A repülő nyaktiló mestere

Kung-fu trash extravaganza a javából

És azt ismered, amikor a félkarú bokszoló találkozik a kés nélkül küzdő szamurájjal, a yoga guruval és a repülő guillotine vak mesterével? Nem? Akkor itt az idő, hogy bemutassalak az egyik legelvetemültebb kungfu filmnek, Jimmy Wang Yu trash mesterművének, a Master of the Flying Guillotinenak. A filmet, amelyben a halál szótlan harcosai próbálnak felülkerekedni a világ legkegyetlenebb fegyverén. Küzdelem határok nélkül! Több idegtépő speciális effektus, mint valaha! A repülő guillotine mestere szembenéz eme (vagy bármelyik!) világ legelképesztőbb teremtényeivel! Mindez persze fantasztikus, szemkápráztató CinemaScope minőségben! Hát, mi kell még? Mondjuk egy hordó sör, és meg is vagyunk.

master-of-the-flying-guillotine-36677l.jpg

1970-ben járunk, Jackie Chan még feltűnés nélkül statisztálkodik/kaszkadőrködik, és Bruce Lee is maximum a Zöld darázs sorozat Katójaként ismert. Ebben az évben kerül mozikba a Jimmy Wang Yu rendezésében és főszereplésével készült The Chinese Boxer, ami szinte egy csapásra megreformálta a harcművészeti filmek zsánerét. Wang Yu filmje – aki már korábban a Shaw Brothers wuxia filmjeiben is meglehetős ismertségre tett szert – az első modern értelemben vett kung fu film volt, amelyben fantasy elemek és fegyverek nélkül csaptak össze. Készítője pedig azonnal a legjobban fizetett hongkongi színésszé válik. Jimmy Wang Yu az első kung-fu szupersztár, ám tündöklése nem tart sokáig. Nem pusztán azért, mert hamarosan mozikba kerül a Nagyfőnök (egy bizonyos Lee Jun-fan főszereplésével), hanem mert egyre nehezebben jött ki a Shaw Brotherssel. Így felbontotta velük a szerződését, aminek következtében a stúdió jól beperelte. Az eredmény pedig az lett, hogy bíróság eltiltotta színészt attól, hogy Hong Kongban készítsen filmet. Így hősünk Tajvan-ba ment, és itt vette kezdetét karrierjének egy újabb aranykora. Mármint bizonyos szemszögből nézve. Pontosabban a trash rajongó publikum szemszögéből nézve, hiszen a tajvani filmek egy lapon sem említhetőek a Shaw Brothers produkciók profizmusával. Ám ettől, vagy még inkább épp ezért, néha még azoknál is szórakoztatóbbak tudnak lenni.

Így jutunk el az 1976-os kungfu eposzáig, a Master of the Flying Guillotine-hoz (avagy a Félkarú bokszoló a repülő guillotine ellenhez, hisz ez hivatalosan az 1971-es Félkarú bokszoló folytatása, ám önállóan nézve is tökéletesen élvezhető (már annak, aki élvezi az eszetlen kungfu trasht). Ha eddig nem hitted el Carl Douglasnak, hogy tényleg MINDENKI kungfu harcolt a 18. századi Kínában, akkor ideje megnézned ezt a filmet, és soha többé nem kérdőjelezed meg az afro-kungfu-funk zene hercegét. Mert a Master of the Flying Guillotine tényleg csak arról szól, hogy sokan, sokféleképpen kungfuznak. Ugyan kapunk ehhez egy úgynevezett történeti keretet, miszerint a repülő guillotine vak mestere bosszút esküdik a tanítványait megölő és a rendszerellenes félkarú bokszoló ellen (maga Wang Yu). (És, hogy miként kutatja fel a vak mester ellenségét? Egyszerű: olyan allatomos, hogy bemondásra megöl minden útjába kerülő félkarút.) Kettőjük útja azután egy „monumentális” harcművész tornán keresztezi egymást, ahol felbukkannak – és Wang Yu xenofóbiájának hála természetesen a gonosz szolgálatába is szegődnek – egyéb ázsiai népek, általában röhejesen sztereotip harcosai.

i_am_the_king_of_hellfire.gif

Tűzvarázsló vak szemeddel égess el!

