A gyíkkirály és a majomisten ádáz(ul röhejes) küzdelme - King Kong vs. Godzilla

A megállíthatatlan, élő-atombomba, kontra a kolonizáció bűneiért bosszút álló, félelmetes majomisten! Királyok, sőt: istenek összecsapása, amely megrengeti a Földet! Bár az is lehet, hogy azt mégis inkább a nézők kontrolálhatatlan röhögés okozza, amikor eléjük tárul a két trottyos gumi-szörny komolyan vehetetlen pofozkodása. Egy film, ami talán méltatlan címszereplőihez, de annál több örömöt okozz annak, aki látja. Íme a lányrabló gorilla és a gyíkkirály karrierjének (egyik) legkomolytalanabb, de legalább annyira szórakoztató epizódja: az eredeti King Kong vs. Godzilla!

king-kong-vs-godzilla_3bf1mq.jpg

1954-ben Ishiro Honda megalkotta a japán (sőt, inkább az egyetemes) filmművészet legfontosabb filmes szörnyét és szörny (kaiju) filmjét. Az eredeti Godzilla nem csupán egy műfajteremtő mérföldkő vagy egy mai szemmel is meglepően jól öregedett és nyomasztó horror, de hatásos figyelemfelhívás az atomfegyverek pusztító erejére, illetve egy nemzet kísérlete arra, hogy feldolgozza legnagyobb traumáját.  Mikor pedig 1962-ben a gyártó Toho stúdió méltó módon akarta megünnepelni fennállásnak 30. évfordulóját, nem volt rest, és megalkotta mindennek a tökéletes ellentétét. Egy színes, gyermeteg és bájosan bárgyú szörnykomédiát. Ez a King Kong vs. Godzilla, ami az első lépés volt Godzilla (és Kong) infantilizálódásában. Illetve innentől kezdenek a Godzilla filmek szörnyei emberszerűvé válni, és sajátos személyiség jegyekkel bírni. Godzilla életútjában is egy furcsa átmenet ez: már nem félelmetes és komolyan vehető, de még nem is hőskarakter (azzá majd a két filmmel későbbi Ghidorah, a háromfejű szörny teszi). Bárgyúságban azonban még a legtöbb ezt követő folytatáson is messze túltesz. Ám egy valamit fontos leszögezni: ezzel az alkotók is tisztában voltak. A King Kong vs. Godzilla ugyanis az első és egyetlen Godzilla film, ami nyíltan vígjátéknak íródott.

De hogy jött képbe a majomkirály?

 

Akármilyen meglepő is, az ötlet, hogy King Kong egy másik szörnnyel verekedjen elsősorban nem a kaiju mániás japánoktól, hanem Kong társalkotójától, Willis O’Brien-től származott, aki a 60-as években több stúdiónál is sikertelenül házalt egy King Kong vs Frankenstein film tervével. Noha az amerikai stúdiók úgy vélték, hogy ötletét – amelyet az eredeti King Konghoz hasonlóan stop-motion technikával akart megvalósítani – túl drága lenne leforgatni, végül sikerült felkeltenie a japán Toho figyelmét, akik már régóta akartak egy King Kong filmet forgatni. (Érdekesség: a 30-as években már készült két japán Kong mozi, ám ezekből pusztán néhány képkocka maradt fent az utókor számára). Így megvették Willis eredeti forgatókönyvét: így került Frankenstein helyére Godzilla. (De nem kell félni: három évvel később azért megcsinálták a japánok a saját óriás-Frankenstein filmjüket is).

king-kong-vs-godzilla_be6e967b.jpg

Csak semmi szarakodás! Tiszta harcot akarok! - instruálja Ishirô Honda a küzdő feleket. 

