Barbár fivérek

A Vico filmje az ön kedvenc filmje!

 legjelentősebb hozzájárulását az egyetemes filmtörténethez általában a Cannibal Holocaustot tartják. Annak ellenére, hogy nem az volt a legelső kannibál horror, ám kétségtelen, hogy ez indította el a műfaj (rövid ideig tartó) tündöklését, és a mai napig ez a leghíresebb/hírhedtebb mind közül.  Deodato azonban nem ült a babérjain, nem elégedett meg azzal, hogy pusztán egy b kategóriás műfaj csúcsteljesítményét alkotta meg. Ő ennél többre vágyott, így 1987-ben létrehozta azt a műfajt, amelynek első darabjával rögtön el is érte műfaj csúcsát. Ez a műfaj pedig nem más, mint a barbárikres vígjáték

 

 

A 80-as évek olasz műfaji film gyártása a horror mellett leginkább az olcsó Conan, a barbár koppintásokról szólt. 1987-re azonban már kezdett alább hagyni a Sword&Sorcery mánia. Ekkor lépet színre Deodato, akinek sikerült rájönnie arra, amire a számtalan másik barbáros fantasy-t gyártó honfitársának (Luigi Cozzi-tól, Lucio Fulci-ig) sosem sikerült. Vagyis, hogy mi az-az egyvalami, ami hiányzik a Conan, a barbárból? A válasz természetesen még egy Arnold Schwarzenegger, és több infantilis humor.

Fogta hát, az akkoriban éppen a színészi pályával kacsingató Paul testvéreket, akiknek bár bicepszek számában sikerült kétszeresen felülmúlniuk az Osztrák Tölgyet, viszont színészi tehetségből és karizmából fele annyi sem jutott, mint a Terminátornak.  Így született meg a Barbár fivérek, mindenidők legszórakoztatóbb 80-as évekbeli iker barbáros fantasy komédiája.

A történet középpontjában az árva ikerpár Gore és Kutchek ( és ) állnak, akik egy vándor mutatványos társulat tagjaként járják a vidéket. Ám, egy nap a társulatot megtámadja a 80-as évek egyik legnagyobb gonosztevője ! Akinek természetesen a mutatványosok hercegnőjére, és annak varázskövére fáj a foga. Egy rövid üldözést követően megkaparintja jövendőbelijét, és foglyul ejti az ikreket, csak éppen a követ nem találja meg. Aztán ugrunk az időben, ahol az ikrekből már kigyúrt barbárok lettek (a film üzenete: A legjobb testépítési módszer, még mindig a rabszolga munka!). Miután pedig Lynch terve (melynek bonyolultságát egy Bond gonosztevő is megirigyelné) az ikrek kiiktatására kudarcot vall, hőseink megszöknek és természetesen az ő feladatuk lesz a kő meglelése, a gonosz legyőzése, és a hercegnő kiszabadítása. (Spoiler: Ebből kettőt sikeresen is végrehajtanak.) Ráadásul, még a mindig fotogén  is feltűnik a filmben. Ja, és hogy mire képes a mindenki által vágyott varázskő? Abban van a boldogság titka!

 

Peter és Paul David-ről keveset tudni azon túl, hogy 1957-ben Connecticutban születtek, majd miután a 70-es években testépítőként (és erőművészként) kisebb-nagyobb sikereket értek el áttelepültek Kaliforniába, hogy színészként is megméressék magukat. Az ő szerencséjükre és a mi legnagyobb örömünkre Joel Schumacher meglátta a bennük rejlő potenciált, és szerepet adott nekik 1983-as Simlis taxisok című filmjében. (Ennél csak a Batman és Robin volt zseniálisabb ötlete.) Mivel, pedig a közönséget teljesen hatalmába kerítette a stáblistán csak Barbár testvérekként megjelenő jelenség, a fivérek karrierje is ívelésnek indult, mely első főszerepükben és jelen írásom tárgyába az 1987-es Barbár fivérekben csúcsosodott ki.

A barbár fivérek olyanok mintha egy hatéveseknek szánt rajzfilmből léptek volna elő, vagy még inkább, mintha Dumb és Dumbert szteroidokon nevelték volna. Finoman szólva nem éppen ők a legelmésebb fantasy hősök. Van egy olyan gyanúm, hogy ez még komoly fantasynak készült, csak aztán amikor a producerek meglátták a páros játékát, a biztonság kedvéért rárakták a vígjáték jelzőt is. Ám valahogy mégis bájos, ahogy a két izomagy saját magát játssza, a lehető legnagyobb lelkesedéssel. Azért Peter (vagy David) időnkénti Chewbacca üvöltésétől megkímélhettek volna.      

A film meghozta hőseinknek azt a hírnevet, és szakmai elismertséget (Arany málna jelölés: Legrosszabb új sztár, 1988), amit régóta megérdemeltek már, és diadalmenetüket még kerek 7 évig folytatták (annyi különbséggel, hogy későbbi filmjeikben még messzebb kerülték a komolyan vehetőségnek a látszatát is). Mivel pedig a testépítés után a színészi pályán is elérték a csúcsot, belevágtak a 1994-ben meghódították a zeneipart is, de az már egy másik történet…

 

Főszereplő párosunk mellett még Pino Donaggio fülbemászó szintipop zenéje ad valamelyest sajátos ízt a filmnek. Mert, hát ugye miért is kéne egy barbár fantasynak szimfonikus, eposzi aláfestés, amikor így sokkal funkybb az egész. Kétségkívül ez a filmzene a legjobb dolog, amit a Paul fivérek filmes pályafutásának köszönhetünk.

Az elektronikus zenénél, azonban sokkal meglepőbb, hogy a filmből teljesen kimaradt a „kötelező” romantikus száll hős és hercegnő között, pedig vannak ám jó csajok a filmben, de a fivérek itt inkább egymással vannak elfoglalva (na nem úgy!). Azért a főgonosz beginázott háremhölgyeinek, ők sem tudnak ellenállni.

A Barbár fivérek egy szerethetően rossz film, amit egyszerűen nem lehet komolyan venni (még komédiaként sem igazán). Annyira bárgyú az egész (leginkább főhőseinek „köszönhetően”), hogy az ember kénytelen végig vigyorogni (feltéve, ha vevő vagy a rossz filmekre, de gondolom, ha nem lennél az, akkor ezt a posztot sem olvasnád). Tökéletes mozi egy vasárnapi ebéd utáni sziesztához, vagy egy szombat esti sörözés mellé kísérőnek.

Hát persze, hogy a Barbár fivérek is a Vico filmje!