Kezdődik a Halloweeni Horror Hónap és mi más lenne az ideális nyitófilm a borzalmak eme fesztiváljához, mint egy történet, ami annyira félelmetes, hogy maga az író (aki nem mellesleg a horror egyik nagymestere) is alig merte befejezni. Természetesen Stephen King könyvéből készült Kedvencek Temetőjéről van szó, aminek éppen 25 éve volt a hazai bemutatója. Ráadásul a moziadaptáció helyett kapott King 10 kedvenc horrorfilmje között is.  Ideje volt hát újranézni.

Stephen King 1983-as, itthon Állattemető címre keresztelt regénye egy durva pszichológiai horror, ami a halál feldolgozásával és minden szülő legnagyobb félelmével foglalkozik.

A történet középpontjában a Creed család áll, akik Chicagóból költöztek a sokkal „nyugisabb” Ludlowba. A családfő Luis ugyanis az ottani Maine Állami Egyetem orvosi rendelőjében kap állást. Első nap összeismerkednek idős szomszédjaikkal a Crandall házaspárral (Jud és Norma). A két férfi szinte azonnal barátságot köt és rendszeressé válik, hogy esténként összejárnak sörözni és beszélgetni. Az egyik ilyen estén mesél Jud a közelben lévő állattemető történetéről. Mikor egy kamion elüti Creedek macskáját, Jud segít eltemetni az állatot, de nem az állattemetőben, hanem az azon túl lévő ősi indián temetőben. (Ennél többet nem is mesélnék a történetről, egyrészt mert a többség szerintem úgy is ismeri, aki pedig még sem, az inkább Stephen King tolmácsolásában olvassa el).  

A könyv második fele rendkívül nyomasztó és félelmetes olvasmány, aminek befejezése nem csak hogy kifejezetten horrorisztikus, de még sokáig az olvasóval marad.

A megfilmesítésben hatalmas potenciálok lakoztak, sajnos azonban ezeket nem sikerült teljesen kihasználni. Pedig a 80-as években mindenki Stephen King filmet akart rendezni. De komolyan, olyan rendezők vitték vászonra az író műveit, mint Stanley Kubrick, John Carpenter vagy éppen David Cronenberg. Sőt az Állattemetőt maga a modern zombi horror atya, George A. Romero is meg akarta filmesíteni. Sajnos Mary Lambert, aki végül 1989-ben tető hozta alá hozta a magyarul már Kedvencek Temetőjére keresztelt filmet, korántsem említhető egy lapon az említett rendezőkkel. Azonban összességében korrekt munkát végzett az adaptálás során.

Igaz egy kicsit elsieti az expozíciót. (Bár lehet, hogy ez csak a könyv ismeretében tűnik vázlatosnak. Mondjuk a könyv első felét pont, hogy kissé hosszúnak éreztem, szóval nem is az a baj, hogy rövidítettek rajta, hanem ahogy). A cselekmény alapvetően hűen követi a regényt (a rövidebbre szabást leszámítva), csupán egy komolyabb változást eszközöltek (a filmben Judnak nincs felesége, helyette a Creed családnak van bejárónője, de a két karakter funkciója ugyanaz, így nem igazán láttam értelmét a cserének).

A történetmesélési hiányosságokért viszont kárpótol minket a film hangulata. Ijesztgetés helyet inkább a kísérteties atmoszférára és a feszültségre támaszkodva akarja ránk hozni a frászt. Tegyük hozzá, hogy a hangulaton sokat dob Elliot Goldenthal igen egyedi zenéje is. A film a végkifejlethez közeledve egyre nyomasztóbb és sötétebb, ami a kifejezetten izgalmas és hátborzongató fináléban csúcsosodik ki. Azonban ha a végéről levágtak volna kb. három másodpercet és a könyvhöz hasonlóan nyitottabban fejezték volna be, az erőteljesebb lezárás lett volna.  Így kicsit didaktikus lett.

Sajnos a filmnek van egy hatalmas negatívuma, hiába követi pontosan a regényt, hiába erős a hangulat. Ha a történet középpontjában az áll, ahogy egy férfi szép fokozatosan elveszti az eszét, akkor a lehető legrosszabb dolog egy mimikát még hírből sem ismerő színészre bízni szerepet. Dale Midkiff pedig sajnos még Grootnál is faarcúbb színész. Azért szerencsére a mellékszereplők között vannak jobb alakítások is (Fred Gwynne, Brad Greenquist). Nem rossz a Kedvencek temetője, de koránt sincs helye a legjobb Stephen King filmek sorában. Cserébe a Ramones írt hozzá egy dalt. Azért az is valami. 

Csak úgy, mint több sikeres King adaptációnak (Kukorica Gyermekei, Carrie, Salem's Lot ) a Pet Semetarynak is készült egy olyan folytatása, amelynek már csak nevében van köze az alapanyaghoz.  

A Kedvencek temetője 2 egy alapvetően fölösleges folytatás, ami csak és kizárólag az első rész sikere miatt készült el. Azonban annyival nem rosszabb annál, mint az ember gondolná, sőt néhány dologban meglepően kreatív, van amiben felül is múlja az előzményét.

Az eleve egy jó ötlet volt, hogy nem ugyanazt akarták másodszor is elmesélni, hanem más megvilágításba helyezték a történetet. Míg az első filmben arról volt szó miként birkózik meg egy apa a gyásszal, addig a folytatás ennek ellenkezőjéről szól. (Azaz a gyereknek a szülője iránt érzet gyászáról). Sajnos Richard Outten korántsem írt olyan jó forgatókönyvet, mint King az alapfilmhez. A felvezetésben annyi közhely van, hogy ha ivójátékot szerveznénk rá, fél óra alatt elfogyna az összes piánk.  Azonban összességében a cselekmény többnyire logikus és a tempójával sincsenek hatalmas bajok. Atmoszférában viszont hozza az első rész minőségét, a finálé is hasonlóan izgalmas. Goldenthalt Mark Governor váltotta, akinek zenéje nem olyan szokatlan, mint elődjéé, inkább egy tizenkettő-egytucat horror muzsika, de korrekt. Cserébe pedig a folytatásba sokkal több rock zene került.

A színészi játék tekintetében a folytatás mindenképpen előrelépés. A főszereplő az ifjú John Connor,ha nem is játszik olyan jól, mint a T2-ben (persze ebben szerepe van a gyengébben megírt dialógusoknak – ami persze lehet, hogy a szinkron sara) még így is klasszissal jobb, mint Midkif. Aki azonban ellopja a show-t, és aki miatt érdemes megnézni a filmet, az Clancy Brown (ö az ilyen elmebeteg karakterek eljátszására született). Kár, hogy az ő már-már Freddy Kruger jellegű karaktere nem kapott több játékidőt, és hogy nem merték teljesen elvinni a filmet egy örült Hullajó stílusú horror paródiába. Hiszen éppen hogy Brown ezen jelenetei a film legemlékezetesebb momentumai.  A legnagyobb baj pedig, hogy nem mertek egy előzményhez hasonló sötét és depresszív lezárást meglépni. 

Egy jobb rendezővel és sokkal jobb színészi játékkal a Kedvencek Temetője a Ragyogáshoz mérhető klasszikus lehetett volna. Így csupán a Cujo és Kukorica gyermekei filmekkel fémjelzett másodvonalban kaphat helyet. A szükségtelen folytatás pedig viszonylag korrekt lett (az eredetihez mérve).

Azonban ez még csak a jéghegy csúcsa. Októberben igazán mélyre merészkedünk a rémületek világában, az igazán félelmetes és emlékezetes filmek még csak most jönnek.