FarkasZsaru

Megérkezett az általam nagyon várt (legalább is amióta először láttam az előzetest) FarkasZsaru előzetese.

Már a történet is igen ígéretes: Főhősünk Lou (Leo Fafard), az alkoholista zsaru. Akinek már rég nem idegen az a szituáció, hogy néha kihagy az emlékezete és furcsa helyeken tér magához. Azonban amikor egy helyszínelés során eszméletét veszti, egy szekta elrabolja és farkasemberré változtatja! A FarkasZSaru egy rendőr útja a jobb emberé válás felé...

A filmet az a Lowell Dean rendezi, akit biztos ti sem ismertettek korábban, hiszen eddig főleg rövid filmeket és két dokumentum sorozat részeit csinálta. Színészfronton sincsenek igazán erős nevek,  de a kultikus horror-vígjátékok sosem a sztárparádéról voltak híresek. 

Ha pedig meg néztétek az előzetest, ti is láthattátok, hogy ebből bízza kisülhet egy olyan szórakoztatóan elborult horror vígjáték amire utoljára a 80-as években volt példa. Ami pedig különösen tetszik, hogy úgy néz ki nem igazán használtak számítógépes trükköket hanem a farkast maszkmesteri munkával, illetve a többi dolgot is hagyományos eszközökkel alkották meg. 

A filmet Amerikában Június 6-án mutatják be, remélem valahogy hozzánk is elér (de annak, hogy ez itthon mozi forgalmazást kapjon, szinte kevesebb az esélye mint egy boldog westerosi esküvőnek. A DVD kiadásban azért reménykedek). Bónusznak pedig álljon itt ez a 80-as évek neon és "toljuk a fegyvert a kamerába" esztétikájában fogant örülten menő poszter.