2013-at mindenki a sci-fi évének mondta, akkor 2014 a „Kard és Szandál” filmek reneszánszát hozhatta volna el. Sajnos azonban az eddigi ilyen filmek többsége nem sikerült olyan fényesen. A héten végre bemutatják Dwayne "The Rock" Johnson nevével fémjelzett Herkules filmet. Ennek apropóján itt az ideje, hogy vissza menjünk a kezdetekhez és megismerkedjünk Herkules mozifilmes legendájának alapjaival, azaz az olasz peplum filmekkel. 

De mielőtt a konkrét filmekről lenne szó, beszéljünk egy kicsit magáról a műfajról, azaz mi is az a Peplum? A peplum/pepla (vagy más néven Sword and Sandal) az 50-60 évek olasz történelmi témájú kosztümös eposzainak a gyűjtőneve. Bár az olaszok már a némafilmes korszakban forgattak több ókori környezetben játszódó filmet, a műfaj fénykorát az 1958 és 1967 közötti 8 évben élte. Az 50-es évek elején több klasszikus amerikai történelmi eposzt  is Olaszországban forgattak, ezek egyike volt a Kirk Douglas főszereplésével készült Ullyses. Ennek a sikerét akarta meglovagolni Pietro Francisci olasz filmrendező, a Herkules (eredetiben: Le fatiche di Ercole) című filmjével. A filmet 1959-ben az USA-ban is bemutatták ahol hatalmas sikernek bizonyult, ez pedig beindította szandálos filmek diadalmenetét. Az elkövetkező 8 évben ezek a filmek uralták az olasz filmgyártást (és nemzetközi szinten is nagy sikereket értek el), aztán a 60-as évek végén főleg a két Sergio-nak köszönhetően a szandálok és kardok helyét átvették a cowboy kalapok és a hatlövetűek. Bár a peplumoknak nem volt olyan szignifikáns rendezője mint más euro-kult zsánereknek, olyan később más műfajban klasszikusokat alkotó rendezőknek nyújtott ugródeszkát mint például: Sergio Leone, Mario Bava, Sergio Corbucci, de Bud Spencer és Terrence Hill karrierje is ilyen filmekkel indult.

Bár a maga korában hatalmas népszerűségnek örvendett és ma is élvez egyfajta kult státuszt (MST3k sorozatban visszatérő alapanyagok voltak eme filmek), mégis a mai napig egy eléggé mostohán kezelt műfaj. Még az európai kult filmes körökben sem örvend olyan népszerűségnek mint pl.: a Spagetti western vagy eurocrime filmek. Ráadásul kevésnek van rendes DVD kiadása és azok is  igen gyenge képminőséggel rendelkeznek, sokszor mindenféle felirat nélkül (ennek oka lehet, hogy a legtöbb peplum ma már közkincsnek számít, így legálisan bárki kiadhatja és ingyen megtekintheti őket). Persze sokuk azért nem is öregedett olyan szépen mint egy spagetti western, szerintem azért így is több figyelmet érdemelnének ezek a filmek.

Na és akkor ideje rátérni eheti filmünkre, a filmre ami minden peplum apjának mondható, az 1958-as Herkules-re (illetve szó lesz majd a folytatásáról is).

A történet Herkules 12 próbáján, illetve a Iaszón és az aranygyapjú legendáján alapszik. Főleg utóbbin, de itt sokkal nagyobb szerepet adtak Herkulesnek mint amekkora az eredeti mítoszban volt neki. A cselekmény a klasszikus mitológia történetek felépítési követi. Azaz adva van egy - emberfeletti erővel/képességekkel bíró - főhős aki útra kell, hogy véghez vigyen egy feladatot (jelen esetben az aranygyapjú megszerzése az), útja során pedig különböző kihívásokat kell legyűrnie mielőtt véghez vihetné küldetését. Herkulest az amerikai testépítőből, az olasz filmek sztárjává váló Steve Reeves alakítja. Reeves nem egy kifejezetten jó színész, de illik hozzá a félisten szerepe, karizmatikus, szimpatikus főhős. Bár Herkulest csak kétszer játszotta el, neve összenőtt a karakterrel és ezután még több mint egy tucat peplumban játszott el egy-egy hasonló hős szerepét, aminek köszönhetően korának egyik legjobban fizetett színésze lett. 

Persze a filmen meglátszik az alacsony költségvetés (funfact: producer többet költött az amerikai marketingre, mint a készítők a filmre) és technikai hibákból is van jó pár, de részben ezeknek (és a szándékolt humornak, szimpatikus főhősnek illetve a könnyed hangulatnak/zenének) is köszönhető a film ártatlan bája.

Mint már említettem a film elég sikeres is volt, így egy éven belül el is készült a folytatás, ami a Herkules Unchained címet viseli. A történet szinte közvetlenül az első rész után játszódik, Herkules újdonsült feleségével és tanítványával hazatér Thébába, azonban csak most szembesül vele, hogy távolléte alatt a király fiai javára  lemondott a trónról, akiknek felváltva kéne 1-1 évet uralkodniuk, azonban a fiúk egymás ellen fordulva, a háború szélére sodorták a várost. Így Herkulesre vár a feladat, hogy kibékítse a két fiút és megmentse Thébát a háborútól.

A folytatás minőségében hasonló, de egy kicsit még élvezetesebb is mint az előzmény. Herkules jobban a középpontban van és az utolsó fél óra is sokkal akciódúsabb (bár a film többi részében kevesebb a kaland és sajnos a közepén ez is leül egy kicsit). Illetve nagyon úgy tűnik, mintha ezt több pénzből forgatták volna. A színészgárdából Reeves (aki jobb mint az előző filmben) mellett még Sergio Fantoni emelkedik ki, aki egy kellemesen túljátszott gonosztevőt alakít, illetve a Gabriele Antonini által játszott Ullyses is jópofa comic relief karakter.

Apró funfact: Tarantino is biztos kedvelte, hiszen a legutóbbi filmje címéhez innen kölcsönözte az Unchained utótagot. További érdekesség, hogy mindkét film operatőre nem más mint a később a giallo kitalálója és az olasz horror egyik legnagyobb mestereként számon tartott, Mario Bava. 

Nyilván ezek a filmek sok szempontból nem versenyezhetnek a klasszikus hollywoodi eposzokkal, hiszen sokkal kevesebb pénzből készültek és a  főszereplőket általában testépítők alakították. Azonban igencsak szórakoztatóak tudnak lenni a maguk módján. Jómagam például sokkal jobban szórakoztam ezen a két Herkules filmen mint Kubrick 4 oscar díjas Spartacusán. Mert lehet, hogy Kubrick kiváló rendező (minden más filmjét szerettem) és Kirk Douglas is nyilván jobb színész mint Steeve Reeves, mégis a 3 órás - és dögunalmas - Spartacus egyetlen emlékezetes része az "I am Spartacus" jelenet.  Douglas pedig hiába jobb színész (bár a felszabadult gladiátor szerepéhez már akkor is túl koros volt) ha az egész filmben faarcal bámul maga elé.  Reeves sokkal szimpatikusabb, karizmatikusabb főhős. (Na végre kiadhattam magamból a Spartacus okozta csalódásom). Megérdemelnének ezek a filmek egy tisztességesen felújított (HD) kiadást.