A Péntek 13 az eredeti koncepciója szerint egy olyan antológia sorozat lett volna, ahol a részek egymástól teljesen különálló egységet alkotnak, és csupán az köti őket össze, hogy mindegyikük az év legszerencsétlenebb napján játszódik. (Illetve ekkor kerültek volna moziba is. A készítők ugyanis úgy vélték, hogy ezek a filmek „események” lesznek majd, amikre a tinédzserek minden évben csoportosan jönnek majd el). Az első epizód váratlan és kirobbanó sikere azonban gyorsan felülírta ezt az elképzelést. A producerek úgy döntöttek, hogy érdemesebb lenne egy közvetlen folytatást gyártani, amelyben az előzmény végén fejetlen körülmények közt elhunyt Pamela Voorhees helyét a fia, Jason veszi át. Ez azonban nem igazán tetszett a rendező Sean S. Cunninghamek, hiszen a vízből elugró Jasont eleve csak viccből – az egyszeri sokkhatás kedvéért – rakta bele a filmje fináléjába. A Péntek 13-on társ producerként közreműködő Steve Miner – aki később az egyik legjobb krokodilos horrort is rendezi majd - azonban már nem voltak ilyen „művészi” kifogásai, így magához ragadta a direktori széket, és levezényelte minden idők leghosszabb horror sorozatának második etapját, a Friday the 13th Part 2-t. Immár Jasonnel a macséta (és egyéb emberi élet kioltására alkalmas kerti szerszámok) jobbik oldalán.

Miután Jason még a főcím előtt gyorsan elvarja az első rész egyetlen megmaradt szálát – vagyis jégcsákányt állít az anyja gyilkosának fejébe – visszatér a Kristály tavi táborba, ahol öt évig békésen éldegél az anyukája levágott fejének társaságában. Ekkor azonban újabb tinidzserek érkeznek a tóhoz, akik úgy döntenek, hogy a Jason szomszédjában lévő tábor lesz a legalkalmasabb egy táborfelügyelő képzés megrendezésére. Jasonnek azonban nem túlzottan tetszik a szomszédok féktelen bulizása, ezért úgy dönt, hogy meglátogatja, és jobb belátásra bírja őket. (Ám ez a Jason még nem az a Jason. Hokimaszk hiányában egy szimpla krumplis zsákkal tudja csak eltakarni a meglehetősen előnytelen arcszerkezetét. Illetve az is szembetűnő, hogy láthatóan nincs még nagy rutinja a sorozatgyilkos szakmában. Sőt néhol kifejezetten amatőrnek, és esetlennek tűnik. Valljuk be, még Jason sem túl félelmetes, miután láttuk, hogy egy tini lány tökön rúgja.)

Ahogy az már a szinopszisból is kitalálható a Péntek 13 második epizódja nem igazán nyújt többet az előzménynél. Szexuálisan túlfűtött – 30 éves – sablon tinik: azaz a különc vicces fiú, a bajkeverő menő, a komoly vezér és a csajok, (akiket az határoz meg, hogy melyik srácra gerjednek) próbálják jól érezni magukat a nyári táborban, mielőtt Jason módszeresen lemészárolja őket. Nincs mit kertelni, a Péntek 13. széria talán az egyik legprimitívebb és sematikusabb horror sorozat. Sokan éppen ezért is kárhoztatják, mert bár kétségkívül miatta indult el a nyolcvanas évek slasher láza, a műfaj filmjeinek többsége csupán szolgaian másolta az eleve nem túl rétegelt, vagy kreatív alapot. (Elég ritka dolog, hogy egy sorozatnak, úgy sikerül kultikussá válnia, hogy maguk a részek sosem voltak igazán jó filmek.)

