitta azonban nagyon ügyesen alkalmazkodott a megszorításokhoz, a remek vágásnak köszönhetően pedig abszolút nincs az az érzésünk, hogy a vérengzés az olcsóság miatti kényszerűségből maradt ki. Sőt az exclipit brutalitás hiánya miatt a filmnek nem is kell a vizuális effektekre támaszkodnia, ennek köszönhetően pedig nem is öregedett rosszul. Ráadásul, ami szintén az előnyére válik, hogy szinte teljesen hiányoznak belőle, azok film közbeni cliffhangerek, amik a 70-es/80-as évek TV filmjeinek sajátjai (hiszen ezeket sokszor eleve úgy forgatták, hogy előre kijelölték a reklámszünet helyét, ami elé nyilván kellett egy figyelemfelkeltő fordulat). 

scarecrow4.jpg

A madárijesztő egy slasherbe bujtatott thriller, ami mellébeszélés nélkül leplezi le az „tökéletesen, idilli amerikai kisvárosban” rejlő bigottságot és romlottságot. Ennek megfelelően pedig a legfélelmetesebb karaktere nem is a címbéli madárijesztő (akit tulajdonképpen nem is láttunk akcióban), hanem az Charles Durning által alakított postás. Az ártatlan és gyermeteg Buba tökéletes ellentéte ő. A torz lelkű, sötét hajlamok által vezérelt önmagát egyfajta helyi Patton tábornoknak képzelő köztisztviselő tökéletes leképezése az egyenruhától, és a vele járó minimális hatalomtól totálisan megrészegülő, napóleon-komplexusos kisembernek. Beszédes, hogy sokszor támad az az érzésünk, hogy bűntársai épp annyira rettegnek tőle, mint az életükre törő rémtől. Durning karizmájával, és erőteljes játékáéval abszolút uralja a filmet. A kultkedvenc Larry Drake hasonlóan nagyszerű a gyengeelméjű, de ártalmatlan Buba szerepében. Halál jelenete, amelyben egy madárijesztőben próbál elrejtőzni, és kikötözve, tehetetlenül nézi, ahogy feláll a kivégző osztaga, nyomasztóbb, mint bármelyik klasszikus slasher, véresebb és erőszakosabb gyilkossága. Ez pedig nem kis részben Drake átható tekintetének az érdeme.

A madárijesztő cselekményét és történetét nézve sem túl bonyolult alkotás. Sőt, mondhatni irgalmatlanul egyszerű film.  Ám a biztos kezű rendezésnek, a fajsúlyos drámai töltetnek és a feszült, lidérces hangulatnak köszönhetően roppant hatásos is. A 80-as évek slasher hullámának egy méltatlanul keveset emlegetett, viszont annál egyedibb és különlegesebb darabja. A klasszikus gyilkos-áldozat viszonyok felcserélésével nem pusztán ötletesebb és eredetibb, mint korának hasonszőrű mozis alkotásai, de technikai szinten sem marad el tőlük. Sőt sok szempontból – színészi játékot is beleértve – felül is múlja őket.