Péntek 13. - IV. rész: Az utolsó fejezet

Ismét eljött péntek tizenharmadika, így természetesen eljött az idő, hogy egy újabb (gyilkos) kiruccanásra induljunk a Kristály-tóhoz. Ráadásul, - ha el hisszük a negyedik Friday the 13th film alcímét – ezúttal utoljára láthatjuk Jason Voorhees-t, amint a védekezés nélküli szex veszélyeire tanítja a tini táborlakókat. Ugyan Jason barátunkat már a harmadik rész fináléja is eléggé megviselte, azért keményebb fából faragták annál, hogy csak azért ne öljön meg több tinédzsert, mert valaki fejébe vágta fejszével. Na, meg persze az sem elhanyagolható tényező, hogy a hazánkban Péntek 13. – A véres kirándulás címen is ismert harmadik epizód a széria addigi legsikeresebb része lett. Emiatt pedig a folytatás is olyan biztos volt, mint az, hogy ha a kristály-tó mellett szexelsz/drogozol/vagy, akkor hamar egy macséta rosszabbik végén találhatod magad.  Ám, dacára annak, hogy a korábbi filmek rengeteg pénzt hoztak a Paramount stúdiónak, a cég akkori vezérigazgatójának fia (és az első két folytatás producere, Frank Mancuso Jr.) egyre cikibbnek érezte, hogy a neve lassan teljesen összenő a nem éppen a művészi kvalitásairól ismert sorozattal. Így elhatározta, hogy ideje egyszer és mindenkorra véget vetni Jason ámokfutásának.  Szóval jöjjön a most már tényleg, és minden kétséget kizáróan (cserkész becsszó!) utolsó Péntek 13. film. (Ezzel kapcsolatban lenne egy jó tanácsom a kezdő horror filmeseknek: ha azt szeretnétek, hogy BIZTOSAN legyen folytatása a filmeteknek, helyezzétek el a címében a „Final/Utolsó” szócskát. Ez mindig bejön.)

hqdefault.jpg

Ha esetleg valaki az eltelt egy év alatt elfelejtette volna, hogy mégis miről szólnak a Péntek 13. filmek, ne izguljon, a negyedik rész készítői gondoltak rá is és filmjüket ennek megfelelően, egy roppant hangulatos montázzsal kezdték, amelyben újra élhetjük a korábbi részek fénypontjait. (Azaz a gyilkosságokat.) Majd a főcím után elkezdődik maga a film is, amelynek a cselekménye alig több egy újabb „Best of Jason kills” válogatásnál. Persze felmerül a kérdés, hogy három rész után mégis ki vár ennél többet?

A történet közvetlenül ott folytatódik, ahol az előző epizód véget ért. Azaz vasárnap 15.-én a kristály-tavi táborhoz kiérkező mentők szép akkurátusan elszállítják a túlélőket (az előző részt túlélő Chrisről egy szó sem esik a filmben), és a jóval több halottat. Köztük egy ismeretlen, hokimaszkos férfit is, akit aztán a közeli kórház hullaházába visznek. Sajnos azonban az ügyeletes orvostanonc és barátnője éppen Jason „holteste” mellett kívánnak áldozni a szerelem oltárán, miközben a TV-ben egy erősen szexualizált aerobic műsor megy. Mindez a szexuális hév olyannyira felzaklatja a hokimaszkos mészárost, hogy rögtön fel is támad. Végez a rosszéletű medikusokkal, majd szépen haza botorkál. Útközben még egy hippi stoppost is átsegít az úton (a túlvilágra!). (A szóban forgó stoppos története önmagában is egy Oscart érdemlően lírai jelenetsor. Miután nem veszik fel, csalódottan visszaül a földre, hogy legalább a banán uzsonnáját elfogyaszthassa, ám Jason – akinek itt már annyi is elég a halálos ítélet kiszabásához, hogy a delikvens a látóterébe kerüljön – torkon szúrja. A banán szomorkásan kifordul a kezéből, és a földre hull, szimbolizálva ezzel, hogy a szerelem nyarának végleg vége. Bravó!) Ám a megfáradt Jasonnek otthon sem lehet nyugta, hisz egy újabb tivornyázó tini banda utazott le a Kristály-tó mellé (ezúttal nem táborban, hanem egy - Norman Bates lakhelyére kísértetiesen hasonlító - házban szállnak meg). Így macsétás halálosztónk ismét kénytelen munkába állni.

