„Minden idők egyik legambiciózusabb televíziós látványossága” - Ezt írta a Starlog magazin az 1978-as ünnepi Csillagok háborúja különkiadásról. Egy dologban igazuk volt: tényleg ambiciózus vállalkozás volt. Olyannyira, hogy kis híján az előtt felrobbantotta a Star Wars brandet, mielőtt az még igazán megszülethetett volna. Íme, a show műsor, amit Carrie Fisher állítólag akkor rakott be, amikor azt akarta, hogy menjenek már haza vendégei. A film, aminek George Lucas (a Baljós árnyak rendezője) - ha tehetné - saját kezűleg semmisítené meg minden egyes példányát.

Nemrég ért véget a The Mandalorian 2. évada, és bár jómagam sokkal szkeptikusabban álltam/állok a fináléhoz, mint a legtöbben, azért egy valami így is tagadhatatlan: a sorozatokat nézve 2020-ban kifejezetten jó dolguk volt a Star Wars rajongóknak. Főleg, mert a – Csillagok háborúja megmentőjeként ünnepelt – Baby Yoda Show mellett megkaptuk A klónok háborúja megkésett, de eszméletlenül jó záró szezonját is. Szóval tulajdonképpen nincs is okunk panaszra. Különösen, ha a rémes Skywalker kora által meghatározott tavalyi évhez képest nézzük.  Ám bizonyos szemszögből még az sem olyan vészes. De tágabb kontextusból vizsgálva: tulajdonképpen még a teljesen semmilyen, egy Happy Meal játék művészi mélységeivel bíró Solo filmmel sincsenek olyan nagy bajok…

Félre értés ne essék: nem azt mondom, hogy ne kritizáljuk ezeket a filmeket, csak azért mert készült már ennél rosszabb is (hiszen akkor semmit sem lehetne), de olykor kicsit érdemes felülemelkedni a saját sérelmeinken. Tágabb perspektívából vizsgálni a világot, és észrevenni, hogy amúgy még így sincs annyira rossz dolgunk. Hiszen még a förtelmes kilencedik epizód is pusztán apró kellemetlenség ahhoz képest a zsigeri kínhoz képest, amit azok a csillogó szemű, ifjú Csillagok háborúja rajongók éltek át, akik 1978 novemberében – alig egy évvel az eredeti Star Wars bemutatója után – izgatottan várták a TV előtt a valaha készült első Star Wars folytatást (és expanded universe alkotást): a The Star Wars Holiday Special-t. Ugyan hálaadás már régen elmúlt, én most mégis hálát adnék azért, hogy nem ott és nem akkor kellett átélnem. Mert ez tényleg képes lehet(ett) tönkretenni valaki gyerekkorát!

A Csillagok háborúja ünnepi különkiadása egyike a történelem azon felfoghatatlan tévedéseinek, amelyekről szinte lehetetlen elképzelni, hogy bárki is jó ötletnek gondolhatta. Pedig annak gondolták.  Sőt, a „filmet” rendező Steve Binder – aki a forgatás közben távozó David Acomba-t váltotta - a mai napig büszke a munkájára. Ahogy egy Yahoo-nak adott interjúban fogalmazott:

„Büszke is vagyok rá. A közhiedelemmel ellentétben, elképesztően élveztem a munkát, és bármikor újra megcsinálnám.”

De egyáltalán miért kellett elkészülnie egy olyan filmnek, amelynek fontos pontja, hogy Chewbacca felesége főzős műsort néz? Miért tartották jó ötletnek a TV előtt összegyűlt Csillagok háborúja rajongó gyerkőcöket azzal sokkolni, hogy egy öreg, a szokásosnál is torzabb – sőt, egészen visszataszító - megjelenésű wookie erotikus videóra élvezkedik?

