Raw Force

Kungfu zombik a szerelemhajó ellen

Számomra a trashfilmek nem pusztán az olcsóságukból, illetve a készítőik tehetségtelenségéből (vagy igénytelenségéből) fakadó – minden képzeletet felülmúló –   rosszaságuk miatt válnak (olykor hihetetlen) szórakoztatóvá, hanem az alkotóik őszintésége és lelkesedése miatt is. Persze kétség sem fér ezeknek a filmeknek a (hagyományos filmes szempontok szerint mért) alacsony minőségéhez, ám éppen a mérhető költségvetés hiánya az, amely a trashfilmek elkövetőit valami olyannal ruházza fel, amelyről a nagy stúdiók elvárásainak és producerek kockázatkerülő magatartásának kiszolgáltatott profi filmesek általában nem is álmodhatnak: totális szerzői szabadsággal. (Persze a pénzhiány is lehet korlátozó tényező, és késztetheti kompromisszumra az alkotót, ám sok trashfilm éppen attól lesz trashfilm, hogy a készítők nincsenek tisztában a saját korlátaikkal.) Legyenek bármilyen amatőrök is, Tommy Wiseau vagy Ed Wood bizony szerzői filmesek, akik általában azért filmeznek, mert filmezni akarnak. 

Ha pediga tehetségtelenség lelkesedéssel és teljes körű kreatív kontrollal párosul abból olyan csodálatosan abszurd, és szürreális (negatív)remekművek születhetnek, mint a Miami Connection vagy éppen mai filmünk, a Raw Force (vagy ahogy én szeretem hívni: a Szerelemhajó találkozása a szamuráj zombikkal.)

 1982-raw-force-vhs.jpg

A nyitójelenetben magukat láthatóan kényelmetlenül érző hölgyek a Kincs, ami nincs visszautasított statisztáiból álló bűnbanda társaságában repülnek - akkor még ismeretlen - célállomásuk, a misztikus, Harcosok szigete felé. Nyilvánvaló, hogy az utazóközönség szebbik fele, nem önszántából fizetett be erre a meglehetősen fapados utazásra. Ezt nem csak a baljós zene sejteti a nézővel, hanem az a tény is, hogy a repülő pilótája kísértetiesen hasonlít egy bizonyos osztrák festőművészre. Bizony kedves olvasó, nem más ő, mint történetünk főgonosza, aki azzal az ördögi tervvel rabolta el a lányokat, hogy egy halom Jáde kőért cserébe eladja őket szigetén élő kannibál szerzeteseknek.  Ám az ínyenc szerzetesek visszautasítják az egyik lányt, lévén, hogy túlságosan sovány. Emberkereskedőnél azonban nincs visszáru, így – a vevők minőségbeli kifogásai ellenére – ott hagyják a fölöslegesé vélt lányt is a szigeten. Aki így, hogy már senki sem tart igényt a húsára, nyugodtan eljátszhatja a szamuráj zombik első áldozatának emlékezetes szerepet. Mert igen, a sziget nem pusztán emberevő szerzeteseknek add otthon, de holtukból feltámadó -  és leginkább egy D vitamin hiányos Franco Nerora hasonlító – harcművész mesterek is nagy számmal megtalálhatóak rajta .

Hú ennyi izgalom egy ideig elég is lesz! Inkább gyorsan kapcsoljunk is át a Szerelemhajó „C” kategóriás kiadását, ahol megismerjük pozitív hőseinket: néhány karate tanonc fiatalt (akik természetesen épp a nyitányban látott sziget felé tartanak), egy szőke SWAT kommandós lány (aki Lindát megszégyenítően visong minden rúgásánál), egy elhidegült házaspár, egy Bruce Lee hasonmás szakács/karate mester, és a saját karrierjének hanyatlásán siránkozó Cameron Mitchell.

vlcsnap-2016-08-10-20h52m16s994.png

Mivel a hajón zajló mulatság körülbelül annyira kínos, mint másnaposan visszanézni a szalagavató after-partydat, ezért nem is bánjuk, hogy a bulinak hamar vége szakad, amikor „Adolf” Village People-nek öltözött bandája rajtaüt a hajón. Természetesen pusztán hőseink élik túl a hajókatasztrófát, akiknek igazi kalandja a harcművész, szamuráj és nindzsa zombikkal  még csak most kezdődik.  

