A közhiedelemmel ellentétben a Hammer stúdió nem csupán gótikus szörnyfilmeket gyártott. Igaz, ezek hozták meg nekik a sikert és hírnevet, de készítettek ők kalandfilmet, sci-fit, pszichológiai thrillert, sőt még egy „életrajzi” drámát is a 20. századi orosz történelem egyik legérdekesebb és leghírhedtebb figurájáról, Raszputyinról, az őrült szerzetesről.

Raszputyin élete maga a cári Oroszországba helyezett amerikai álom (leszámítva azt az apróságot, hogy végül merénylet áldozata lett). Grigori Yefimovich feltehetőleg egy kis szibériai faluban, Pokrovskoye-ben látta meg a napvilágot 1869-ben. A később őrült papként is elhíresült Raszputyin már gyerekkorában is kívülállónak számított. 1892-ben elhagyta a szülőfaluját és miután több hónapot eltöltött Verkhoturye kolostorban, vándor gyógyítónak állt. Állítása szerint egy látomásában megjelent neki Szűz Mária, és ez az élmény sarkalta arra, hogy életét a vallásos miszticizmusnak szentelje. Utazásai során többek közt eljutott Görögországba és Kijevbe is, majd 1903-ban Szentpétervárra utazott, ahol hamar népszerűvé vált a misztikumra fogékony nemesség körében. Igazi hírnévre az után tett szert, hogy hipnózis segítségével sikerült enyhítenie Alekszej nagyherceg vérérzékenységének tüneteit. Ezt követően folyamatosan nőtt a cárra (és feleségére) gyakorolt befolyása.

Személye körül (leginkább a nők körében) valóságos kultusz alakult ki. Szexuális étvágya legendás volt, és állítólag rendszeresen szervezett mágikus szertartásokkal egybekötött orgiákat. Ám kicsapongó életvitele, és egyre növekvő hatalma ellenségeket is szerzett neki, mind a papság, mind pedig a nemesség körében is. Sokan neki tulajdonítják a cári család népszerűségének rohamos csökkenését, és ezáltal a birodalom bukásának egyik kiváltójának tartják. Több sikertelen merénylet után Raszputyin végül pár hónappal a forradalom előtt vesztette életét. Halálának körülményei ugyanolyan rejtélyesek, mint amilyen élete volt. 1916 decemberében Feliksz Juszupov herceg, meghívta magához, hogy bemutassa neki Oroszország legszebb nőjét. Raszputyin elfogadta a meghívást. A herceg lakosztályában jelentős mennyiségű ciánnal mérgezett süteményt, és bort fogyasztott el, ám miután ez nem volt rá hatással, az összeesküvők többször is rálőttek (egy golyó a fején találta el), majd a Moira jeges vizébe dobták. (Egy halottkém szerint víz volt a holtest tüdejében, amiből arra lehet következtetni, hogy nem a golyók, hanem a fulladás végzett vele).

Ha, van életút, amely üvölt a megfilmesítés iránt, akkor ez bizony az.  Erre a filmkészítők is már jó korán ráéreztek, hiszen szinte még ki sem hűlt a Raszputyin teteme, két alacsony költségvetésű némafilmet is készítettek életéről (ám ezek már elvesztek).  Majd 1932-ben újabb két filmben kapott kulcsszerepet az örült szerzetes. 1966-ban pedig a fénykorát élő (sőt egy kicsit már meghaladó) Hammer Stúdió is ráérzett a karakterben lévő potenciálra. 

A Dracula: Prince of Darkness-szel egyidőben forgatott Rasputin, the Mad Monk a Hammer stúdió kínálatának egy nem túl ismert, viszonylag elfeledett darabja. Ez pedig nem annyira meglepő, tekintve, hogy a film a stúdió egyik alacsonyabb költségvetésű, és messze nem legizgalmasabb filmje. A forgatókönyv írók – néhány kihagyhatatlan kulcsmomentumot leszámítva - sem igazán kötötték magukat a történelmi tényekhez. Rasputyint kifejezetten misztifikálva, természetfeletti kepeségekkel (kézrátétellel gyógyítás, tudatirányítás) ruházták fel. És bár a stúdió többi produkciójához képest nem túlzottan látszik meg az alacsony költségvetés (kivéve a fináléban lévő zuhanó babát, az már-már szomszédok színvonal), illetve, ha elvonatkoztatunk a valótlanságoktól, akkor a sztori is teljesen korrektül működik, a film még is hagy maga után egy kisebb hiányérzetet. A 88 perces játékidőben egyszerűen nem jut rá idő, hogy mekkora hatalma is volt ennek az embernek. Raszputyin karakteréhez egy sokkal nagyszabásúbb film illene.

Azonban van valami, ami megmenti a filmet a totális középszerűségtől. Ez pedig nem más, mint a főszerepben brillírozó Christopher Lee.

Hiszen ellenben a fentebb említett Drakula filmmel itt nem annyiban merül ki a játéka, hogy sziszegnie és félelem keltően nézés a feladata, de ténylegesen is írtak neki egy szerepet, amit el lehetett rendesen játszani. Ezt pedig Lee teljes mértékben ki is használta, és az karrierje egyik legdinamikusabb alakítását nyújtja.  Miatta tudom ajánlani a filmet, hiszen bár a szereplőgárda többi tagjai is abszolút korrekt alakítást nyújtanak, egyszerűen eltörpülnek Lee hihetetlenül erős karizmája, és jelenléte mellett. Nem a forgatókönyvírók, hanem ő volt az, aki feszültséggel töltötte meg a jeleneteket.

Alakításának élvezeti értékén még az sem rontja, hogy néhol kissé túljátssza a szerepét. Elvégre Lee-nek ugyanolyan jól áll ez a megalomán őrült a karakter (melynek eljátszást láthatóan élvezi is), mint a jóval visszafogottabb, és elegánsabb Lord Summerisle figurája. Érdekesség, hogy Lee-nek a valóságban is volt szerencséje találkozni Raszputyin lányával, akinek elmondása szerint az angol színész az apja vonásait viseli.

A Raszputyin, az őrült szerzetes, nincsen ott a Hammer filmek legjobbjai között, azonban hála Lee-nek, a stúdió és a színész rajongóinak abszolút tudom ajánlani. Azonban, akik Raszputyin igaz történetére kíváncsiak, azok keressenek inkább más néznivalót.