Kincsek a szemétből

Hitchcock, Tarkovszkij, Kuroszava csak néhány rendező, akik biztos nem fognak előkerülni ezen a blogon. Helyettük viszont lesz Eurokult, Grindhouse, és minden ami B kategória vagy alatta van. Bővebb információért kattints az alábbi linkre.

Címkék

1959 (1) 1968 (1) 1975 (1) 1990 (1) 1996 (1) 2000-es évek (6) 2010-es évek (2) 30-as évek (1) 3D (1) 50-es évek (4) 60-as évek (11) 70-es évek (8) 80-as évek (21) 90-es évek (13) aip (2) akcíó (11) albert pyun (1) állat (1) amerika (3) anglia (2) ausztrál (1) bestfilmever (1) blaxploitation (3) Bruce Campbell (1) Bud Spencer (2) camp (3) Cannon (2) cápa (1) Christopher Lee (4) Clancy Brown (1) cyber-punk (1) Dario Argento (1) díj (1) dinók (1) Doctor Who (1) Dolph Lundgren (2) double feature (4) Dracula (2) DVD (1) Ed Wood (1) egyéb (1) előzetes (1) Enzo Barboni (1) eurocult (3) exploitation (5) fantasy (3) farkasember (2) fekete (1) fesztivál (1) fogalmak (1) found footage (1) Fredd Williamson (1) Fülöp szigetek (2) fun (1) funfact (1) game of thrones (1) Gary Sherman (1) gestapo (1) giallo (1) Giuseppe Colizzi (1) Godzilla (7) grindhouse (3) Hammer (4) harcmüvész (4) hasznos (1) Herkules (4) horror (32) Hulk Hogan (1) ifjusági (1) Jack Arnold (1) James Bond után szabadon (1) James Cameron (2) japán (6) JCVD (1) Jean Claude Van Damme (1) Joe Dante (1) John Carpenter (1) Joseph Zito (1) kaiju (6) kaland (3) kanada (1) kannibál (1) kapítány (1) karácsony (6) képregény (3) kisszines (1) klasszikus (1) krokodil (1) kult (1) kulton (2) Kurt Russel (1) Larry Cohen (1) látszótér (1) Lee Frost (1) Liebster díj (1) Lloyd Kaufman (1) Lou Ferrigno (1) Lugosi Béla (1) Luigi Cozzi (1) Mario Bava (1) marvel (1) meleg (1) Menekülés Los Angelesből (1) Michele Soavi (1) mindfuck (2) mozi beszámoló (2) musical (2) náci (2) nazisploitation (1) Nincs bocsánat (1) noir (1) olasz (12) parodia (6) Péntek 13 (2) peplum (4) Peter Cushing (2) Pino Donaggio (1) podcast (1) poliziotteschi (1) Posztapokaliptikus (3) Predator (1) Reg Park (1) Richard Lynch (1) Robert Englund (1) Robert ZDar (1) robot (2) Roger Corman (4) rovarok (1) Ruggero Deodato (2) Russ Meyer (1) Rutger Hauer (1) Sam Raimi (2) Sci-fi (4) sci-fi (10) Sergio Martino (1) sexploitation (1) Shaw Brothers (1) Sid Haig (1) skandináv (1) slasher (8) spagetti western (1) Spencer-Hill (1) Star Wars (1) Steno (1) Stephen King (1) Steve Miner (2) Sword and Sorcery (2) SyFy (1) szamuráj (1) személyes (1) szex (1) szolgálati közlemény (1) szótár (1) szuperhős (2) tárgymutató (1) Terence Fisher (1) Terrence Hill (1) The Barbarian Brothers (1) The Hoff (1) thriller (3) tini ninja teknöcök (1) trash (15) TROMA (1) trónok harca (1) TV (1) verseny (1) Vico (4) video (4) videó (1) vígjáték (3) Weng Weng (1) zene (1) zombi (4) Címkefelhő
Hát persze, hogy az Öngyilkos osztag is a Vico filmje. A Vico filmjét keresse a kölcsönzőkben!

Öngyilkos osztag

2016.09.09. 00:01 The Man Who Laughs

Figyelem a poszt nyomokban spoilereket és más olajos magvakat tartalmazhat!

Idén eléggé el vagyok maradva az aktuális mozifilmekkel, így az Öngyilkos osztagot is majd  egy hónap késéssel tudtam csak megnézni. Nos, ennyi idő bőven elég volt ahhoz, hogy kis millió negatív, és pár pozitív kritikát is elolvassak a filmről, így elméletileg nem kellett volna, hogy komoly meglepetések érjennek. Ráadásul az inkonzisztens marketingnek és Jared Letonak (akit bár színészként nagyon bírtam a Dallas Buyers Clubban, ám a fémfogú, tetkós Joker kevéssé nyerte el a tetszésemet) köszönhetően én már a kezdetektől fogva kissé szkeptikus voltam a filmmel kapcsolatban. Ezt a szkepticizmust pedig csak tovább erősítette a Batman v Superman okozta csalódás, illetve a film forgatásáról érkező, nem túl bizalomgerjesztő hírek is. Bár legbelül a végsőkig reménykedtem, nem mondhatom, hogy túlságosan meglepődtem volna, amikor a bemutatót követően tonna szám jelentek meg a csalódott, lehúzó kritikák. Viszont mivel a film koncepció szintjén továbbra is érdekelt, így gondoltam, azért mégis adok neki egy esélyt a moziban, igaz az elvárásaimat igyekeztem a lehető legalacsonyabbra belőni. Szóval így álltam neki az Öngyilkos osztagnak, amitől végül valami olyat kaptam, amire a legkevésbé sem számítottam volna.

vico_ongyilkos_osztag.png

Félreértés ne essék: az Öngyilkos osztag egy rossz film, nem ez a meglepő benne. A meglepő dolog az az, hogy mennyire, és hogy miként lett rossz. Hiszen idén (sajnos) nem egy gyengén sikerült blockbusterhez volt szerencsénk; a Warcraft, vagy a Függetlenség napja 2 egyszerűen rossz filmek voltak. A gyengén megírt, közhelyes cselekményük és az unalmas, sokszor motiváció nélküli karaktereik ellenére is nagyjából érthetőek voltak és a néző számára is világos volt, hogy milyen célok lebegtek az alkotók előtt, a film elkészítése közben. Általában még a legröhejesebb trashfilmeknél is tiszta számomra, hogy akkor ezt most komoly, drámai filmnek, laza akció-vígjátéknak vagy műfaj paródiának szánták, ám az Öngyilkos osztagról még ezt sem igazán tudom elmondani. Hiszen ellentétben az idei év rosszabbul sikerült látványfilmjeivel filmje olyan mértékű identitás válságban szenved, amelyhez hasonlót a hollywoodi tent-pole filmnél ritkán látni. Elég csak összehasonlítani a film 2015. júliusi, illetve a 2016. januári előzetesei között látható markáns hangulatváltást hogy egyértelművé váljon, hogy maga a stúdió sem tudta, milyen filmet is akar kihozni a föld legrosszabb szuperhőseinek történetéből. (Mondjuk ahhoz képest, hogy ezzel a szlogennel reklámozták a filmet, végül kiderül, hogy nem is gonoszok, csak a társadalom meg nem értett áldozatai. Főleg, hogy némelyikük hősiesebben viselkedik, mint Superman a BvS-ben.) Persze, nem feltétlenül szükséges, hogy egy filmnek végig egyfajta hangulata legyen. Ám ahhoz, hogy a túlságosan éles hangulatváltások – amelyek rengeteg nézőt hajlamosak kizökkenteni – működjenek, nagyon erős forgatókönyvre van szükség. Az Öngyilkos osztag körüli kapkodás viszont nem pusztán, a drámaiból viccesbe teljesen összevissza ugráló atmoszférán, de a cselekményen is érezhető nyomott hagyott.

Nagyon rég láttam moziban ennyire rosszul elmesélt történetet, amely gyakorlatilag már a koncepció szintjén elvérzik.

suicidesquad.jpg

Remélem nem a kritikusoknak szánja azt a kalapácsot.

