Ha alkalmanként még a vak tyúk is találhat szemet, akkor Hollywood egyik legsikeresebb rendezője nevéhez miért ne fűződhetne a világ egyik legpocsékabb (horror)filmje? A sors furcsa fintora ugyanis, hogy később, – a Bolygó neve: Halál és a Terminátor 2.: Ítélet nap sikerei után - a „folytatások királyaként” becézett James Cameron legelső rendezése is egy második rész volt, csak éppen minden idők talán legrosszabbika. A Piranha 2. – Repülő gyilkosok (ami egyaránt fut The Spawning és Killer Fish alcímeken) egyetlen érdekessége a rendezője személye. Na, nem azért, mert már itt kiviláglana Cameron későbbi zsenije, hanem éppen ellenkezőleg.

Fasza poszterek, szar filmekhez rovatunkból

Az 1978-as Piranha az egyik, ha nem a legszórakoztatóbb darabja a Cápát követő állatos-horror dömpingnek. Hiszen míg a legtöbb ilyen film csak gyengébb kivitelezéssel, eredeti ötletek nélkül próbálta másolni Spielberg kasszasikerét, addig Joe Dante már itt érezteti azt a sajátos, fekete/meta-humorát, ami majd a Szörnyecskék lényegét is adja. A filmről még Steven Spielberg is elismerően nyilatkozott, és állítólag ez mentette meg. Hiszen A cápát - amelynek folytatása szintén '78 nyarán volt esedékes - gyártó Universal, plágiumra hivatkozva el akarta lehetetleníteni a Piranha bemutatóját. Ám ez elmaradt, helyette jött a siker és folytatás.

Mivel Dante a Piranha után már el volt kötelezve Az üvöltés mellett, a producerek első körben Miller Drake-et  -az eredeti filmet gyártó New World Pictures poszt-produkciós főnökét -  kérték fel a folytatás megrendezésére. Mivel a New World feje, a legendás Roger Corman inkább a saját vízalatti horrorjára akart fókuszálni, a producerek megvették tőle a jogokat, de kénytelenek voltak új finanszírozót keresni. Itt lépett a képbe az olasz-görög Ovidio G. Assonitis. A filmet alacsony költségvetésből, jó részt olasz, angolul nem beszélő stábbal forgatták Jamaicában és Rómában. Ám, még mi elött belevághattak volna, Assonitis „kreatív nézeteltérések miatt” menesztette a rendezőt, akinek székébe így végül a speciális-effektusok elkészítésére felvett James Cameron ülhetett.

Bár a forgatókönyv eredeti változata szerint a Piranha folytatása az első rész karaktereit hozta volna vissza, hatalmas szerencséjükre egyik főbb színész sem ért rá.

Az ez alapján átírt forgatókönyvnek és az elkészült filmnek így a címén túl semmi köze sincsen Dante eredetijéhez.

Miközben megismerjük egy jamaicai tengerparti szálló zavarba ejtően sok, idegesítő, fölösleges és antipatikus vendégét, a tengerben furcsa halálesetek történnek. Még a tengerbiológus-buvároktató sem képes elsőre azonosítani a holttesteken lévő harapás nyomokat. Így, miközben a hotel többi lakója azt keresi, hogy kit tudnának megdugni, a tengerbiológus, az exférje, aki rendőr és a rá nyomuló turista próbálják kinyomozni, hogy mi történik. (Repülni képes, hadi célra kifejlesztett mutáns piráják, az történik.)

Mondjuk az kétségtelen, hogy messze több a csöcs-kontent, mint Cameron többi filmjében. 

Próbáltam a lehető legtömörebben összefoglalni a történetet. Sajnos a film nem így tesz. Természetesen ez a film is A cápa jól bevált, és sokszor koppintott felépítését használja (például a hotel vezetője itt is fittyet hány a veszélyre, mert pénz), csak éppen olyan bődületesen rosszul és enerváltan adja elő, hogy semennyire sem működik. Ellenben Spielberg filmjével, ami tanítanivaló precízióval van felépítve, és a lényeges főszereplőkre koncentrál, akik aktívan, tervvel/elképzeléssel küzdenek a fenyegetés ellen, itt csak úgy történnek a dolgok. A játékidő legnagyobb részében a film összevissza ugrál a szállólakó mellékszereplők között, akiknek semmi érdemi/fontos/érdekes szerepe nincs. Egészen a végéig nem is tudják, hogy vannak repülő piráják. Hiába van itt Lance Henriksen – mint egyfajta helyi Brody seriff – jórészt ő is csak céltalanul téblábol, és vagy a fiát keresi, vagy az exnejét vegzálja. (Persze Henriksen a forgatás közben megismerkedett Cameronnal, aki vitte magával a Terminátorba, szóval ő még jobban járt.)

