Az 1984-es Gojira ismét beindította a sorozatot, az elkövetkező 10 évben Godzilla ismét összemérhette erejét Mothrával, Mechagodzillával, Ghidorával sőt még hősünk egy földönkívüli változata is felbukkant (az 1993-as Godzilla vs. SpaceGodzilla sajnos nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket). Aztán valószínűleg a Tohot is elérte a 90-es évek nagy amerikai trendje: A hős dekonstrukciója. Ekkoriban az USA-ban rengeteg jelentős pop kulturális ikont öltek meg (Superman, Zöld Lámpás) vagy szenvedett hasonlóan kegyetlen sorsot (Batmannek például a gerincét törték el). Ez és a már előkészületben lévő amerikai Godzilla remake pedig csak egyfelé vezethetett: A Szörnyek Királyának meg kell halnia

Így pedig, 1995-ben elkészült a sorozat utolsónak szánt része: A Godzilla a Pusztító ellen.

Godzilla szíve olyan, mint egy atomreaktor és éppen leolvadni készül (nem röhög, ez a sztori, tessék komolyan venni!), ha pedig ez bekövetkezik, akkor elpusztul az egész világ! Közben kiderül, hogy az eredeti film végén bevetett Oxigén Pusztító hatására egy békés mikroorganizmus mutációnak indult, aminek következtében megszületett Destroyah. Az ő oxigén pusztító képessége az egyetlen fegyver ami legyőzheti a szörnyek királyát. De azért az emberek még megpróbálkoznak a Szuper X-III nevű ultramenő fagyasztó sugaras repülővel is.     

Így leírva elég zavarosnak hangozhat, de a filmben kifejezetten jól működik a történet. Ötvöz benne mindent amiért Godzillát szeretni lehet: atomfegyverek kritikája pipa, Godzilla városokat pusztít pipa, Godzilla más szörnnyel küzd (miközben várost pusztít), úgyszintén pipa.  A cselekmény jó tempóban halad előre, nem fárasztanak minket felesleges szerelmi szállal és megfelelő időközönként bukkannak fel a szörnyek is. A film vége, ahogy Godzilla siratja csemetéjét, illetve amikor ő maga is elpusztul pedig minimum olyan megható, mint amikor Arnold Schwarzenegger-t beleeresztették az olvadt fémbe.

A színészi játék is teljesen korrekt, bár a Godzilla filmekben sosem voltak igazán sokrétűen kidolgozott emberi karakterek (nem is kellettek), de a színészek helytállnak a szerepeikben.

Az látvány nagyszerű, Godzilla még sosem nézett ki ilyen menőn. A számítógépes effektekre és a rengeteg robbanásra sem lehet semmi panaszunk. Az egyetlen panaszom a trükkökre Destroyah néhol suta mozgása. Apropó, Destroyah az egyik legszörnyűségesebb szörny, a legdurvább ellenfél akivel Godzillának valaha meg kellett küzdenie. Ez nem egy széria szörny, minden létező extra rajta van, úgy mint: szarv, skorpió farok, tüskék, alienes kidugható második állkapocs, oxigén pusztító sugár és méreg. Összecsapása a királlyal pedig pont olyan eposzi, mint amilyet elvárhatunk. A zenét az az Akira Ifukube szerezte akinek az első rész ikonikus aláfestését is köszönhetjük. Most is igen élvezetes muzsikát írt a filmhez. Ez volt az utolsó filmzenei munkája.  

Takao Okawara filmje méltó lezárása lett volna a sorozatnak, ami kellő tisztelettel nyúl a legendához, és idézi meg a negyven éves eredeti filmet. (Visszaemlékezésként néhány jelenetet belevágtak ebbe a filmbe is.) Persze mondanom sem kell, hogy csak úgy, mint a fent említett képregényhősök esetében a nagy G halála is ideiglenesnek bizonyult csupán. De ez már egy másik történet…