Hiszen, miért is kell Wallernak közveszélyes bűnözőkből toboroznia csapatot, ha – ahogy ezt a stáblista után látjuk - hozzáférése van Flashez, Aquamenhez, Cyborghoz, (és Batmant is személyesen ismeri), akiket valószínűleg könnyebb lenne meggyőzni, hogy néha mentsék már meg a világot? Arra is kíváncsi lennék, ha valóban ez az Öngyilkos osztag eredeti célja, akkor mégis mit keres egy szimpla bankrabló, meg egy megzakkant pszichiáter a csapatban? Mondjuk nem mintha számítana, hiszen a csapat valódi küldetése, csak Waller védelme volt – aki amúgy simán fölmehetett volna egyedül is a helikopterig -, ha őt nem rabolja el később a gonosz, akkor a csapat nem is menti meg a világot, ezzel téve pontot a DC mozi univerzumára. Persze, el lehet ezeket hessegetni, hogy ez „csak” egy képregényfilm, viszont szerintem egy képregényfilmnek sem kell ilyen butának, és lustán megírtnak lennie. De, ha még ha el is tekintünk az ilyen balladai homályba foglalt részletektől, akkor is azt látjuk, hogy egyszerűen nincs igazi íve a történetnek, a felszínes expozíciót (a karakterek bemutatását egy-egy montázsal/flashbackkel elintézik, nem sokat tudunk meg rólunk, de azt legalább három jelenetenként újra a szánkba rágják), szinte azonnal a finálé követi. Hőseink egyik percben még mennének a saját fejük után, majd hirtelen – szinte- családdá kovácsolódnak össze, a kettő között meg pont az a film hiányzik, ami bemutatná, hogy honnan ez a fene nagy bajtársiasság.

Az egészen érződik, hogy a Warner rohamtempóban le akarta gyártani a maga Galaxis őrzőit, ám sajnos csak annyit sikerült megérteniük a Marvel sikerfilmjéből, hogy ha atipikus hősök retro zenére akcióznak, az bejön a közönségnek. Ám az már kevésbé érdekelte őket, hogy a nézők még ennél is jobban szeretik, az érdekes, jól megírt karaktereket, akik között valódi csapat dinamika van.

suicide7.jpg

Ó elhunyt lelkek mondjátok meg, hogy mégis mi a szerepem ebben a filmben?

Mert, míg a Galaxis őrzőiben mindegyik főszereplőnek meg volt a saját motivációja, és aktívan hozzájárultak a cselekményhez, itt az osztag szinte minden tagja csak sodródik az eseményekkel. Nem csak a főtörténetet nézve passzív szereplők, de Diablón () kívül semmilyen személyes karakterívük sincs, ő az egyetlen, aki végigmegy valami fajta minimális változáson a film végére. Persze nagyszerű Harley Quinn (egyszerre baromi aranyos és félelmetes, simán lejátssza Leto-t), Will Smith pedig pont olyan laza, amilyennek a 90-es években megismertük és megkedveltük. (A karakterek megírásáról, amúgy sokat elmond, hogy bár a film az utóbbi által alakított Deadshotot szánja a főhősnek, az ő egész filmes karakterfejlődése, már a bevezető flashbackben lezajlik.) 

Szóval a színészek amúgy nem lennének rosszak, sőt még is kifejezetten szórakoztató, az amúgy teljesen felesleges szerepében. Igazán nem a szinészek tehetnek róla, hogy legtöbbjük karakterének csak külsőségei, esetleg egy darab jellemvonása van csupán. nak azonban sajnos nem sikerült meggyőznie (igaz szerepe sem sok volt a filmben). Számomra inkább hasonlított egy túlbuzgó Joker rajongóra, mint a bűn tébolyult és félelmetes bohóchercegére. Se nem volt elég vicces, se nem volt elég őrült, sem nem volt elég félelmetes, cserébe viszont baromi erőlködve próbálta bizonyítani, hogy milyen egy elvetemült, kiszámíthatatlan figura. Kár, hogy míg Ledger, Nicholson, Hammil vagy Romero tetteikkel is bizonyították ezt, ő csak a kinézetére támaszkodhatott.  (Persze az is lehet, hogy ha több szerepet kap a karakter, akkor tudott volna bizonyítani, de sajnos ezt már sosem tudjuk meg. Legalábbis nem ebből a filmből.) Ráadásul ennyire erőtlen nevetése, még egy Jokert játszó színésznek sem volt.