Hogy megpróbáljuk megválaszolni ezeket a kérdéseket, ahhoz nem elég szimplán végig szenvednünk ezt az audiovizuális környezet-szennyezést, de lélekben is vissza kell utaznunk ’78 őszére. Így legalább részben megérthetjük, hogy miért is született meg minden idők egyik legrosszabb televíziós produkciója. A hangsúly pedig a részbenen van, hiszen az még ugyan érthető, hogy miért készítették, ám a végeredményre már nem igazán találunk mentséget.

Az 1977-es Csillagok háborúja egy páratlan moziszenzáció volt. A film szinte azonnal meghódította Amerikát és a világot (már ahol vetítették). Ám még a mindent elsöprő siker ellenére sem lehetett előre tudni, hogy milyen hosszú életű lesz a Star Wars mánia. 1978-ban már elkezdődtek a folytatás - A Birodalom visszavág – előzetes munkálatai, de a bemutatóig még jó két év hátra volt. A Lucasfilm addig is különféle módokon igyekezett fenntartani az érdeklődést a sorozat iránt. Ezek egyike lett (volna) a CBS-re (és az ő javaslatukra) készített Star Wars: The Holiday Special. Az eredetileg egy órásnak tervezett – majd reklámokkal végül majdnem két órára húzott - varieté show-nak alapvetően két funkciója volt: a nézők tudatában tartani a Star Wars brandet, és promózni a Hasbro új akciófigura sorozatát.

A varieté – zenés-táncos-kabaré szegmensekből álló show-műsör – a korszak televíziózásának egy teljesen bevett formátuma volt. Az sem volt Sith nagyúrtól való, hogy egy ilyen műsor fenntarthatja és tovább tüzelheti az érdeklődést a Star Wars iránt, hiszen 1977 második felében a Csillagok háborúja több főszereplője tűnt fel vendégként hasonló TV műsorokban. Ezek után pedig rendre megugrottak a jegyeladások is. A Star Wars pedig egy hatalmas, sokszínű univerzum, ami alapján később számtalan sikeres képregény, élőszereplős és animált sorozat, videójáték, könyv vagy éppen rádiójáték készült. Miért ne lehetne akkor egy jó varieté alapja is? Hogy létezhet-e jó Star Wars varieté azt valószínűleg már sosem tudjuk meg, tekintve, hogy a The Star Wars Holiday Special szótári definíciója mindennek, ami a jó fogalmának szöges ellentéte.  

A probléma már ott kezdődött, hogy az alkotók nem igazán tudtak mit kezdeni Lucas világával. Azt ugyanis nem lehet mondani, hogy az ünnepi különkiadás azért sikerült förtelmesre, mert tehetségtelen nímandok kezébe adták a projektet. A műsor stábja – élükön a többszörös Emmy jelölt, és nyertes rendezővel - ugyanis tapasztalt varieté filmesekből állt. Csak éppen a Star Wars az valami olyan, teljesen más és újszerű dolog volt, amelyet egyikük sem értett igazán. Lucas pedig nem sok segítséget tudott nyújtani, hiszen figyelme egyre inkább a készülő második (azaz ötödik) mozifilmre összpontosult.

Tényleg nehéz...

Az viszont nem igaz, hogy Lucasnak – ahogy később többször mondta – semmilyen befolyása ne lett volna a végeredményre. A produkció elején ugyanis többször találkozott az írókkal/producerekkel, és maga a koncepció, hogy a show a wookie családról szóljon, szintén tőle származik. (A 70-es években több potenciális folytatás között felmerült egy teljes egészében wookiekról szóló film ötlete is.) A különkiadás egyik írója Bruce Vilanch fel is tette a kérdést, hogy biztos jó ötlet-e,

ha a műsoridő nagy részében a szereplők egy olyan nyelven kommunikálnak, amely leginkább egy kövér pasi orgazmus hangjaira hasonlít?

Sőt fel is vetette az ötletet, hogy ha kap egy magnót a hálószobájába, akkor szívesen rögzíti a wookie szinkront. Lucas nem értékelte a felvetést.