vlcsnap-2017-10-13-18h31m55s915.png

Ha a 3. részre azt írtam, hogy „sokkal inkább önmaga paródiája, mintsem komolyan vehető horror”, akkor a negyedikre ez fokozottan igaz. Itt már csak kísérletet sem tesznek arra az alkotók, hogy Jason leendő áldozatait megismerjük/megszeressük (és így izgulhassunk értük.) Sőt, a tini banda érezhetően csak azért került a filmbe, mert nincs Péntek 13. film szexelő fiatalok nélkül. Köztük a kötelező vicces sráccal, a szégyenlős lánnyal, a kevésbé szégyenlős lánnyal és Crispin Gloverrel, mielőtt még Marty McFly megtanította volna csajozni. A film igazi főszereplői ugyanis kivételesen nem is ők, hanem a szomszédjukban lakó Jarvis család, illetve a 2. rész folyamán elhunyt húgáért bosszút állni szándékozó Rob. Vagyis ők lennének, ám a későbbi filmekben majd fontos szerepet kapó (korának gyermek sztárja Corey Feldman alakításában) Tommy Jarvisról sem tudunk meg annál többet, mint, hogy szabad idejében Tom Savinit megszégyenítő maszkokat gyárt. A többieknek pedig már a nevét sem egyszerű felidéznem. Szóval a tini fiúk kanosak, a tini lányok könnyűvérűek, a kicsi Tomi és nővére örülnek a társaságnak, Rob pedig elszántan keresi Jasont. Mindeközben a színészek rosszabbak, mint valaha. Szerencsére előkerül Jason, és szépen sorban végez majdnem mindegyikükkel.

Ami  szórakoztatóvá teszi ezt a részt, az a meglehetősen lendületes és rutinos rendezése. A direktori székben ezúttal ugyanis a kisebb kult-státusznak örvendő slashert, a Rosemary gyilkosát is jegyző (és a későbbiekben Chuck Norris és Dolp Lundgern akció eposzokról elhíresült) Joseph Zito ült. A ködös erdőben játszódó jelenetek pedig még legitim módon hátborzongatóak is. Ha minimálisan is érdekelnének a kartonpapírnál is vékonyabb karakterek, akkor még izgulni is tudnék. Továbbá a gyilkosságok is kifejezetten változatosak (de, mintha nem szorult volna beléjük, annyi morbid humor, mint az előzménybe.) A felnyársalástól, az ablakon át történő kihajításig és a fej összeroppantásig kapunk mindent, amit csak szeretnénk. (Vajon innen vette Ridley Scott a zuhanyzós gyilkosságot az Alien: Covenanthoz?) Jason igazán kitesz magáért, és kivételesen egyszer sem használja a macsétáját. A gyilkosságok pedig nem pusztán sokszínűek, de az eddigi részeknél is jóval véresebbek. Ezúttal meztelen női kebelből is többet láttunk, mint korábban. Azt meg már szinte meg sem kell említeni, hogy Harry Manfredini zenéje szokásosan remekül működik. Jobban belegondolva a Péntek 13. - IV. rész: Az utolsó fejezet tulajdonképpen mindent megad, amiért az embert érdekelhet egy Péntek 13. mozi.

vlcsnap-2017-10-13-18h33m13s860.png

Miután Jason 20 perc alatt gyorsan elintézi a nyaralóhelyüket meglehetősen szerencsétlenül megválasztó gyerekeket, üldözőbe veszi Jarvis családot is. A néző pedig szinte biztosra veszi, hogy – a címből adódóan – majd Rob lesz az, aki felülkerekedik a Kristály tavi mészároson. Hiszen neki van küldetése. Nyilván bosszút áll a húgáért, megmenti a Jarvis családot, és jön a Happy End, nem? Hát, nagyon nem. A Jasonnel való tusakodása olyannyira röhejes, hogy már az is átfutott a fejemben, hogy csak megjátsszák az egészet és valójában társak. Persze Jason nem barátkozni jött, így Rob megkapja a legkevésbé látványos halált, egy olyan sorozatban, ami gyakorlatilag csak a látványos halálokról szól.Gratulálok.

De jobb is, hogy kikerült a képből, hiszen így Jason legyőzésének a módja olyan fenomenális lett, hogy nem hittem a szememnek. Miközben Jason épp a Jarvis lánnyal hempereg, a kis Tommynak épp van ideje gyerek Jasonné sminkelnie magát! A hokimaszkos mészárost pedig, olyannyira megbénítja a cosplay látványa, hogy a két testvér ezután már könnyedén végez vele. Csodálatos, ahogy a gyilkos gyurmafeje a saját macsétájára nyársalódik fel. (A zseniális effekt természetesen Tom Savini munkája.)  Hát lehet nem szeretni egy olyan filmet, amelyben arcfestéssel győzik le minden idők legkönyörtelenebb filmes gyilkosát? Ugye, hogy nem.

vlcsnap-2017-10-13-18h38m39s845.png

Szóval ennyi volt a Péntek a 13. széria. Vagy mégsem? Mégis, hogy lehetne folytatni egy olyan sorozatot, amelynek az egyetlen visszatérő (és kultikus) szereplőjét, a filmek mondhatni lényegét kiírták? Tartsatok velünk a következő Péntek 13.-án és kiderül…