A King Kong vs Godzilla így egyike lett a Toho 30. évfordulóját ünneplő öt nagy film egyikének. Igazi presztízs projekt révén – ami mind a két címszereplő karrierjében az első színes, szélesvásznú film is - vissza is tért a Godzilla mögött álló csapat összes fontosabb kreatív személyisége: Ishirô Honda rendező, Akira Ifukube zeneszerző (akik kihagyták az 1955-s Godzilla Raids Again-t) és a speciáliseffektusokért felelő Eiji Tsuburaya. Utóbbiban ugyan felmerült, hogy Kongot az 1933-as eredetihez hasonlóan stop-motion technikával keltsék életre, ám az túl drágának bizonyult, így maradt a majom jelmez.

Szóval mindezek után hol csúszott félre minden?

 

Igazából: sehol. A King Kong vs Godzilla kétségtelenül egy röhejes film. Abszolút komolyan vehetetlen, és gyermeteg. Ám jórészt tudatosan ilyen. A Tsuburaya ugyanis szándékosan vitte el a filmet egy könnyedebb irányba, hogy bevonzzon egy új, fiatalabb közönséget. A szörny jelenetek így nem pusztán azért mulatságosak, mert gumi ruhás emberek toporzékolnak maketteken vagy dobálják egymást habszivacs sziklákkal, hanem mert eleve nem is volt cél, hogy félelmetesek vagy minimálisan hihetőek legyenek.

Hiszen ahogy azt az eredeti Godzilla (vagy akár a 2016-os, remek Shin Godzilla) példáján is láttuk egy suitmation technikával készült szörnyfilm is lehet félelmetes. Feltéve, ha mondjuk okos fényképezéssel elrejtjük annak hiányosságait. Itt természetesen kísérletet sem tettek erre. A színes filmben egy pillanatra sem lehet kétségünk afelől, hogy Godzilla játék tankokkal kergetőzik. Bár van pár jó pillanat – mint amikor Kong szigetén egy óriás polip elragadja a bennszülött falusit -, összességében az effektek/díszletek/jelmezek többsége nem túl jó. Még a többi hasonló korú kaiju filmhez képest sem.

king-kong-vs-godzilla_n7tfk1.jpg

A két címszereplő pedig egészen rozzantan néz ki. Szegény King Kong legtöbbször olyan, mint egy szenilis vén trotty, aki a film nagy részében céltalanul bolyong. De a rosszindulatú öregemberre hajazó Godzilla is látott/ látni fog szebb napokat. A kettőjük összecsapásában pedig aztán végkép nincsen semmi komolyság – ismételten: más hasonló szörnypofozkodásokhoz mérve. Nem is meglepő, hogy az egész Godzilla sorozatból ez a film szolgált a legtöbb vicces gif/mém alapanyagul. Azt a jelenetet, amelyben Kong egy fát próbál lenyomni ellenfele torkán – aki nem díjazza ezt az erőszakos vegán propagandát – az is látta, aki még egyetlen japán filmet sem nézett meg életében. De ez csak a jéghegy csúcsa. A monstrumok összecsapása – amely nagyjából olyan intenzív, mint két nyugdíjas vircsaftja az utolsó, akciós tömbsajtért – bővelkedik az ehhez hasonló abszurditásokban. Egyszer Kong ragadja meg a farkánál a gyíkkirályt, hogy körhintásat játsszon vele, máskor azonban sikerül fejjel belebukfenceznie egy sziklába. Persze ezt Godzilla sem nézi tétlenül, és a farkával vágja kupán a kifektetett gorillát. Amikor pedig hatalmas luftballonokkal szállítják Kongot a végső összecsapás színhelyére, ott nem csak az óriásgorilla, de az egyetemes filmművészet is a csúcsra ért!