Bár a show készítői az összes wookiekról készült jegyzetet megkapták, ahogy Lucas szépen kihátrált a projektből – mint tevőleges résztvevő – úgy ment a műsor is egyre bizarrabb irányba. Ugyan a műsorhoz a Csillagok háborúja főszereplői mellé a korszak több ismert tévés személyiségét, az épp fénykorát élő Jefferson Starship együttest illetve a legendás maszkmestert, Stan Winstont is sikerült megnyerni: az alacsony költségvetés és a zavaros/folyamatosan változó koncepció nászából végül pont a tökéletes ellentéte született meg annak, mint aminek a műsort szánták.

Egy kedves, könnyed – promóciós célokat szolgáló – tévéműsor helyett A Star Wars Ünnepi Különkiadás egy józan ésszel szinte felfoghatatlan, konkrétan nézhetetlen film-rettenet lett. Egy borzalmas Frankenstein teremtmény, amelyben sikerült a lehető legrosszabb varieté hagyományokat ötvözni, a Star Wars olcsósított, lebutított külsőségeivel.

Nem pusztán Star Wars epizódként, de varieté műsorként is igazán gyötrelmes.

Humortalan, olcsó, unalmas, kínos és teljesen céltalan.  Persze ne felejtsük el: egy ’78-ban izgatottan a TV elé ülő gyermeknek nem kellett tisztában lennie a fentiekkel, ő a Star Wars saga következő fejezetét várta. Ennek fényében különösen letaglózó lehetett szembesülni ezzel a szavakkal alig leírható, már-már neme világi borzalommal. Hiába, hogy nagyjából értem, és tudom, hogy mi vezetett a show elkészültéhez, attól még a megtekintése nem volt kevésbé fájdalmas. 

Már az első pillanatokban látszik, hogy a TV csatornának messze nem volt elég pénze, arra a látvány-minőségre, amit egy Star Wars produktum megkíván. A nyitó űrcsaták konkrétan a mozifilmből lettek átemelve. És még mindig ez a legjobb rész. Ezután ugyanis hamar a Kashyyk feltűnően rajzolt erdőbolygóján találjuk magunkat, ahol megismerjük Chewbacca családját, akiknek társságában leszünk kénytelenek eltölteni a következő, keserves és indokolatlanul hosszú, bő másfél órát. (És igen: egymás között kizárólag üvöltésekkel kommunikálnak).

A szőrös kis család készül a Star Wars világ hálaadás/karácsony pótlékára, az Élet napjára. Sajnos az ünnepélyes hangulatot az aggodalom sötét felhői borítják be, ugyanis Chewbacca még nem érkezett haza, és a család képtelen elérni őt. Így a feszült várakozást azzal töltik, amivel nálunk is szokás: tévénézéssel. A The Star Wars Holiday Special lényegét pedig épp ezek a film-a-filmben TV szegmensek adják. Olyan szédítően szórakoztató szkeccseknek lehetünk tanúi, mint:

• Hülye ruhákba öltöztetett artisták cigánykerekezése (hisz nem ez az első, ami a Star Warsól az eszünkbe jut?)
• Egy vadonatúj Jefferson Airplane szám felvétele, ahol a hangszereket neon színű fények fedik, mert az „futurista”.
• Nagyot kacaghatunk azon, hogy Chewbacca asszony megpróbál egy főzőműsor segítségével Bantha ragut készíteni (a poén, hogy a műsorvezetőnek négy keze van, ezért követhetetlenül gyors)
• Ennél is „viccesebb”, ahogy a legkisebb wookie egy oktató videó alapján próbál valami rádiót összeszerelni. Ebben igazán fergeteges, hogy az oktató-robot néha lefagy és megakad.
• És persze ne felejtsük el, amikor a vén-trotty wookie egy groteszk, éneklős-erotikus videót néz.

