80 évnyi igazságosztás tetőpontja - Magányos farkas

Chuck Norris minden filmje a legjobb film. A Magányos farkas pedig a legjobb Chuck Norris film.

maganyos_farkas_poster.jpg

Ha olyan hosszú ideig, és olyan rendíthetetlen küldetéstudattal rúgod szét a bűnözök, terroristák, nindzsák kommunisták, mezei tahók, vagy éppen kapzsi fakitermelők seggét, mint Chuck Norris, akkor sajnos elkerülhetetlen, hogy egy idő után önmagad paródiájává váljál. Dacára annak, hogy megcsinálta az összes fekvőtámaszt, osztható nullával és hogy feltalálta az összes színt, a legfőbb texasi kopó mégsem kerülhette el, hogy létezésének 80. évfordulójára ne váljon önmaga paródiájává. De, mint tudjuk: a paródia mindig a legnagyobb személyiségeket megillető kitüntetés. Norrist pedig nem, hogy nem zavarják a róla keringő, enyhén (de tényleg csak enyhén) túlzó tények, hanem ő maga sem volt rest beszállni a viccelődésbe, amikor a Feláldozhatók 2.-beli cameo.-ja során saját maga sütött el egy Chuck Norris viccet.

Ám ennek ellenére kicsit szomorú, hogy egy olyan világban élünk, amelyben az emberek többsége több Norris viccet halott, mint ahányat látott a körbe-pörgőrúgások földi helytartójának filmjei közül.  Persze ez bőven érthető. Tagadhatatlan ugyanis, hogy filmjei többsége mára már elavulttá és önkéntelenül is viccesé vált. Hiszen az akcióban és a bűnösök megbüntetésében Norris sosem ismerte a tréfát! Ennek megfelelően pedig mindig faarccal, (ellenben mondjuk Schwarzeneggerrel) minimális önirónia nélkül hozta a 80-as évek (fél)isteni képességekkel bíró akcióhősét.

lone-wolf-mcquade_abfvir.jpg

Te vagy az Isten?

Míg Stallone-nak a Rocky-val és a Rambó-val, Schwarzennegernek meg a majd fél-tucatnyi kiváló rendezővel (Verhoeven, Cameron, Milius, McTiernan, Hill) sikerült egy életre bebiztosítani magukat az „A” kategóriába, addig Chuck barátunknak nem volt ilyen szerencséje. Legnagyobb klasszikusait sem említik egy lapon a fenti két sztár munkáságával. A 80-as évek végétől, a Cannon Films csődje után inkább már csak TV-ben szerepelt. Persze a Walker, a texasi kopó-val még mindig jobban járt, mint Steven Seagal aki megállás nélkül égeti magát a száz számra érkező Direct-to-DVD/VOD filmjeivel. A fentiek tükrében pedig hajlamosak vagyunk elfeledni, hogy Norrisnak volt pár igazán fasza filmje is, amelyek mai szemmel is szórakoztatóak és pont annyira komolyanvehetőek, amennyire ezt egy 80-as évekbeli tesztoszteron-akciófilm megköveteli. Most pedig, 80 évvel azután, hogy kinőt a szakálla, ezen filmek legjobbjával: a Magányos farkassal köszöntjük.

Történetünk főhőse McQuade, a régimódi Texas Ranger, aki erőszakos módszerei miatt kivívja a rendőrfőnök ellenszenvét, aki egy új társat oszt ki mellé. McQuade kezdetben elutasítja a társa segítségét, mert ki hallott már olyanról, hogy Chuck Norrisnak társa van? Közben Wilkes (David Carradine) a környéken kezd neki legálisnak éppen nem nevezhető fegyver üzelmeinek. Amikor azonban Wilkes majdnem megöli McQuade lányát (mert a kislány látta, ahogy elrabolnak egy katonai konvojt) az ügy személyesé válik. Így McQuade elfogadja a zöldfülű mexikói segítéségét, ráadásul még egy fekete FBI ügynök is csatlakozik hozzájuk. Így, hát a multi-kulti kommandó elindul, hogy megölje Billt.

lone-wolf-mcquade_42c9b151.jpg

Imádom a reggeli ólom szagát! 

