Herkules az elátkozott világban

Herkules a mozivásznon 2: Ercole al centro della Terra

Valljuk be, a peplum egy elég egyszerű műfaj. Általában félmeztelen, volt testépítők lecsapják a gonoszt és megszerzik a nőt. Ha egyet láttál, akkor szinte mindet láttad. Azonban a műfaj sok olyan olasz alkotónak nyújtott ugró deszkát, akik később egészen más műfajokban alkottak maradandót. Ilyen filmben találkozott először kedvenc pofonosztó párosunk, illetve a western úttörőjének, Sergio Leonének is kardos-szandálos filmekkel indult a karrierje. Csakúgy, mint mai filmünk rendezőjének Mario Bavanak. Bava az 50-es és 60-as években több peplumon is dolgozott mint operatőr és (sokszor nem feltüntetett) segédrendező. Az első olyan film ebben a műfajban, aminek megrendezése teljes egészében az ő érdeme, az 1961-es Herkules az elátkozott világban című csoda, amellyel ki is hozta a maximumot, ami ebből a műfajból kihozható.    

A Herkules az elátkozott világban a címszereplő hatodik mozgóképes kalandja, de teljesen élvezhető az előzmény filmek ismerete nélkül is.  A történet szerint Herkules itáliai kalandozásai után visszatér szerelméhez,  Deianira hercegnőhöz (a szépséges biodíszlet szerepében: Leonora Ruffo). Azonban szó sem lehet gondtalan szerelmeskedésről, hiszen a hercegnőn az őrület lett úrrá. Az egyetlen dolog pedig, ami képes lenne meggyógyítani az a Hádész mélyén található felejtés köve. Így hát Herkules társaival kénytelen alá szállni a pokolba, hogy megmentse szerelmét. Azt viszont még csak nem is sejti, hogy Deinara állapota valójában a látszólag segítőkész Lico király műve, aki lepaktált a sötétség erőivel, és magának akarja megszerezni a hercegnőt.

A történetben azért akad egy-két fordulat illetve egy szerelmi mellékszál Tézeusszal (Herkules egyik segítője), ami szerencsére nem teljesen érdektelen és kapcsolódik is a főeseményekhez. Mindent összevetve a forgatókönyv teljesen korrekt munka, ennél komplexebb vagy sokrétűbb történetet nem is igényel egy ilyen film. Egyszerű, de jól megírt sztori, ami nem hemzseg a logikátlanságokból, pont ez kell ide. Érdekesség, hogy Bava mellett az a Duccio Tessari dolgozott rajta, aki később a Maréknyi dollárért is írta, illetve neki köszönhetően indult el Giuliano Gemma karrierje is. Azonban valljuk be egy ilyen filmet nem a sokrétű történet, hanem a kalandok és akciók miatt néz meg az ember. Kalandból pedig bőven van, Bava feszes rendezésének hála a 91 percben egy pillanatnyi üresjáratot sem találunk.

Herkules szerepét a testépítőből lett színész Reg Park játssza (aki másodszor ölti magára a félisten bőr ágyékvédőjét) meggyőzően. Izmos is, karizmatikus is, éppen ezért teljes mértékben ideális a szerepre (talán még Steve Reevesnél is jobb). Hősi küldetése végrehajtásában hozzá csatlakozik George Ardisson és Franco Giacobini is. Mindketten korrekt alakítást nyújtanak, utóbbi a kötelező comic relief karakter. Általában nem szerettem az ilyen teljesen hülye figurákat, de szerencsére Giacobini inkább volt megmosolyogtató mintsem fárasztó.                  

Apró funfact: Park ihlette és mentorállta Schwarzeneggert, hogy testépítő/színész legyen, aki szintén egy Herkules filmmel kezdte karrierjét, amely viszont megihlette Dwayne „The Rock” Johnsont a színészkedésre, akinek pedig most jön a Herkules filmje. Azt hiszem erre gondolhatott Elton John, amikor az élet körforgását zenésítette meg.

Herkules ellenfelét, Lico királyt maga Dooku Gróf (és Drakula, Szarumán illetve Frankenstein szörnye) azaz Christopher Lee alakítja. Az ő jelenléte már eleve minden filmet menővé varázsol. Bár Lee már önmagában nagyon erős tényező, de egyedül azért nem lenne képes kiemelni a filmet a sok hasonszőrű alkotás közül. Azért, hogy igazán emlékezetesé váljon a film, kellett ide még valami plusz. Ez pedig nem más, mint a film hangulata. Az átlag peplumban félmeztelen hősök rohangálnak kietlen tájakon és/vagy olcsó díszlet városokban. Bava ezzel szemben hihetetlenül erős, sok helyen horrorisztikus/pszichedelikus hangulatot varázsolt filmjének. Szűkös költségvetéséből sikerült kihoznia a maximumot (a látványvilág korához képest első osztályú), aminek hála megnézésekor nem az olcsóság lesz az első dolog ami az eszünkbe jut a filmmel kapcsolatban (mint sok más hasonló műnél).

A jól megírt akciódús cselekményével, Drakulával és az erős horrorba hajló atmoszférájával a Herkules az elátkozott világban minden idők egyik legjobb (legalábbis legszórakoztatóbb) mitológia kalandfilmje és Herkules feldolgozása. Ha csak egy olasz „kard és szandál” filmet nézel meg, akkor ez legyen az. Kategóriájában ez bizony 10 pokolbéli sírjából felkelő repülő, élőhalott, csontváz démont érdemel a 10-ből.

Ha pedig ez sem elég, nézzétek meg az előzetesét, ami annyira jó, hogy ezzel indítottam el a blogomat is: