Szahara

Ha a televízióra gyártott filmek szóba kerülnek, általában mindenkinek a Hallmark csatorna borzadalmas kutyás-gyerekes családi alkotásai, vagy esetleg a klasszikusokhoz készített alacsony költségvetésű és béna folytatások jutnak eszébe. Pedig a TV képernyőkön is találhatunk érdekes és izgalmas filmeket, csak jó helyen kell őket keresnünk (leginkább az angoloknál és az HBO-n). Persze nem minden TV filmtől várható el, hogy az említett csatorna kivételesen magas színvonalán legyen, azonban a kisebb/régebbi produkciók közül is bukkanhatunk szolid gyöngyszemekre, már ha képesek vagyunk őket helyén kezelni. Ez utóbbiak sorát erősíti az 1995-s Sahara is.

Az 1943-as Korda Zoltán rendezésében, Humphrey Bogart főszereplésével készült Sahara remakejében James Belushi egy maroknyi katonával és a Lullubellre keresztelt tankkal próbál elmenekülni a közelgő német hadsereg elől. A menekülők legégetőbb gondja a víz, illetve annak hiánya. Amikor végre elérnek egy félreeső oázishoz, úgy döntenek, nem menekülnek tovább, szembeszállnak a németekkel. (Érdekesség: jelen filmünk előtt Korda filmjét egyszer már újraforgatta a szintén magyar származású André De Toth, aki western környezetbe helyezte az alaptörténetet)

A Sahara gyakorlatilag egy második világháborús 300, ahol egy nemzetközi katonacsapat hősiesen szembe száll 500 némettel, azért hogy a szétvert szövetségeseknek legyen idejük El-Alameinnél újraszerveződni. Azt, hogy a háború milyen brutális, értelmetlen, és hogy valójában csak vesztesei vannak, nem ebből a filmből fogjuk meg tanulni.

Továbbá történelmileg sem a leghitelesebb darab, hiszen eleve az egész alapötlet elég hihetetlen: hiszen kizárt dolog, hogy az Afrika Korps ne lett volna képes egy ilyen alig 10 főből álló, csupán pár órája összeverődött brigádot percek alatt kifüstölni, néhány egy romos oázisból.

 Mindezek ellenére a Szaharában vannak kifejezetten érdekes momentumok is:

vlcsnap-2014-11-25-20h25m00s126.png

Eleve ilyen a sivatagi helyszín, hiszen hiába forgattak számtalan filmet a második világháborúról, az észak-afrikai cselekményekről meglepően kevés feldolgozás készült (a Wikipédia csupán 34 ilyen alkotást tart számon). A környezetből fakad a cselekmény alapkonfliktusa: a folyamatos vízhiány. Nem számít, hogy melyik oldalon állsz, itt az igazi ellenséged a hőség és a szárazság. Nagyon jól érzékelteti a film, hogy ilyen helyzetben minden csepp víz felér egy győzelemmel.

Azonban a film legnagyobb erénye kétségtelenül a szimpatikus karakterei. A főszereplő brigád kifejezetten változatos figurákból áll, van ausztrál macsó (Simon Westaway), angol tiszt (Jerome Ehlers), francia nácivadász, szudáni katona (Robert Wisdom) és még gyáva olasz hadifogoly is (Angelo D'Angelo). Ez utóbbinak kifejezetten érdekes a dilemmája: Kinek segítsen, azoknak akik elfogták, de hazajuttathatják, vagy a szintén fogságba esett német tisztnek. James Belushi remekül helyt áll egy hozzá képest viszonylag komolyabb szerepben (azért a rá jellemző cinizmus és humor most is jelen van).

A legemlékezetesebb alakítás azonban a franciát játszó – JCVD hasonmás – Michael Massee nyújtja. De mindegyik színész van annyira tehetséges, hogy élettel töltse meg az amúgy sokszor sztereotip szerepét (hiszen az ausztrál természetesen marhahajcsár, a francia meg sajtkészítő). Így pedig meg tudjuk szeretni a karaktereket és a film végére érdekelni fog minket a sorsuk.

vlcsnap-2014-11-25-20h27m11s190.png

Igaz a németek nagy része csupán a golyófogó szerepét tölti be, és a parancsnokuk (Alexander Petersons) is egy két lábon járó náci közhelygyűjtemény, a hőseink által fogságba ejtett – természetesen szőke, kékszemű - repülő pilótát (Julian Garner) azért minimálisan próbálták árnyalni. Őt vérengző tömeggyilkos helyett inkább hazafias katonának ábrázolták. (Azért jó übermenschez híven ő sem állhatja ki, ha egy néger megmotozza.)

A szerethető figuráknak hála, az utolsó harmadban lezajló csata hiteltelenségei és butaságai ellenére is izgalmassá válik. A dramaturgia egészen átgondolt, de azért a világ legnagyobb háborús közhelyét kihagyhatták volna (azt, hogy az hal meg elsőnek, aki megmutatja a szerelme fotóját, már viccből is ciki ellőni). A butaságok alatt elsősorban a hadászati pontatlanságokra, nem pedig  cselekménybeli logikátlanságokra gondolok.

Az ütközet kivitelezése pedig egy 90-es évekbeli TV filmhez képest abszolút korrekt. A fényképezés és a zene is határozottan korrekt, bár kétségtelenül látszik a filmen, hogy nem mozira készült, nem is kelt kifejezetten olcsó hatást. A sivatagban eleve nincs szükség sok díszletre, így az alacsony költségvetés nem szembetűnő.

vlcsnap-2014-11-25-20h26m09s5.png

Összességében Brian Trenchard-Smith – azaz Tarantino egyik kedvencének - rendezése egy teljesen korrekt vasárnap délelőtti háborús matiné, nincsen benne veretes, újszerű tanulság a háború értelmetlenségéről vagy éppen lélegzetelállítóan látványos ütközetek, de annak aminek szánták tökéletesen megfelel. Azaz egy szimpatikus szereplőgárdával rendelkező, könnyed és szórakoztató háborús kalandfilmnek. Nálam 6,5 folyamatosan dohányzó nácivadász franciát érdemel a 10-ből.

Sajnos a film itthon utoljára VHS-en jelent meg, de szerencsére alternatív forrásokból elérhető egy kifejezetten jó képminőségű, szinkronos (ez szintén nem sikerült rosszul) kópia is.

 És most egy kis önreklám:

Ha pedig igazán kivételes TV filmekre vagytok kíváncsiak, hallgassátok meg legújabb podcastünket: http://latszoter.hu/radio/jol-sikeruelt-tv-filmek