De talán a legbizarrabb nem is ez, hanem a birodalmi propaganda film a tatuini kocsmáról, ami ugyan azt hivatott bemutatni, hogy milyen jó a Birodalom alatt az élet, mégis ennek az ellenkezőjéről szól. Leginkább olyan, mint egy béna sci-fi sitcom elvetélt pilot epizódja lenne. Csak nem olyan vicces. Cserébe azonban ebben is kapunk egy végtelenül gyenge dalt. Illetve a film egyik csúcspontját: megjelenik az új kedvenc Star Wars szereplőm, az óriás patkány.

Gyakorlatilag az összes szkeccsről elmondható, hogy indokolatlanul túl lettek húzva, és legtöbbjüknél egész egyszerűen értelmezhetetlen, hogy miért gondolhatta bárki, akár csak minimálisan szórakoztatónak. (Hogy többnyire a Star Warshoz sincsen semmi közük, az már tényleg csak a kisebb gond.)

Ám van egy szegmens, amit még a leggonoszabb, vitriolos tollú kritikusok is pozitív kivételként szoktak emlegetni. Ez természetesen a Nelvana – később ők csinálják majd a Droids és az Ewoks sorozatokat is - által készített rajzfilm epizód, amelyben először bukkan fel a közönségkedvenc Boba Fett. Tök jó. Kár, hogy a rajzfilm alapvetően nem túl jó – az animáció túlzóan groteszk a cselekmény pedig teljesen átgondolatlan – és Fett épp olyan béna benne, mint A Jedi visszatér-ben. Simán elkaphatná a hősöket, de beijed, és elszalad (vagyis repül).

A szkeccsek között pedig eszméletlen mértékben fokozódik a feszültség, ugyanis a wookie otthont lázadók után kutató birodalmiak dúlják fel (és még mindig nincs hír Chewie-ról). A birodalmiak olyannyira veszedelmesek, hogy a kis wookie simán nézhet mellettük egy tiltott(?), lázadó propaganda rajzfilmet. Szerencsére aztán a csempész duó megérkezik, lelökik az erkélyről az utolsó ottmaradt rohamosztagost.  Ezzel meg is van oldva minden, így kezdetét veheti az Élet napi ünneplés, amire már tényleg semmi büdzsé nem maradt. Így az ünnepi díszélet kimerül pár vörös függönyben, néhány IKEA gyertyában és Carrie Fisher átszellemülten borzalmas éneklésében -

ekkor egy villanásnyira mutatja a kamera azt az egzakt pillanatot, amikor Harrison Ford megutálta a Csillagok háborúját.

Ez után kissé ellensúlyozva az elmúlt majd két óra gyötrelmeit a szerkesztők bevágták a Csillagok háborúja legfontosabb jeleneteit, hogy az átélt borzalmak miatt se felejtsük el, hogy miért is kedveljük ezt a világot és ezeket a karaktereket. De még ez sem felejtetheti el az elmúlt kilencven perc felfoghatatlan abszurditását, amely során, mintha egyre mélyebbre zuhannánk a totális őrület poklában.

A The Star Wars: The Holiday Special tényleg az a fajta audiovizuális termék, amelynek felfoghatatlan groteszk valóját csak akkor tudjuk teljesen elhinni, ha átéljük. Persze ezt senkinek, semmilyen körülmények között nem merem ajánlani. Ahogyan a Lucasfilm sem, ami mindent megtett, hogy eme tévedésük lehetőleg minél kevesebbekhez jusson el: a filmet a premierjét követően soha többet nem vetítették, és hivatalosan a mai napig sem jelent meg semmilyen formában. Hogy fent maradt, az kizárólag azoknak a rajongóknak köszönhető, akik anno felvették videókazettára. És részben épp az elérhetetlensége miatt vált kultikussá. Ez lett a Star Wars sötét titka, a sci-fi szürreális Szent Grálja. Aztán az internetnek hála a kutatás véget ért, a szellem kiszabadult a palackból. Nagy kár, hogy a megtekintés élménye a megfiatalodás helyett inkább ahhoz hasonlítható, amikor az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag végén Donovan a rossz kehelyből iszik. Az Erő legyen azzal, aki erre adja a fejét!