49f182368e64f75a12a028790ffb0545.gif

Azért olyan filmet sem mindennap látni, ahol a gonosz a mindent elpusztító varázslata közben robot-hastáncot lejt

Az meg már csak egy kekeckedő apróság a részemről, hogy míg a Galaxis őrzőiben még a retro számoknak is volt funkciója (de legalább is meg volt magyarázva, hogy miért pont ezek vannak az OST-n), addig itt egy Eminem szám felcsendülése inkább azt az jutatta eszembe, ahogyan a Warner öltönyösei görcsösen próbálják kitalálni, hogy mégis mi lehet most menő a fiataloknál. (Jó azt azért el kell ismernem, hogy a berakott számok többségét szeretem. Igaz, néhol sikerült kifejezetten elcsépelt darabokat választani, de ezzel nem volt igazán gondom.) 

Az Öngyilkos osztag egy kusza katyvasz, egy vonatszerencsétlenség filmes megfelelője.  Ez nem hangzik túl jól, de azt is el kell ismernem – és most jön a csavar -, hogy többnyire mégis élveztem a filmet. Csak éppen nem úgy, ahogy azt a készítők akarhatták, hanem úgy, mint ahogy az ember egy Masters of the Universe filmet élvez. Nézed, és nem hiszed el, hogy egy nagy költségvetésű, stúdió film is ennyire félre tud sikerülni. Nem gondoltam volna, hogy az év „olyan-rossz-hogy-már jó” jellegű bűnös élvezetét a moziban fogom látni.   

2016080349.jpg

"No one knows what it's like
To be the bad man
To be the sad man"

Azt ugyanis semmiképpen sem mondhatom, hogy unatkoztam volna a filmen (ellenben a hasonlóan kaotikus Fantasztikus négyessel). Persze az is igaz, hogy sokszor nem a hibái ellenére, hanem éppen azok miatt vált számomra igazán szórakoztatóvá. Az biztos, hogy többször nevettem a filmen, mint kellett volna, de azért azt is el kell ismerni, hogy tényleg vannak cool/szándékoltan vicces jelenetek a filmben. Csak éppen, cool és vicces jelenetek egymás utánisága még nem eredményez működőképes/jó filmet. Persze nem meglepő ez, ha figyelembe vesszük, hogy a filmet végül a rendező mellőzésével, egy előzetesekre szakosodott cég vágta meg, és olyan is lett… egy két órás, belső kohéziót csak nyomokban tartalmazó zenei montázs. (Nyilván az sem segített a filmen, hogy Ayer 6 hetet kapott a megírására, és a stúdió a látható problémák ellenére sem merte eltolni. Ennyi erővel legközelebb Uwe Bollt is felbérelhetik, ő ennyi idő alatt a komplett filmet leforgatja.)

Az Öngyilkos osztag állatorvosi lova annak, hogy milyen mentalitással nem lehet, nemhogy filmuniverzumot építeni, de akár csak jó filmet csinálni. Számomra az Öngyilkos osztag nem egy szimpla rossz film, hanem az év trash élménye. Bár ez bizonyos értelemben előrelépés a fárasztóan komolykodó, és idegesítően arrogáns, a hőseit teljesen félreértelmező Batman v Supermenhez képest (legalább is abban az értelemben, hogy azt sehogy sem tudtam élvezni), de azért remélem, hogy legközelebb már egy valóban jó filmet kapunk a Warnertől, mert ha egy Hangyából lehet tök jó filmet csinálni, akkor a DC karakterekből is. (Remélem, a Warner DC filmekkel foglalkozó részének közelmúltbeli átszervezése pozitív értelemben mutatkozik majd meg az elkövetkező filmjeiken is.) Addig is pedig az Öngyilkos osztag megy a VHS polcra a Világ urai és a Külvárosi kommandó közé.

 

Ha tetszett a bejegyzés, akkor légyszíves szavazz rám az Allianz Blogverseny (http://www.allianzblogverseny.hu/) Művészet és kultúra kategóriájában is! Köszönöm.

1 komment

Címkék: amerika képregény fantasy 2010-es évek akcíó mozi beszámoló

A bejegyzés trackback címe:

http://trashneveles.blog.hu/api/trackback/id/tr9511683535

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sith Lord 2016.09.09. 18:51:43

A Külvárosi kommandó a kedvencem volt kiskoromban.

Tetszett a bejegyzés? Kövesd a blogot!

blog.hu