Veletek is megesett már, hogy nem tudtátok eldönteni, hogy egy esős vasárnap délután Véres játékot vagy a Rambo 2.-t nézzétek meg? Melyik szolgálná jobban a szórakozásunkat: a verekedős verseny, vagy vietnámi igazságtétel? Ezek az élet igazán nagy kérdései! Ám, szerencsére van megoldás: íme a Karate tigris 2. – Villám kezek a 80-as évek VHS alapú audiovizuális művészetének egyik elfeledett csúcsteljesítménye, amely szenzációs ötvözete a korszak két ikonikus akciófilmes műfajának!

A hongkongi film egyik legelismertebb akciórendezője/kaszkadőr koordinátora, Corey Yuen által rendezett Karate tigris - Nincs irgalom a 80-as években fénykorát élő harcművész-versenyes, verekedős akciófilmek egyik legbizarrabb darabja. Az abszurd alapötlet szerint egy fiatal karate növendék Bruce Lee szellemének segítségével akar bosszút állni az apját kivégző, kegyetlen, orosz bajnokon. Utóbbit nem más, mint Jean Claude Van Damme alakítja élete első főbb szerepében. A Villám kezek alcímmel ellátott második résznek természetesen semmi köze a fentiekhez. A Karate tigris folytatása eleve antológia jelleggel készült volna: visszatérő rendezővel, visszatérő színészekkel, de teljesen új, az előzménytől független sztorival/karakterekkel. Ám Van Damme nem szeretett volna a zűrzavaros Kambodzsában forgatni, ezért inkább a Véres játékot vállalta el, ami – tekintve, hogy az a film volt az, amelyik bivalyerővel rúgta be a karrierjét – kifejezetten jó döntésnek bizonyult. A főszereplő Kurt McKinney pedig részben JCVD tanácsára, részben pedig az első film alatt szerzett rossz tapasztalatai – nevezetesen az életveszélyes/fájdalmas kaszkadőrmutatványok - miatt szállt ki a folytatásból.

A Karate tigris - Nincs irgalom manapság még a 80-as évek legelvakultabb rajongói között is legfeljebb arról ismert, hogy JCVD egyik korai filmje, amelyben meglepő módon negatív szerepet játszik. A második rész pedig még csak ezt sem mondhatja el magáról. Egy eleve B-kategóriás, a műfajában sem sokszor emlegetett filmnek kevesebb pénzből és húzónevek nélkül készült folytatása. Nem csoda, hogy a Karate Tigris 2. a mai napig nem jelent meg Amerikában DVD-n. Pedig hiba lenne ennyi alapján leírni a VHS korszak eme eldugott gyöngyszemét. Hiszen a jó dolgok olykor a legváratlanabb helyről találják meg az embert. Amikor egy hosszabb, a vietnámi háború filmes örökségével foglalkozó cikkhez gyűjtöttem anyagot, épp csak kötelező jelleggel raktam be ezt a filmet, ami végül a projekt legélvezetesebb meglepetésének bizonyult.

A Karate Tigris 2. ugyanis a 80-as évekbeli, Ronald Reagan külpolitikája által inspirált B-kategóriás akciófilmek egyik legszórakoztatóbb darabja. Valóságos időkapszula, amelyben letaglózó őszinteséggel egyesül a korszak két legikonikusabb akciófilmes toposza: az ázsiai harcművészet, és az “ezúttal megnyerjük a vietnámi háborút” jellegű cselekmény. Ha nem venné magát ennyire kíméletlenül komolyan a film, akkor még azt is hihetnénk, hogy műfajparódiát látunk.

A történet főhőse ezúttal egy fiatal amerikai taekwondo tanítvány (Loren Avedon), aki Bangkokba utazik, hogy meglátogassa a vietnámi menyasszonyát. Sajnos azonban a szerelmi idillnek bitang vietkong haramiák vetnek véget, akik elrabolják a lányt, hogy így kényszerítsék térdre annak gazdag, a háborúban a délieket támogató apját. Csak egy valamivel nem számoltak az északi zsiványok: a bosszúszomjas, harcedzett vőlegénnyel, aki azon nyomban akcióba is lendül. Arája kiszabadításában segítségére lesz a veterán, fegyvercsempész, „annyira-amerikai-hogy-a-szivar-sosem-esik-ki-a-szájából” haverja (Mac Jarvis) és annak csípős nyelvű exbarátnője (Cynthia Rothrock). A három fős hadsereg megindul a kambodzsai dzsungel mélyén rejlő vietnámi munkatáborba, nem is sejtve, hogy a valódi ellenfelük nem a vietkong hadosztály, hanem az őket a háttérből irányító, brutális és gyakran félmeztelen szovjet hústorony. Utóbbi megformálója a csupasz mellkasából és kegyetlen megjelenéséből B-kategóriás filmkarriert kovácsoló Matthias Hues, akinél keresve sem találnánk tökéletesebb színészt egy életrajzi ihletésű Putyin akciófilm főszerepére. Olyan tekintélyt parancsoló, hogy még John Rambo is visszavenne az önbizalmából, ha szembe kerülne vele. 