Ráadásul a jelenetek is sokszor teljesen következetlenek. Néha olyanok, mintha jelenetek lennének kihagyva, vagy rossz sorrendbe vágták volna össze őket. Jellegzetes példa a pocsék dramaturgiára a dinamithalász sztorija, akinek a fiát megölik a gyilkos szárnyashalak. Erre bosszút esküszik, előkészíti a robbanószert, majd a következő jelenetben már a strandon próbálja fáklyával lecsapni az alacsonyan szálló pikkelyeseket. Bele is hal, csak azért, hogy aztán a dinamitot a főhősnő tudja magához venni – aki minden gond nélkül átkocsizik a tengerparton, noha korábban ott volt a rajzás. Hiába alig másfél óra a film, ha elképesztően pocsék a tempója és letaglózó mértékben hiányzik belőle a minimális feszültség is.  

Persze még a legügyesebb, legtechnikásabb rendező is nehezen tudna feszültséget építeni egy olyan jelenetbe, aminek végén egy strandpapucs cuppogás kísérte repülő gumihalat dobnak a színész arcába.

Nem csoda, hogy a végső vágást látva Cameron is teljesen elszörnyedt. De hát éppen Cameron lehetne „a legügyesebb, legtechnikásabb rendező”! Itt fontos beszélni az ő szerepéről. Meglepő módon a Piranha 2. – Repülő gyilkosoknak van pár olyan tulajdonsága, amik előrevetítik Cameron későbbi karrierjét. Hiszen eleve egy folytatás, ami bizonyos szinten ambiciózusabb, mint az elődje, fontos szerepet kap a búvárkodás, feltűnik benne Lance Henriksen, és a film legviccesebb pontján egy pirája pont úgy ugrik ki egy fickó mellkasából, mint ha csak egy Alien filmben lenne. Mindezek ellenére nem csoda, hogy Cameron remek feszültségépítéséből, nagyszerű vizuális effektjeiből és erős atmoszférájából gyakorlatilag semmi nem érződik, ugyanis Assonitis két és fél héttel a forgatás elkezdése után menesztette őt is. A film nagyrészét tulajdonképpen Assonitis rendezte, Cameronnak pedig a végső vágásba se volt így beleszólása.  (A Bolygó neve: Halál megrendezését előre vetítő hasrobbantós jelenetet viszont még ő rendezte.)

Le is akarta vetetni a nevét a kész filmről, de ezt jogi okokból nem tehette meg: Assonitisnek kellett egy amerikai név a finanszírozás miatt. Meg gondolom ezzel akarta elfedni, hogy a Piranha 2. – Repülő gyilkosok nem, hogy nem jobb a korszak olasz gyártású A cápa koppintásainál, de még azok között is a legrosszabbak egyike. Mert az egy dolog, hogy rossz, de sajnos még trashnek is túl unalmas. Tekintve, hogy a szűkös büdzsé miatt az amúgy inkább keszegre hasonlító címszereplő piráják is csak pár jelenetben teszik tiszteletüket, az egész filmben maximum öt perc az, amikor a pocsék színészek röhejesen tusakodnak a kutyajátéknak is gagyin kinéző gumihalakkal. Az vicces, minden más dögunalom.

Nem csoda, hogy Cameron – akinek Assonitisszel és a stábbal történt napi konfliktusai miatt a forgatás sem volt jó élmény – sokáig nem is ismerte el első filmjeként a Piranha 2. – Repülő gyilkosokat. Ugyan később sikerült hozzáférni a nyersanyaghoz, és elkészítenie a saját rendezői változatát, a széleskörben elérhető kiadványok, a mai napig az Assonitis-féle moziváltozatot tartalmazzák. A Terminátor 2. DVD-kommentárján humorosan, mint a „legkitűnőbb repülő gyilkos halas” filmként említette.

Egy értelme viszont talán mégis csak volt az egésznek. Az olaszországi premier idején Cameron rosszul lett, és ágynak esett. Lázálmában pedig felsejlett előtte egy fémtest, ami egy konyhakést szorongatva mászik el egy robbanástól…

Képen a film teljes költségvetése.