Ez egy tökélete film. Norris kőkemény karrierjének a Magnus opus-a.  Egy szikár neo-western, ami a 80-as évek izomkolosszusainak legendás rombolásai helyett még sokkal inkább a 70-es évek zsarus akciófilmjeire emlékeztet. Vannak, akik egyenesen Sergio Leone alkotásaihoz hasonlítják, ami talán egy egészen enyhe túlzás, de tény, sokkal közelebbi rokonságban áll a spagettiwesternekkel, mint a 80-as évek, a Kommandó és a Rambo 2. által meghatározott akciófilmjeivel. Ami nem meglepő tekintve, hogy Steve Craver rendező nagy Leone rajongó volt, aki direkt, az ő stílusában akart filmet készíteni. Így már az sem meglepő, hogy A Francesco De Masi filmzenéje, miért mutat kísérteties hasonlóságot mutat Ennio Morricone szerzeményeivel.

Persze a fizikai szabályai nem mindig érvényesülnek, és az néző sikerrel találhat pár dramaturgiai/logikai hibát. Már, ha unatkozna annyira, hogy keresse ezeket. Ám Carver rendezése olyan feszes tempójú, izgalmas és szórakoztató filmet eredményez, ami golyózáporral és egy jól irányzott körbe-pörgőrúgással végezz az unalomnak, még csak a kósza gondolatával is.

A film "trafikos képeinek" gyüjteményéhez kattints a gallériára!

A színészi játék pedig épp olyan tökös, mint amilyet egy ilyen film megkövetel. Chuck Norris tökéletesen játssza az eszményi értelemben vett Chuck Norris-t, és ez itt most talán jobban igaz, mint bármelyik másik filmjére. McQuade egy régimódi zsaru, az a fajta, akit ha élve eltemetnek, az első dolga bontani egy doboz sört, és csak aztán foglalkozik a meneküléssel. Ennél testhez állóbb szerepet Norris egy önéletrajzi filmben sem találna. Az ellenfelét játszó David Carradine is csak annyira erőlteti meg magát amennyire feltétlenül szükséges. Lazaságában pedig határozottan jól áll neki a szivarozó, kötött pulcsiban verekedő főgonosz szerepe. A mellékszereplők is egész korrektül hozzák a rájuk írt 1,5 dimenziós szerepeiket (a törpenövésű Daniel Frishman kifejezetten humorosan játssza túl a maffia vezért).

Az akciójelenetek látványosak, jó sok robbanással (minimális fizikai törvényszerűségekkel) és legalább 70 főt számláló bodycount-tal. Tekintve pedig, hogy Norris és Caradine egyaránt képzet harcművészek, így a kézitusák is meglepően hihetőek és jól megkoreografáltak.

lone-wolf-mcquade_ayoc7e.jpg

Kis haver, most nem véd meg a politikai korrektség!

A 70-es, 80-as évek fordulójának emblematikus alkotása, amelyben már ott sejlik az új évtized, legyőzhetetlen, emberfeletti, titáni kitartású (és gyakran félmeztelen) hős típusának prototípusa. Ám a körítés és a környezet még inkább a korábbi western és rendőrfilmek jellegzeteségeit hordozza magán. Régimódi, férfias film, régimódi férfias férfiaknak, ami mellé nem is pattogatott kukoricát, hanem egy deci whiskeyt érdemes fogyasztani (tisztán). Mikor azonban a filmen fel buzdulva, hirtelen felindulásból rácsapnánk asszony pajtás fenekére, hogy „ugyan, hozzon már még egy doboz sört”, jusson eszünkbe: mi nem McQuade vagyunk. A férfiasság eme izomból, sörből és szakállból álló, lőpor- és benzinszagú megtestesülésnek mindent lehet. Nekünk nem, hiszen ahogy a poszter is írja: „nincs még egy olyan, mint McQuade”.    

A Magányos farkas nem pusztán Norris legjobb, de legsikeresebb filmje is volt. Ezt az is jól példázza, hogy a Cannon csődje és karrierjének hanyatlása után, visszatért ehhez a filmjéhez. McQuade szolgáltatta ugyanis az alapot Walkerhez, a texasi kopóhoz. Leszámítva a sorozat moralizálós, „Szent-fazék” aspektusát. McQuade ugyanis nem moralizál, ő csak iszik, majd pofán vág, és megszerzi a csajt. Bár Norris - a "tiszta imidzsét" megőrizendő - sikerrel elérte, hogy a film az R (18-as) besorolás helyett, csak az alacsonyabb PG korhatárt kapja, a Magányos farkas címszerepe így is a karrierjének "legmocskosabb" főszerepe. Egy ilyen kemény hős, ilyen kemény filmjét nem is értékelhetem máshogy a végtelen számú seriffjelvényes skálán, csak végtelen+1 számú seriffjelvénnyel.