A folytatás azonban, ha kreativitásában nem is, kivitelezésében felülmúlja a klasszikust. Egyfelől Steve Miner rendezése sokkal feszültebb, feszesebb és humorosabb, mint elődjéé. Illetve Ginnny (Amy Steel) is sokkal érdekesebb final girl, mint amilyen egy évvel korábban Adrienne King volt (a műfaj azon kevés főhősének egyike, akinek esze is van). Sőt, mintha a színészi játék egésze is valamivel jobb lenne. Továbbá az ölések is sokkal kreatívabbak lettek. Nagy kár, hogy a cenzorok jelentősen megvágták ezeket, így a mai nézőnek egészen visszafogottnak és vértelennek tűnhet a film. (Illetve az is dicsérendő, hogy Miner igyekezett logikusan megindokolni az olyan slasher sablonokat, mint, hogy miért nem indul az autó, vagy miért nem telefonálnak a rendőröknek.)

Egy – a zsánerében – teljesen korrekt, és a maga módján szórakoztató film, amelynek egyetlen – a műfajon belül értékelve – komolyabb hibája van:  a lezárása.

SPOILER következik! A film fináléja a slasher filmek nagykönyve szerint alakul: Úgy néz ki minden rendben van, még az elveszett kutya is előkerül, a túlélő pár végre megnyugodhatna, ám  Jason hirtelen beugrik a az ablakon elragadva a főhősnőt. Vágás: A főhősnőt leszíjazva rakják a mentő autóba és vége. Na, de mi történt? Tényleg beugrott Jason az ablakon, vagy csak álom volt? Ha előbbi akkor, hova tűnt Jason és miért nem ölte meg a lányt? Ha utóbbi akkor pedig mi történt Ginny pasijával? Őt is elvitték a mentők? És mi lett azokkal a szereplőkkel, akik nem sokkal a végső mészárlás előtt elmentek a faluba bulizni?

Na, de majd a folytatásból minden kiderül. Ugye?

Éppen ellenkezőleg. Bár a Friday the 13th Part 3 az előző rész végső összecsapásával nyit, ám a kamera nem hőseinket követi vissza a kunyhójukba, hanem a sebesült Jasont, aki viszont nem a túlélők után indul, hanem egy közeli szatócsboltba, ahol hirtelen felindulásból végez a tulajdonosokkal, és majd csak ezután térvissza a tópartra, ahova időközben új táborozók érkeztek. Jason pedig neki lát annak, amihez a legjobban ért: mindenféle szúró- és vágóeszközök segítségével győzi meg a fiatalokat, arról hogy hagyjanak fel bűnös, házasság előtti szexben és drogokban tobzódó életvitelükkel. Míg az előző rész még próbált minimális motivációt (bosszú az anyjáért, és területének a védelme) adni Jasonnak, és kicsit árnyalni a karakterét, itt már, tényleg csak azért öl, hogy ölhessen. (Nem mintha eddig annyira válogatós lett volna, de burgerfalodás Bob és felesége kivégzése, már tényleg túlzás volt.)

Bizony már itt el kezdett láthatóan kifáradni a széria. A harmadik etapra már annyira kiszámíthatóvá vált a dramaturgia, hogy a néző másodperce pontosan meg tudja tippelni az események menetét. Hogy mikor fog jönni a kötelező helyi örült, aki figyelmezteti a fiatalokat, arra hogy nem lenne tanácsos a Kristály tó közelében táborozni, hogy ők ennek ellenére mégis odamennek, hogy mikor kezdi el végre Jason kezelésbe venni a delikvenseit, hogy melyik „feszültségtől tobzódó” jelenet fog kamuijesztésre kifutni, és melyikben lesz valódi gyilkosság. Na, és persze ott van az elmaradhatatlan végső „csavar”: amikor az utolsó életben maradt lányt, hirtelen megmenti egy addig halottnak hitt férfi, amíg pedig Jason azzal van elfoglalva, hogy befejezze azt, ami elsőre nem sikerült, a főhősnek gyorsan sikerül módot találnia arra, hogy miként végezhet az anyakomplexusos ámokfutóval. (Természetesen, csak ideiglenesen)