A leggyakoribb probléma a trashfilmekkel (eltekintve az olyan apróságoktól, mint az inkoherens forgatókönyv, a pocsék színészek vagy a láthatóan alacsony költségvetés), hogy hiába találnak ki egy hangzatos címet/koncepciót, azt mégsem tudják kellően szórakoztatóan végig vinni. Így pedig az adott film nem pusztán rossz, de ráadásul unalmas is. (Ilyen volt nekem például a Sharknado első része, amely hemzseget az üresjáratoktól, mert a készítők azt hitték, hogy egy cápa tornádóról szóló trashbe szükség van egy abszolút érdektelen és bénán előadott párkapcsolati/család újra egymásra találós drámára.)

vlcsnap-2016-08-05-16h18m25s419.png

Nos, a Raw Force szerencsére nem ilyen film. rendező – akit színészként olyan méltán emlékezetes alakítások miatt ismerhetünk, mint a Három férfi és egy bébi biztonsági őrje vagy éppen az egyes számú Liquor Cop a Nagymenőkből – ugyanis maximálisan tisztában van azzal, hogy mégis mire vágynak egy kungfu-zombi film potenciális nézői. Az üresjáratok hiánya itt nem feszült, csavaros cselekményt jelent, hanem azt, hogy gyakorlatilag nincsen jelenet meztelenkedés, verekedés vagy valami égbekiáltóan szürreális és teljesen indokolatlan pillanat nélkül.

Sőt, Murphy filmje néhol annyira elképesztő, hogy az embernek már-már az a gyanúja támadhat, hogy ez nem is egy „igazi trash”, hanem egy Grindhouse projekt féle utánérzés. Legalább is elég nehéz komolyan venni az olyan semmiből jövő és sehová sem tartó jeleneteket, mint amikor a hajós buliban az egyik főszereplő lány kér egy koktélt, erre a – már kinézetében is komolyan vehetetlen – pultos lefejel egy hatalmas jégtömböt. Vagy amikor ugyanezen a bulin egy lány – akit se előtte, se utána nem látunk többet – egyfajta előjátékként közli partnerével azt a teljesen másodlagos információt, hogy amúgy megölte a férjét, és körözik gyilkosságért. (Spoiler: a szex végül elmarad,mert a Village People banditák egy perccel később megölnek mindenkit, aki részt vett ebben a jelenetben.)

vlcsnap-2016-08-05-16h24m24s451.png

És bár sehol sem hivatkoznak a filmre komédiaként, éppen a fentiekhez hasonló jelenetek miatt úgy érzem, hogy azért ezt az alkotók sem gondolták teljesen komolyan. Teljesen érthetetlen számomra, hogy manapság a Raw Force-t miért nem szokás együtt emlegetni az olyan kultikus rossz filmekkel, mint a Miami Connection vagy a Room. Pedig egy roppant egyedi adaléka a műfajnak (legyen szó a zombi, kungfu, olyan-rossz-hogy-már-jó, vagy igazából bármelyik műfajról). Mondjuk olyan 7,5 "sír mögül tökéletes komikus időzítéssel előbukkanó páncéltörős Hitler" a 10ből. Igazi gyöngyszem, amihez hasonlót nem valószínű, hogy láttál már.

Sajnos azonban nem lennék őszinte, ha nem térnék ki, a film egyetlen igazán súlyos problémájára: nevezetesen arra, hogy bár a végén reménykeltően felbukkan egy „To be Continued” felirat, sajnos a valóságban ez a folytatás egészen a mai napig nem készült el. Ez azért egy kicsit csalódást keltő.