A Rambo 2. farvizén megjelenő “visszamegyünk és megnyerjük a vietnámi háborút” filmek közül talán egyikből sem olvasható ki olyan bizarr szubtextus, mint a Karate Tigris 2.-ből. Hiszen ha a szereplőket országokra helyettesítjük be, akkor tulajdonképpen azt olvashatjuk ki, hogy a hős Amerika pusztán az ártatlan, és gyengéd szerelmét, Dél-Vietnámot ment megvédeni, amikor azt kegyetlenül foglyul ejtette a “sátán birodalma” (azaz a szovjetek) által támogatott, szívtelen Észak. (A hőseinknek segítő kambodzsai lázadók pedig értelemszerűen csak azért vannak, hogy felrobbanjanak.)

De egy Karate Tigris 2. esetében ki a fenét érdekel a szubtextus? Legyen sós a popcorn, hideg a sör, és lássuk, ahogy Amerika szétrúgja, felrobbantja és krokodilok közé veti a gaz kommunistákat! Corey Yuen rendező pedig maximálisan kiszolgálja a néző eme igényeit. Mármint az előbbi kettőről értelemszerűen magunknak kell gondoskodni, de ami az egy percre jutó seggbe rúgások arányát illeti, abban garantáltan nem kell csalódnunk. Gyakorlatilag minden második jelenet egy remekül megkoreografált, nyaktörő és már ránézésre fájdalmas akció. Hőseink verekednek késes banditákkal, fegyveres buddhista szerzetesekkel, miközben a leveses táltól kezdve, a szivarcsonkon át egészen a kígyókig minden a halál eszközévé válik a kezükben. A Karate Tigris 2. - Villám kezek a legnemesebb értelemben vett agyatlan akciófilm, amelyben egymást érik az öncélú kaszkadőrmutatványok és a túltolt robbanások. Persze ettől még lehetne monoton és öncélú, ahogyan sok B-kategóriás akciófilm is éppen a kellő kontextus hiánya miatt válik fárasztóvá.

Persze a Karate Tigris 2. sem vádolható éppen a kimunkált forgatókönyvvel, sőt a cselekmény belső kohéziója nem egy helyen bicsaklik meg. Ám hőseink tiszta motivációval, viszonylag érthetően jutnak el A pontból B-be, ami elegendő körítése az agyatlan akciózásoknak. Nem több ez, mint a kötelező minimum, de ahogyan azt a Tomboló terror esetében (ahol Norris csak úgy a semmiből, teljes véletlenszerűséggel bukkan fel az akciók helyein) is láttuk: nem minden VHS akciófilm képes ezt megugrani. 

Igaz, a főgonoszok terve kissé ellentmondásos, de őket úgy sem megérteni, csak megsemmisíteni kell. Valószínűleg azzal sem árulok el túl nagy titkot, hogy a karaktereink egytől egyig papírmasék. Avedonnak ráadásul karizmából sem jutott sok, ám szerencsére simán verekszik olyan jól, hogy ezt megbocsátsuk neki. Már csak azért is, mert a mellékszereplő gárda határozottan szórakoztató figurákból tevődik össze. Hues mellett a másik “nagyobb” név, akit az avatott szemű B-film rajongó kiszúrhat a stáblistán, nem más, mint a karrierje elején járó, de elbűvölően nyakas Cynthia Rothrock. Bevallom eredetileg miatta néztem meg a filmet, így az elején kicsit zavart, hogy bár a sztoriban már van egy megmentendő nő, az ő szerepe is sokszor kimerül annyiban, hogy bajba/fogságba esik. Azért természetesen ő is szétrúg pár vietkong segget.

Ami viszont egy ilyen filmnél határozottan döntő tényező, hogy az akciói tényleg jók, és ami még fontosabb, változatosak. A gyönyörűen követhető test-test elleni összecsapások le se tagadhatnák, hogy ázsiai mesterember rendezte őket. Noha a Karate Tigris 2. már a maga korában is egyértelműen olcsó filmnek számított, de nem csúszik bele az ingerszegény mély-trash kategóriájába. Végig eszméletlen iramot diktál. Ugyan a film végén hősünk csupán a kedvesét menti meg, mi nézők jól tudjuk, hogy ezzel a vietnámi fiaskóért is revansot vett. A Karate Tigris 2. - Villámkezek  a Reagan korszak mainstream filmgyártásának egy elfeledett,  párját ritkítóan tömény és ebből kifolyólag eszméletlenül szórakoztató lenyomata. Olyan film, ami még a legnagyobb liberálisokból is kihozza a fehérfejű rétisast könnyező Trump szavazót. Ha volt valaha olyan műfaj, hogy Reagansploitation, akkor ez az egyik legnagyszerűbb példája.