A franchise szempontjából határozottan fontos állomás ez film, hiszen

godzilla-vs-king-kong-gif-3.gif

Ám a vígjáték hangulat nem merül ki a komikusra vett verekedésekben. Honda ugyanis a szörnybunyók köré egy vállalati szatírát rendezett, amelyben korának nézettséghajhász TV-s trendjeit szándékozta parodizálni. A történet szerint Kong eleve azért kerül Japánba, mert a Pacific Pharmaceuticals igazgatója megelégeli, hogy senki nem azokat a TV műsorokat nézi, amiket ő szponzorál. Mindenkit csak a feltámadt Godzilla, és az ő ámokfutása érdekel. A megoldást egy másik, saját szörnyben látja, ami felturbózhatná a nézettséget és sikerrel reklámozhatná a cég új csodabogyóit (amelyeket szintén Kong szigetén találtak).

Tehát, amikor épp nem Godzilla pusztít, akkor a Kong szigetére küldött alkalmazottak – gyakran humorosnak szánt – kalandjait látjuk. A japán közönség pedig több mint vevő volt erre az éles hangulat/műfaj-váltásra. A film olyan kiemelkedő sikerrel ment a mozikban, hogy nem csak lehetővé tette, hogy a Godzilla filmekből hosszú életű sorozat váljon, de 12,6 millió nézőjével, a jegyeladásokat nézve a mai napig a 13. legsikeresebb Japánban bemutatott mozifilm.

Lobby card galléria

Persze mindez innen már kevésbé érezhető/érthető. Különösen, hogy ha az ember az átszerkesztett amerikai változatot nézi (az eredeti japán hivatalosan sokáig nem is volt nyugaton elérhető). A Universal vélhetően nem bízott abban, hogy a japán ízlésre szabott kisember komédia az USA-ban is sikeres lehet, így jelentősen megcsonkította a nem szörnyes részeket. A kivágott jelenetek helyére, pedig az eredeti 1954-es Godzilla amerikai adaptációja (Godzilla: King of the Monsters) mintájára „híradós inzertek” kaptak helyett, ahol a riporter úgy meséli el a film cselekményét – mi mért történik/mi következik – mintha óvodásokhoz beszélne. Mindezeken a részeken egyértelműen érződik, hogy az amerikaiakhoz nem jutott el, hogy ez már inkább paródia, ezért igyekeztek faarccal, az eredetihez hasonló szörnyfilmként kezelni. Persze mindez a visszájára sül el, amitől az összkép még viccesebb.  Az utólagosan hozzáfércelt, komolynak szánt jelenetek is olyan baromságokat tartalmaznak, mint amikor egy tudós egy gyerekeknek szánt dinós könyvet mutogatva adja a néző tudtára, hogy Godzilla egy T-Rex és egy Stegosaurus szerelemgyereke. Ám az amerikai verzió legsúlyosabb bűne mégis csak az, hogy kukázták Akira Ifukube zseniális zenéjét (és más horrorfilmek aláfestésével helyettesítettek azt).

Ám akit tényleg csak kaiju-bunyó és a makett rombolás érdekel, annak talán épp ez a verzió az ideális, mert a „televíziós közbejátszások” miatt kifejezetten a lényegre fókuszál a film, miközben az emberi szereplők a szokásosnál is elhanyagolhatóbba válnak. (A halál béna angol-szinkron pedig csak plusz humorforrás.) Bár az interneten sokáig keringett a pletyka, hogy míg az amerikaiaknál Kong, addig a japán verzió végén Godzilla nyer, ez nem igaz. Így is úgyis Kong a nyerő. Noha mindkét szörnynek megvan az erős szimbolikája, a humoros hangulat miatt ezek egyike sem tud érvényesülni. A média-szatíra rész pedig ugyan mai szemmel is találó lehetne, az – főleg az USA verzióban – sem kap elég hangsúlyt ahhoz, hogy a film végén bármi másra is emlékezzünk a szörnyek fergeteges pofozkodásán túl. A King Kong vs Godzilla messze van a legjobb, legizgalmasabb, legérdekesebb vagy legfélelmetesebb szörny/kaiju/Godzilla filmektől, viszont az is igaz, hogy kevés ennél viccesebbet találhatunk.