Élőhalott nácik, akik repülő, tömegpusztító fegyverekkel felszerelt cápákon törnek a szabad világ és az elemi jó ízlés ellen. Tökéletesen szégyenteljes, szégyenteljes módon tökéletes filmszemét.

2015. Cannes, Franciaország. A világ legelegánsabb filmfesztiválja, ahol olyan mesterművek küzdenek a páratlan presztízzsel bíró Arany-pálmáért, mint például A homár, a Sicario vagy éppen a Saul fia. A verseny mezőnyön túl pedig többek között ott volt A Mad Max: Harag útja, az Agymanók és nem egy Orson Welles film is (élükön természetesen az Aranypolgárral). A 2015-s Cannes-i filmfesztivál azonban mégsem ezek, hanem egy előzetes miatt fog bevonulni a filmtörténelem nagy könyvébe.

Itt debütált ugyanis az elmúlt évek legforradalmibb filmalkotásának első kedvcsinálója. Egy formabontó, és vizionárius alkotás, amely elsőként házasított össze két nagy múltú, és napjainkban igen releváns/jelentős filmes zsánert: a trash-cápa filmeket és a náci-zombis horrort.  Aztán ahogyan az ilyen korukat mesze megelöző filmeknél szokott lenni: az előzetes letarolta az internetet. Majd évek teltek el, premier nélkül. A Cannes-ban vetített jelenet, amelyben a zombi-cápákon lovagló náci-zombik megtámadnak egy utasszállító repülőgépet ugyanis nem klasszikus értelemben vett trailer volt, hiszen nem a már kész/forgatás alatt lévő filmből lett összevágva. Hanem éppen ellenkezőleg: akkor még csupán ennyi létezett a fasiszta porcos halak levitációs kalandjairól szóló meséből. Az előzetes célja éppen a közösségi finanszírozási beindítása volt. A kampány pedig nem csak sikeresnek bizonyult, de bőven túlteljesítette a célkitűzést, az alkotók csak itt 96 377 eurot (bő 37 millió forintot) kalapoztak össze. Így 2016-ban elindulhatott a forgatás, hogy aztán bő öt évvel a legendás előzetes után, mikor már kis híján lemondtunk arról, hogy ebből valódi film lehet, végre megszülethessen a jó ízlés elleni egyik legerősebb kiállás. A néző agyát bénító erőjű ízléstelenséggel zsibbasztó film-monolit: a Sky Sharks. (Az eredeti cannes-i előzetest amúgy nyítójelenetként használták fel, röhejesen egyértelmű, hogy teljesen máskor forgatták, mint a film többi részét.)

Ha valakinek a fenti sorok, a cím, a plakát vagy éppen az előzetes alapján nem lett volna egyértelmű:

a Sky Sharks nem egy jó film.

Sehogy sem. Nem azért, mert repülő cápákon lovagló náci zombikról szól. Nem azért, mert láthatóan alacsony költségvetésből készült. Rossz film az összes klasszikus ok miatt. A bő húsz éves Red Alert videójátékokat idéző, de azokat is alulmúlóan merev, hiteltelen színészi játék, a következetlen forgatókönyv és az átgondolatlan rendezés miatt. Mintha az alkotók is csak odáig jutottak volna a sztoriban, hogy nácik, akik zombik és cápán lovagolnak, de hogy hova fusson ki? Passz, legyen a végén egy repülőgép hordozó méretű cápa, az majd megoldja a dolgot. Igaz, hogy teljesen érthetetlen, hogy a jófiúknak miért épp 90 perc után jut eszébe, hogy van ilyenjük. Ahogyan az sem teljesen világos, hogy tulajdonképpen mi a fene köze van a cápa anyahajónak a megjelenését közvetlenül megelőző zombi-szuper katonás vietnámi visszaemlékezéshez.

Döbbenetesen amatőr írási hibák vannak a filmben. Például: az egyik főhős a film elején megkapja a szuperkatona-zombivakcinát, amitől a végén társai ellen fordul. Micsoda konfliktus, micsoda katarzis! Lehetne, ha a helyzet nem kerülne egy szempillantás alatt feloldásra. Ez az egész dráma - amit a sztori egyik fő elemének hihettünk - tökéletesen fölöslegesnek bizonyult. Épp, mint repülőcápán a kopoltyú. Pedig láttuk már, hogy a náci-zombi témából is lehet kielégítően megírt, tiszteséges B-filmet készíteni (Náci Zombik 2, Overlord). Mondjuk, ehhez talán jobb lett volna, ha nem a filmben szereplő cápákra bizzák a forgatókönyvet. Akkor a film végének sem lenne olyan érzete, mintha egyszerűen elfogyott volna a nyersanyag.

Totális, védhetetlen katyvasz. Aminek legnagyobb erénye, hogy a mai hasonszőrű, trash-cápás filmek között példátlanul ízléstelen. Hogy mégis mennyire? A film egyik csúcspontján, az élőhalott gazfickók és uszonyos barátaik megtámadnak egy repülőgépet, az egyik cápilóta pedig a repülő tetején keresztül fúrva leereszt egy periszkópot. A kukkoló-cső az utasszállító mosdójába érkezik meg, ahol – lévén mégiscsak egy repülőgép mellékhelységéről van szó – egy fiatal pár (legalábbis a nő fiatal) épp a szerelmükről tesz tanúbizonyságot. Hevesen. A periszkóp azonban nem pusztán a gép acélborításán, de a pár férfitagjának koponyáján is áthatol. Az aktus ekkor még tart. De beszélhetnénk arról is, hogy a "jófiúk" minden gond nélkül használják az említett repülőt (és minden utasát) élő csalinak. Senkit sem sikerül megmenteniük.  

Repül a cápa...

