30% Ember, 70% Gép, 100% Szórakozás

Az 50-es és 80-as évek között az olaszok minden sikeres hollywoodi formátumot/filmet lekoppintottak, amit csak tudtak. Elég csak a peplum és spagetti western műfajokra gondolni, de volt olasz Alien és Star Wars is (amik még így is színvonalasabbak, mint a török koppintások). A sorból természetesen a Halálosztó sem maradhatott ki, így született meg az acélkezű Paco Querak és mai filmünk a Bosszú a jövőből.

A nem túl távoli jövőben – ahol minden autó tetején funkció nélküli fémcsövek vannak, mert az futurisztikus - 1997-ben járunk. A föld szinte már teljesen szarrá ment, köszönhetően a Gyáriparosok szövetségének. Azonban vannak még olyanok, akik szembe mernek szállni a gonosz multikkal, mint pl.: Mosely a vak tolószékes környezetvédő.

A szövetség viszont ezt nem tűrheti, így hát elküldik a kíméletlen kiborg halálosztót Paco Querakot (már a nevétől megfagy a vér az ereimben), hogy leszámoljon a terroristával. Paco azonban öntudatra ébred és nem végzi el a küldetését, életben hagyja a professzort (a lépét azért még letépi).  

Az FBI és korábbi megbízói által üldözve Paco kénytelen a sivatagba menekülni, ahol egy magányos farmernő befogadja. Paco előbb szkanderezéssel üti agyon az időt, ám rövidesen meg kell küzdenie az ellene küldött kivégzőosztaggal. Ez pedig olyan félelmetes profikból áll, mint egy motoros tahó, egy robot prostituált, egy kamionsofőr, a Jack Palance hasonmás verseny vigaszdíjasa, illetve a csávó, aki annyira gonosz, hogy mindig rágózik és éjjel is napszemüvegben van.

A 80-as évek egy csodálatos korszak volt. Jók voltak a magyar rajzfilmek, menő volt a rózsaszín és az akciófilmeknek olyan tesztoszteron szaga volt, mint egy gimnáziumi fiú öltőzőnek. Sergio Martino filmje valóságos időutazás, minden benne van, ami egy harminc évvel ezelőtti akciófilmben kötelező elem volt.   

Kigyúrt, sokszor félmeztelen főhős, sztriptíz bár, kocsmai verekedés, fekete zsaru, szintetizátor zene (a film legjobban sikerült pontja, bármelyik Nintendo játéknak a becsületére válna) gyártelepen történő végső leszámolás, záporoznak az egysorosok (új kedvenc káromkodásom a patkányivadék!), ráadásul még John Saxon is tiszteletét teszi. (John, te olyan filmekben szerepeltél, mint a Rémálom az Elm utcában és A sárkány közbelép. Mire kellett ennyire a pénz?)

Az extestépítő Daniel Greene zseniális a halálosztó robot szerepében. Amilyen kifejezéstelen arccal „játssza” végig a filmet, azt tanítani kellene. Annyira átéli a szerepét, hogy még beszélgető társa szemébe is csak ritkán hajlandó belenézni. Sajnos azonban a szereplőgárda többi tagja is azt hitte, hogy most robotot kell játszani, hiszen mindegyikük pont olyan élettelen, mint főhősünk. 

Nyilvánvaló, hogy a Bosszú a jövőből, nem egy jó film. De nem is kell neki annak lennie, hiszen így is rendkívül szórakoztató. Nincs megállás, hála a trash faktornak még a halál fölösleges rendőrségi nyomozás részei is igen szórakoztatóak. Gondolok itt az olyan jelenetekre, mint amikor a rendőrök simán megkérdezik a vak öreget, hogy látta-e a merénylő fegyverét.

A vágás és a fényképezés amúgy különösen röhejes, több dialógus is lemegy úgy, hogy a beszélőknek a szája le van vágva a képről (elképzelhető, hogy ez csak a kiadás hibája, ahol 4:3-as képarányból akartak 16:9-et fabrikálni úgy, hogy egyszerűen levágták az alját). De, hát minek kötök bele ilyen apróságokba, amikor a lényeg amúgy sem ezen van, hanem, hogy Paco miként teszi el rosszakaróit láb alól. Az akciók pedig elképesztőek. Elképesztően olcsóak és viccesek. Van itt minden: autós/helikopteres üldözés, robotbirkózás, pusztakezes szívkitépés, pusztakezes koponyatörés (akár bukósisakon keresztül) és még egy barom nagy lézerágyút is csatasorba állítanak a szórakozásunk érdekében.

Azonban a film készítői nem csak az akcióra, de a tartalomra is nagy hangsúlyt fektettek. Egyfelől felhívják a figyelmünket a környezetvédelem fontosságára és a nagyvállalatok gonoszságára. (Ez után én is szelektíven szedem majd a szemetet, és ha a kedves olvasó nem akar egy sivatagos földön attól rettegni, hogy Paco érte is eljön majd, javaslom, hogy ő is tegyen így.) Másrészről pedig olyan meghatóan és drámaian mesél a gépemberek identitásválságáról, amilyet még nem láttunk. (Egészen 1986-ig, amikor a Robotzsaru megcsinálta ugyanezt, csak jól).

A film utolsó mondatai (SPOILER) annyira katartikusak, hogy még mindig a hatásuk alatt vagyok:

Paco a fő gonosznak: - Azt hitted, hogy egy bábud leszek a sok közül, de hibáztál! Nem vagyok a tulajdonod, a szívem megmaradt! – és kitépi a szívét.

ZSENIÁLIS. De ez még csak a jéghegy csúcsa, hiszen ami ezután jött arra tényleg nincsenek szavak, de azt már fedezzétek fel magatoknak. Én csak ámulva néztem az elsötétülő képernyőt még vagy húsz percig.

Lehetetlen lenne egy bejegyzésben leírni a film összes poénját emlékezetes momentumár, de nem is akarom. Nézzétek meg magatoknak! Ez a tipikus „olyan rossz, hogy már jó” film, aminek hibái inkább viccesek, mintsem agyzsibbasztóak. Sőt, ha tehetitek, vegyétek meg DVD-n (a magyar kiadás képi és hang minőségében is méltóan idézi meg a VHS korszakot), higgyétek el (maximum) 400 Ft igazán nem nagy ár, hogy feldobjunk egy épp kifulladni készülő házibulit. Én tiszta szívvel adok rá 9 átlátszó műanyag szoknyás robot prostituált bérgyilkost a 10-ből.