Pedig ennél sokkal érdekesebb is lehetett volna a film, ha a készítők az eredeti koncepciót valósítják meg, miszerint az előző részt túlélő Ginny egy elmegyógyintézetben próbálja meg kiheverni a Jason által okozott traumát, ám hamarosan valaki – aki vagy Jason, vagy nem – elkezdi módszeresen leölni az intézet lakóit. (Persze nem ez a világ legeredetibb ötlete, de legalább mert volna újítani az előző részekhez képest) Sajnos a producerek úgy vélték, hogy a rajongók nem ezt várják egy Péntek 13 mozitól, mivel pedig ugyanazt sem akarták harmadszor lenyomni a torkukon, ezért megcsinálták ugyanazt, csak most 3D-ben! Bizony a Péntek 13. 3 az egyik film, ami elindította a 80-as évek 3D(-horror) reneszánszát. A készítők saját bevallásuk szerint minden energiájukat a térhatású látványba fektették bele, és ez meg is látszik a filmen. Nemcsak pozitív, de negatív értelemben is. Ugyanis karakterek egysíkúbbak, mint valaha, a cselekmény nélkülöz bármiféle kreativitást, a színészek pedig messze alulmúlják elődeiket (Dana Kimmell  sokkal gyengébb final girl, mint Steel volt. Ráadásul hiába próbáltak neki adni egy Jasonhoz köthető, múltbéli traumát, az kifejezetten erőltetettnek hat.)

Cserébe viszont a kezdetleges technikához képest a 3D effektek tényleg nagyszerűek. Ezt pedig az alkotók rendesen ki is használják. Szinte nincs olyan jelenet, amelyben ne nyúlna ki, vagy ugrana bele valami a néző szemébe. Külön öröm, hogy a gyilkolások kitalálásánál is szempont volt, hogy lehetőleg, minél jobban kihasználják a 3D nyújtotta lehetőségeket, aminek köszönhetően ebben a részben van a széria néhány legemlékezetesebb kivégzése. (Ismét csak sajnálatos adalék, hogy a cenzorok belekontárkodtak a vérengzésekbe, és a teljesen vágatlan verzió örökre elveszett.)

Aszt hiszem új értelmet nyert az "eye-popping 3D" kifejezés.

Illetve, ami az előzményeknél, és jelen esetünkben is sokat add hozzá a film évezettéhez, az Harry Manfredini filmzenéje. Péntek 13 főtémája már alapból az egyik legjobb és legfeszültebb slasher aláfestés volt, ám a harmadik részre a klasszikus témát kissé feldiszkósította. Ez pedig meglepő módon kifejezetten jól sült el, hiszen a tipikusan 80-as évekbeli zene remekül illeszkedik a tipikusan 80-as évekbeli 3D megoldásokhoz. A kettő együtt egy sajátos camp hangulatot és bájt kölcsönöz a filmnek.

A 3D mellett a másik olyan aspektus, amely valamennyire kiemeli a filmet a korszak hasonlóan közhelyes és egysíkú horrorfilmjei közül, az, az, hogy ebben a filmben már tényleg megjelenik az igazi Jason. A karakter itt már sokkal robosztusabb, sokkal fenyegetőbb, és árad belőle egyfajta terminátor jelegű megállíthatatlanság is. Ám, ami még ennél is fontosabb, az az, hogy itt ölti magára, az azóta legendássá vált – és a karakter kultuszának kialakulásában meghatározóvá váló – hoki maszkját is.

Ezektől eltekintve a Friday the 13th Part 3 mai szemmel már inkább önmaga paródiája, mintsem komolyan vehető horror. A megjelenésekkor, azonban nem így látta a célközönség, hiszen ez lett minden idők legjövedelmezőbb Péntek 13 filmje. Így annak ellenére, hogy ezt a trilógia lezárásnak szánták – ezt támasztja alá a könyvváltozat is, amelynek végén lefejezik Jasont. Ezt a filmben a producerek már nem merték meglépni, mert túl végzetesnek érzeték, ezért inkább csak egy baltával fejbe vágták a hoki maszkos mészárost – természetesen elkészült a – most már „tényleg” utolsó folytatás. Ez azonban már egy másik történet. Ha érdekel, hogy Jason miként heveri ki a fejébe állított baltát, és, hogy a negyedik résszel tényleg véget értek-e tinédzser gyilkolászós napjai, akkor tartsatok velünk a következő Péntek 13.-án is!