Vannak úgynevezett bűnös élvezet filmek, amelyeket kicsit szégyelljük, hogy élveztük, és van a Sky Sharks féle borzalom, amikor már a stáblista közben tárcsázzuk a gyóntató papunkat, hogy oldozzon fel amiért kaján vigyorral néztük végig. Persze mire számítottunk? Értelemszerűen minden ötletből lehetne – klasszikus értelemben vett – jó filmet készíteni. A Sky Sharks azonban már a 2015-s első kedvcsinálójától kezdve nyílt lapokkal játszott. Tudható volt, hogy ez bizony egy ízig vérig, kompromisszum nélküli trash lesz. Legalábbis ebben reménykedtünk. Ezt pedig teljesíti is, innen pedig már a néző felelősége is, hogy miként ül le elé. Le ül-e elé egyáltalán?

A Sky Sharks eszményi trash élmény.

Minden ízében egy igazi, megalkuvást nem ismerő trash. Mint ilyen pedig több okból is sokkal élvezetesebb, mint az Asylum stúdió/SyFy TV csatorna hasonszőrű alkotásai. Egyfelől – bár ez a legkevesebb – kategóriákkal jobb a CGI. Persze nem mozis szinten jó, de nem is ugyanazt az egy bénán animált cápát vágják be újra és újra (mint ahogyan azt láthattuk mondjuk a Gyilkos cápa vs. óriáspolip-ban). Már már egészen jól megközelíti egy 2014-es Wolfenstein játék szintjét! Sőt, a maga szerény módján egészen  jó  a film vizualitása. Igaz a túltolt neon fényes lens-flare-től kiégetett esztétika kifejezetten modoros tud lenni, de ad egy egységes, képivilágot. A nem túl fantáziadús, de tökös, halványan John Carpentert, még inkább Mortal Kombat/Doom aláfestéseket idéző filmzene (és pár hangulatos rock-szám) is meglepően jó atmoszférát teremt. A II. világháborús visszaemlékezésekben lévő náci-propaganda rajzfilmes esztétikáját is egészen jól sikerült eltalálni, 

...mindenki lógjon vigyázba!

Másfelől: sok más mai trash filmmel ellentétben a Sky Sharks nem csinál magából viccet. Persze érezhető, hogy az alkotók nagyon is jól tudták, hogy trashet csinálnak, ám nem kacsingatnak folyamatosan nézőre, hogy érti-e a poént. A szándékos humor leginkább a film döbbenetesen morbid erőszak szekvenciáiból, és váratlanul abszurd húzásaiból épül fel. Igaz, van pár jelenet, amelyekben mintha próbálnának szatirikus hangnemet megütni, de azt annyira bénán, súlytalanul teszik, hogy szinte fel sem tűnik. Ilyenek a filmbeli Richter (nem a Gedeon) cég, teljesen indokolatlan kamu reklámjai, amelyek a szatirikus élük ellenére, éppenhogy a film legvisszafogottabb jelenetei. Simán elmennének egy mai, hazafias amerikai nagyvállalat valódi promóciós videóinak. Az, hogy a film néha próbál ironikus, öntudatos trash lenni (lásd: Iron Sky), de nem sikerül neki, csak erősíti azt a kaotikus-valódi trash hangulatát, amitől szórakoztatóvá válik.

Ám, a legfontosabb, ami igazán kiemeli Marc Fehse rendező úr (jegyezzük meg a művész nevét) filmjét a manapság tucatszámra gyártott trash-cápa filmek tengeréből, az az, hogy minden téren mer valódi trash lenni. Mert valljuk be exploitation/trash filmet főleg azért nézzünk, mert olyat várunk tőle, amit egy mainstream hollywoodi filmtől nem kapunk meg.

Abszurditást, kiszámíthatatlanul groteszk fordulatokat és persze, ami a legfontosabb: vért és csöcsöket.

Ezeket pedig zavarba ejtő mértékben önti ránk a film. Sőt, a CGI vérrontás mellett kapunk kellemesen szaftos, klasszikus módszerekkel készített gore effektet is. (A stáblistán ki is szúrhatjuk a maszkmester zseni Tom Savini nevét is!) A csöcsök pedig nagyok, kerekek (a pornó filmek rajongói kiszúrhatnak pár ismerős nevet és keblet). A Sky Sharks így éppen az a fajta trash, amivel az Asylium steril, szürke, csalódást keltően visszafogott cápafilmjei mindig csak hitegetnek minket. Egyetlen, valóban csalódást keltő dolgot mégis a szemére vetnék az alkotóknak: képesek voltak borzalmasan elpazarolni pár kultszínészt. Hiába van itt Cary-Hiroyuki Tagawa, Robert LaSardo, Amanda Bearse és Tony Todd, érdemi szerepük tulajdonképpen nincs. Sőt – utóbbi kettő, akik amerikai politikusokat hivatottak parodizálni – gyakorlatilag csak webkameráról jelentkeznek be. Pedig egy Marcy D'Arcy kontra Kampókéz kontra repülő náci cápák összecsapása abszolút bebetonozta volna az alkotás filmtörténeti jelentőségét.

 A Sky Sharks szórakoztató B-filmnek és szatírának egyaránt cápa-hülye, minden téren totál amatőr filmszemét. Cserébe viszont olyan élvezettel pancsol az ízléstelenség szinte minden formájában, hogy az lenyűgöző. Egy film, amelyben a Red Alert/Wolfenstein játékokra hajazó, meglepő komolysággal előadott sztori keveredik a csúcsra pörgetett exploitation vérengzéssel, a zavarba ejtően béna – okosnak gondolt – szatirikus kiszólásokkal és a szemérmetlen csöcs-lavinával. Még véletlenül sem tudnám senkinek sem ajánlani (de azért tök jó volt!)