Már a főcím is valóságos kultúrsokk. Épp csak megismertük az „ennél kínaiabb, gonosz harcművész mester már nem is létezhet” ábrázatú címszereplőt. Aki olyan nagyon elvetemült, hogy nem elég neki, hogy még mielőtt elindulna a bosszú hadjáratára, a saját kunyhóját is felrobbantja, de még egy szvasztikával díszített vászon szatyrot is a nyakába vesz (pedig nem is megy el vásárolni.) Ezután robban be az Neu! nevű krautrock együttes Super című szerzeménye, miközben szép színes képeken láthatjuk az elkövetkező nyolcvan perc legendás harcosait. (A film alatt pedig a Tangerine Dream és a Kraftwerk dallamait is felismerhetik a vájt fülek.) Valóságos popart remekművel van dolgunk. (Egy thaiföldi kungfu film, amiben német rock zene szól. Ezután mondja valaki, hogy nem jó a globalizáció!)

Ez a film olyan, mint egy vidéki búcsú, ahol az összes mutatványos csak a te szórakoztatásod kedvért gyűlt össze. Amikor megjelent a játékbolti műbajuszt, és múlt századi birkózó ruhát viselő mongol harcos, már komolyan elkezdtem rajta gondolkodni, hogy ez talán paródia. Ám az igazi csúcs nem is a – valamiért falon is járni tudó – félkarú főhős, vagy épp a szemtelen főgonosz, hanem az indiai mester, aki a yoga hatalmával képes kétméteresre nyújtani a kezét.

guillotine.gif

Hát micsoda fejetlenség van itt kérem!

A repülő guillotine (avagy közismertebb nevén: a fejetlenség generáló, láncos halálsapi) a legmenőbb középkori kínai fegyver, így nem csoda, hogy a 70-es években több kung fu/wuxia filmekben főszerepet kapott. Ezek közül nálunk a megboldogult Black Mirror kiadónak hála, DVD-n is megjelent a Shaw Brothers stúdió két klasszikusa a Repülő guillotine (Xue di zi) és a Repülő guillotine 2. (Can ku da ci sha). Fontos, hogy jelen írásom tárgyát még véletlenül se keverjük össze velük, hiszen az SB által készített filmek normális díszletekkel, komolyan vehető drámával, nagyszerű látvánnyal, lenyűgözően rendezett harcokkal ellátott úgynevezett „normális” wuxia/kungfu filmek. Wang Yu tajvani alkotása (eredeti címén: Du bi quan wang da po xue di zi) pedig természetesen semmilyen téren nem mérhető hozzájuk.

Az egész film kietlen, por és sziklasivatagban felállított „arénában” és rozoga (így legalább szétverhető) kunyhókban játszik. E mellett a vágás helyenként kriminális, ahhoz pedig, hogy színészi játékról beszéljünk, először eljátszható karakterek kellenének. Ám a film szereplői nagyjából annyira kidolgozottak, mint egy kínai piacos G.I. Joe figura. Minek kertelni? A lényeg itt úgy is egyetlen egy dolgon van: hogy minél extravagánsabb figurák, minél extravagánsabban (véresebben és erőszakosabban) küzdjenek meg egymással. Nincs üresjárat, nincs sallang. Ebből a szempontból, pedig egy roppant szórakoztató alkotással van dolgunk. Noha a bunyók koreográfiái nem mindig olyan feszesek és makulátlanok, mint egy Shaw produkcióban, ám a harcok változatossága és a sokszínű gárda bőven kárpótol ezért. (Na, meg a Bud Spencer taslijait idéző mulatságos hangeffektek.) A főműsorszám, azaz a karok számában kihívásokkal küzdő hős és a fasiszta guillotine mester összecsapása pedig egészen szenzációs. A finálé tulajdonképpen tökéletes filmes leképezése egy videojátékos boss harcnak. (Hiszen a félkarú bokszolónak egy több helyszínt és fázist tartalmazó harcban kell legyőznie ellenfelét.)

Galéria: amerikai "trafikos képek" a Master of the Flying Guillotinehoz

Ám éppen ezek miatt van, hogy a Master of the Flying Guillotine az igénytelenségébe oltott őrületével sokkal emlékezetesebb, mint a Shaw Brothers – jóval igényesebb – guillotine filmjei. Egy bődületes, kungfusított pankrátor show, ami épp annyira élvezetes, mint amennyire nem jó film. Nem csoda, hogy a híresen kifinomult ízlésű Quentin Tarantino is a kedvencei között tartja számon.